Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Programok a családokért

2019. március 27. 15:48
A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorácios Irodájának fő tevékenysége a családok támogatása, gondozása: eddigi munkájukról és az idei évre tervezett programjaikról adtak tájékoztatást szerdán a Szaléziánumban.

A Családpasztorációs Iroda programjai a családok megerősítését szolgálják, foglalkoznak többek között a házasságra való felkészítéssel, házassággondozással, segítségnyújtással. 2019-ben kiemelt figyelmet fordítanak a családokra.

Porga Gyula polgármester elmondta: nem szabad elfelejteni, hogy a városban a legkisebb közösség a család, ezért 2010 óta folyamatosan figyelemmel kísérik a veszprémi családok mindennapjait, és próbálják segíteni őket. Fontos, hogy a családok, a veszprémiek, akik itt nevelnek gyereket biztonságban érezzék magukat egy olyan városban, ahol jó élni.

- A családpolitikai intézkedéseket támogatva az önkormányzat elsősorban tartalmi tevékenységekkel, beruházásokkal tud csatlakozni, ám ebben a munkában nem vagyunk egyedül, mert vannak intézmények, szervezetek, akikkel évek óta kiegyensúlyozottan tudunk együttműködni. Ilyen a Családpasztorációs Iroda, akik nyitva a város felé olyan hiánypótló programokat, rendezvényeket, eseményeket szerveznek, amelyek erősítve a legkisebb egységet, a családot, alapot teremtenek egy összetartó városi közösségnek - fogalmazott a polgármester.

A 2019-es év programjainak mottója: “Keresd Krisztus képmását minden arcvonásban!”
“Mindegy, hogy valaki szimpatikus vagy sem, agg vagy fiatal, szomorú vagy vidám, ismert vagy ismeretlen - felfedezhető benne az, aki magának teremtett, ezért szívünkhöz közel áll, és a Vele való találkozás ünneplőbe öltözteti lelkünket.” - fűzte hozzá Dr. Fodor János, a Veszprémi Érsekség családreferens papja.

A családot, ami egy férfi és egy nő szövetségére, házasságára épült, alapvető fontosságúnak tartjuk egy nemzet -vagy akár az egész emberiség - fennmaradása szempontjából: egy férfi és egy nő közössége egy családnak az alapja - hívta fel a figyelmet a családok fontosságára Márfi Gyula érsek.

A Családpasztorációs Iroda programjaira idén is várják a házasság előtt álló fiatalokat, családokat, gyermeket nevelőket. Széleskörű összefogással kívánnak esélyt teremteni a fiatalok számára, hogy a felnövekvő nemzedéknek nagyobb esélye legyen a kiegyensúlyozottabb házasságra és a boldog családi életre.

Programok:

Családok nagyböjti lelkinapja: 2019. április 6.
Jegyeskurzus II.: 2019. május 17-18. és 24-25.
Tavaszi túra családoknak: 2019. június 1.
Családtábor: 2019. július 3-7.
Őszi túra: 2019. szeptember 28.
Őszi randevú: 2019. november 17.

További információk: https://veszprem.csaladpasztoracio.hu/

Varga Endre a veszprémi Civil Ház vezetője elmondta, hogy a Családpasztorációs Irodával és több szervezetettel együttműkődve a Civil Ház is évek óta programokkal támogatja a városban élő családokat, házasokat, fiatalokat: segítő rendezvényekkel, jegyesoktatással hívják fel a figyelmet a házasság szépsége mellett, a nehézségekre is.

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bölcsődével gazdagodott Csetény Bölcsődével gazdagodott Csetény A kedden átadott Tipegő Csicsergő Bölcsőde két csoportban összesen 24 kisgyerek fogadására alkalmas. 2023. november 8. 10:44 Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven  - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. 2023. október 26. 8:56 Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Novák Katalin a Tesla texasi autógyárában találkozott a milliárdos vállalkozóval, Elon Muskkal. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miről beszélgettek a találkozón. 2023. szeptember 26. 12:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.