Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Veszprémiek, akik példaként állnak a jövő nemzedékei előtt is

2019. március 14. 14:33
Csütörtök este átadták a Pro Urbe érdemérmeket a veszprémi közösség javára sokat tevő polgárok között. A díjakat ezúttal Jankó Tamásné, Somody Zsuzsa és dr.Tarr György vehették át.

- Írók, utazók előszeretettel próbálják meghatározni, melyek azok a pontok egy városban, amelyeket felkeresve megismerhetjük a város igazi arcát. Van, akik szerint a temetőkben kell körbejárni, másik úgy vélik, nézzük meg a várost egy átlagos keddi estén, megint mások szerint pedig az épületek a legárulkodóbbak. Én azt mondom, ha valaki meg akarja ismerni Veszprém igazi arcát, ismerje meg a Pro Urbe díjazottakat - vélekedett a díjat és a díjazottakat felvezetve Porga Gyula polgármester.

A Pro Urbe érdemérmet 1991-ben alapította a város, amelyre bármelyik veszprémi polgár terjeszthet fel jelöltet. A díj ugyanakkor nem (csupán) a szakmai kiválóság elismerésének szól, és nem is egy közönségdíjról van szó, hiszen nem a népszerűségért cserébe jár. Valójában a díj középpontjában a közösségépítés áll: azok, akik megkapják az érdemérmet, elsősorban azért érdemlik ki azt, mert munkájukkal és a város iránti szeretetük révén rengeteget tettek azért, hogy Veszprém ma egy gyönyörű, fiatalodó, folyamatosan fejlődő megyeszékhely lehessen.

Ők a helyi közösség legfőbb építőkockái, akiknek a veszprémisége jóval túlmutat azon, hogy itt élnek és dolgoznak, hiszen mindeközben napi szinten tesznek a jövő nemzedékeiért is, hogy számukra még jobb legyen ez a város. Egész életük erről szólt, ezen munkálkodtak, ezáltal pedig - most már a kitüntetés révén egy kicsit a reflektorfénybe emelve is - a felcseperedő generációk előtt is hiteles példákként állnak, követendő életutakat megmutatva.

E három példakép a közgyűlés döntése alapján 2019-ben Jankó Tamásné, Somody Zsuzsa és dr.Tarr György.

Jankó Tamásné a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar Közlekedésépítő mérnöki szakán diplomázott okleveles építőmérnökként. Később városforgalmi szakmérnöki oklevelet szerzett. Karrierje Debrecenben kezdődött, majd Veszprémben az Észak- Dunántúli Tervező Vállalatnál, átalakulása után a Pannonterv Kft.-nél folytatódott. Az úttervező szakosztálynál önálló tervezőként, majd a szakosztály vezetőjeként dolgozott. Az elmúlt három évtizedben Veszprém és a környező települések arculatát meghatározó rendezési tervek közlekedéstervezője volt, több fontos közlekedési létesítmény őrzi munkája nyomát. A szakmai tanulmányok fenntartásában végzett tevékenysége is kiemelkedő. A Veszprém Megyei Mérnöki Kamara alapító tagja, a Közlekedési Csoport Minősítő Bizottságának működésében a mai napig aktívan részt vesz.

Somody Zsuzsa tanítói és óvodapedagógusi diplomája megszerzése után a Dózsavárosi, majd az Egry úti óvodában dolgozott. Odaadással, lelkesedéssel végezte hivatását. A Városi Televízió munkatársai 1990-ben figyeltek fel rá és biztosítottak lehetőséget számára rendszeres gyermekműsor készítésére. A Kukkantó című gyermekműsor, mely szorosan összefonódik a nevével, már 28 éve folyamatosan képernyőn van nem csak a Veszprém Televízió, de számos egyéb országos csatornán egyaránt. A műsor háttereként megalakult Kukkantó Baráti Kör Egyesület közszolgálati munkát végez, jótékony célú projekteket valósít meg. Televíziós producerként Veszprém város meghatározó kulturális kiválóságait segítette hozzá, hogy munkájuk nagy nyilvánosság előtt is figyelmet kapjon, ezáltal hozzájárult ezen értékek meggyökerezéséhez városunkban. 1999-ben munkáját Gizella- díjjal ismerte el a város.

Dr. Tarr György a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karán végezte egyetemi tanulmányait. 1963-ban került Veszprémbe, ahol a Veszprémi Járásbíróság elnöke, ezt követően a Veszprém Megyei Bíróság bírája, majd a Cégbíróság vezetője lett. Tanárként, tanszékvezető professzorként is maradandót alkotott. Több alkalommal is kinevezték az Országos Jogi Szakvizsgabizottság tagjává. A tudományos életben is aktívan részt vett, az MTA VEAB Polgári Jogi Munkabizottság tagja, majd titkára lett. Egész életét a jogtudomány iránti elkötelezettség jellemezte, különösen sokat tett a veszprémi polgárok jogtudatának erősítésében. Nevéhez fűződik a Keresztény Értelmiségi Szövetség Veszprémi Csoportjának megalakítása, melynek többszörösen újraválasztott elnöke volt. Az MTA köztestületi tagjává is megválasztották. 2004-ben a Szent Korona Rend lovagjává avatták, 2011-ben pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

A díjátadón Gál Sára és Gabriella működött közre.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.