Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egész éves „nyitva tartással” és saját márkával teszik még népszerűbbé a Balatont

2019. március 30. 10:22 // Forrás: hirado.hu
A turisztikai szakemberek az egységes Balaton márka megjelenésétől további forgalomnövekedést várnak. Olyan új termékeket kell létrehozni, amelyek egész évben vonzóvá teszi Közép-Európa legnagyobb tavát - írja a hirado.hu.

A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, amelynek vonzereje egyfelől a változatos természeti környezetében rejlik, a vize sekély, így hamar felmelegszik, és a kisgyerekesek számára is biztonságos fürdőzési lehetőséget jelent, illetve kiváló infrastruktúrával rendelkezik, így nem meglepő, hogy a szezon minden évben egy kicsit hamarabb kezdődik.

Ezt az időbeli változást használja ki minden évben a 2014-ben létrehozott Balatoni Kör, amelynek tagjai a minőségi borászat és gasztronómia képviselői, és egész évben várják vendégeiket. A társaság létrehozásával egy tó körüli értékvédelemre épülő egyesületet kívántak alakítani. Céljuk, hogy helyi alapanyagokkal és helyi szolgáltatásokra építkezve teremtsenek egy olyan körforgást, amely a régiót minden évszakban vonzóvá és élhetővé teszi – írja bemutatkozásukban a Balatoni Kör elnöke, Laposa Bence.

Az elmúlt öt évben azt tapasztalták, hogy az egész éves Balaton koncepciója nem hiú ábránd, hanem egy nagyon is működő ötlet és koncepció, amely egyre több – magára és szabadidős programjára igényes látogatót vonz a tó köré. GasztroPiknik-sorozatuk is évek óta sikeresen működik, ősztől tavaszig hatállomásos sorozat keretében ismerkedhetnek meg a környék gasztronómiájával és nevezetességeivel az érdeklődök.

Még vonzóbbá tennék a külföldiek számára

Laposa Bence úgy véli, az egyre erősödő igényhez igazodva évről évre növekszik az egész évben minőségi szolgáltatást nyújtó szállodák és vendéglők száma, hiszen ma már elvárt, hogy a legalapvetőbb szolgáltatásokhoz a vendégek mindig hozzájussanak. Ez annál is inkább fontos, mert a terület nemzetközi szempontból is kiemelkedő minőségi szőlőt termő borvidék, a szabadidő-turizmus frekventált régiója, amely számos szabadtéri program helyszínét biztosítja. Emellett természetesen a horgászat, a gyógyturizmus és a különféle vízi sportok helyszíne.

Azt, hogy a Balaton tavasszal és ősszel is „nyitva van”, már tudják az emberek, a nyári szezonban a megtelt táblát is ki lehetne tenni a tóra és környékére, olyan népszerű. A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, Hoffmann Henrik azt mondja, ma négy látogatóból három magyar. A céljuk az, hogy a környező országok fővárosaiból is könnyen, néhány óra alatt elérhető tavat még vonzóbbá tegyék a külföldiek számára, ezt pedig termékfejlesztéssel lehet elérni – tette hozzá.

Fotók: MTI/Varga GyörgyFotók: MTI/Varga György

Jön a Balaton márka

A tavat láthatóvá kell tenni, ehhez pedig nagy segítséget jelent a már tavaly ősszel bejelentett, egymilliárd forintos pályázati pénzből megvalósuló, idén nyárra tervezett Balaton márka, amely a Balaton-régiót egységes turisztikai régióként jeleníti meg a külföldi piacokon. Jelenleg csak országmárkánk van, e mellé emelik be a Balaton márkát, amely önálló almárkaként irányítja a tóra a figyelmet – idézte fel Hoffmann Henrik.

A Balatonnál már nem az a jellemző, hogy a szolgáltatók vagy a települések versenyeznek egymással, hanem a szakemberek és a szolgáltatók is egy egységes Balaton-régióban gondolkodnak. A Balaton jelenleg is három megye peremvidéke, de a turizmusfejlesztési törvény kapcsán sikerült végre egy régiót kovácsolni, és erre a régiós tudatra alapozva indulhat meg a Balaton márka marketingje, ami vélhetően további forgalomnövekedést eredményez majd, és amely egyfajta identitást is ad a benne élőknek.

A Balatoni Kör elnöke azt mondja, tevékenységükkel ők is szívesen hozzájárulnak a Balaton márka fejlesztéséhez és széles körű megismertetéséhez, mert úgy látják, a tervezetben számos olyan elem állt össze, amely a Balaton környékén nemcsak két hónapra kínál alternatívát, hanem sokkal hosszabb időre.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.