Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Szép megyei siker az országos katasztrófavédelmi versenyen

2019. április 29. 16:41 // Forrás: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Egy országos hetedik helyezett és egy bronzmedálos csapat tért haza Budapestről szombat este a kilencedik tűzoltómajálison megrendezett országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyről.

Ahogy az elmúlt esztendőkben, idén is az Országos Rendőr- és Tűzoltónapon rendezték meg április 27-én a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjét. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Polgári Védelmi Szövetség által szervezett megméretésen mérhették össze tudásukat az általános és középiskolások Budapesten, a Városligetben.

Negyvennégy csapat – húsz-húsz általános és középiskolás, a tavalyi két győztes csapat, valamint Szlovákia és Szerbia versenyzői –, négyszázötven résztvevő állt az országos döntő elé.

A csapatokat a megnyitót követően tizenkét állomásos, változatos feladatsorozat várta a versenyen. Nyolc feladatot kötelezően, míg négyet ajánlottan kellett végrehajtani. Az első állomás elméleti versenyszám volt, laptopon töltöttek ki tesztet a versenyzők. A második, környezetvédelmi állomáson a csapatok tagjainak „sítalpakon” közlekedve kellett kiválogatniuk és szelektív hulladékgyűjtőbe tenniük az újrahasznosítható anyagokat. A harmadik állomáson tűzvédelmi feladat várt a fiatalokra, alapvezetéket szereltek osztóval.

Árvízvédelmi feladat volt a negyedik állomás, harminc darab homokzsákkal buzgárelfogó medencét építettek a csapatok tagjai. Az ötödik állomáson a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület munkatársai viharjelzésre és térképismeretre vonatkozó kérdésekkel várták a csapatokat. A hatodik állomáson komplex mentési feladat várt a gyerekekre. Akadályokkal nehezített pályán, négyen egymás mögött, a másik vállát fogva kellett közlekedniük, azonban az első három versenyző látását korlátozták, így a sorban utolsó társuknak hang nélkül, kézjelekkel kellett irányítani a többieket.

Részben hasonló feladat várt a csapatokra a hetedik állomáson, amely a „tájékozódás korlátozott látási viszonyok között” címet viselte. A csapatok két részre oszlottak, egy csapattag látását korlátozták. Egy másik társa rádión keresztül irányította őt addig, amíg a bekötött szemű csapattag magához nem vette a pálya végén található babát. Ezek után a babát át kellett vinni a másik csapathoz, amely tagjainak visszafelé kellett végrehajtaniuk a feladatot. A nyolcadik, elsősegélynyújtó állomáson a Magyar Vöröskereszt egy tagjának „fej-, és karsérülését” kellett ellátni az Országos Mentőszolgálat által meghatározott kötözési módszerek szerint. Emellett a gyerekek bemutattak egy stabil oldalfekvést, az újraélesztést prezentálták egy ambubabán, illetve egy tíz kérdésből álló tesztet is kitöltöttek.

A kilencedik állomáson a Főváros Vízművek munkatársai tartottak bemutatót, míg a tizediken a Zsámbéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Magyar Polgári Védelmi Szövetség ismertette a tűzvédelmi és polgári védelmi feladatok rendszerét. A zsámbékiak tűzoltó múzeumuk néhány relikviáját is bemutatták a gyerekeknek. A tizenegyedik állomáson a Sólyom Speciális Mentőszolgálat tagjai ismertették, milyen esetekben van szükség speciális mentőkre, milyen feladatokat végeznek a kárhelyszínen. A tizenkettedik állomáson a WWF Magyarország munkatársai az állatvédelemmel kapcsolatos feladatokat ismertették.

Veszprém megyét általános iskolás kategóriában a herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Herend 8 elnevezésű csapata képviselte, akik a korcsoport huszonkét indulója közül a hetedik helyet szerezték meg. A középiskolások versenyében a pápai Petőfi Sándor Gimnázium Pápa ÖTE elnevezésű csapata képviselte a megyét az országos megmérettetésen, akik az előkelő harmadik helyet vívták ki maguknak.

A csapatok tagjai voltak:

Herend 8: Kárász Eszter, Szabó Bernadett, Dienes Erik, Prebszl Arnold

Pápa ÖTE: Nagy Benedek, Sós Benjámin, Iványi Kristóf, Csillag Levente

(A fotók illusztrációk, a megyei döntőn készültek)

vehir.hu
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.