2019. június 20., csütörtök
Rafael névnap

Új kifutót kapnak az oroszlánok az állatkertben

  • zoo
  • 2019.03.23
    13:59
A főszezonban már több mint 2000 négyzetméteren szaladgálhatnak az állatvilág királyai. Nem csak nekik lesz viszont komfortosabb a helyük: a fásításnak köszönhetően a látogatók is árnyas utakon csodálhatják meg őket.

Sőt, a szemfülesek akár már pár héten belül elcsíphetik az első oroszlánokat: hamarosan ugyanis befejeződnek az új kifutó munkálatai, és elkezdődik a beszoktatás időszaka. A főszezonra azonban már biztosan teljes pompájában élvezhetik az új helyet a négylábúak és a látogatók is. A Modern Városok Program teljes, 2,5 milliárd forintos csomagjából megvalósuló fejlesztés során két kilátópontot is létrehoztak a helyszínen, amelyekből akár pár centi távolságra, biztonsági üvegen keresztül figyelhetők meg majd az oroszlánok, a gyerekek és a természetfotósok legnagyobb örömére.

Török László igazgató pénteken elmondta, az új helyet egyelőre a jelenlegi csapat, a négy veszprémi oroszlán veheti birtokba, a több mint 2000 négyzetméteren létrejövő, és ezzel talán Magyarország legnagyobb oroszlánkifutójává váló területen viszont a későbbiekben akár 6-8 állat is elférhet a jövőben.

Nemcsak a négylábúak örülhetnek ugyanakkor a komfortosabb viszonyoknak. A napokban elkezdődött a kifutó körüli fásítás: az állatkert munkatársai pénteken mályvacserjékkel, orgonával és juharfával ültették körbe az új kifutót, illetve a kilátópontot.

Brányi Mária alpolgármester hozzátette, a környék fásítása évek óta Veszprém zöldstratégiájának részét képezi: a nem kis kihívást jelentő dolomit talaj ellenére is az elmúlt időszakban több ezer fát ültettek el annak érdekében, hogy az állatok is otthonosabban érezzék magukat, valamint a zoo vendégei is árnyas lombok között sétálhassanak és fedezhessék fel a folyamatosan újdonságokkal jelentkező vadasparkot.