Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Halál a pályán

2009. július 18. 11:29 // Forrás: NSO
Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy 19 éves labdarúgó, Beck Tamás. A futballista Pápán vett részt próbajátékon.

Beck Tamás és ikertestvére, Beck Dániel az előző szezont a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót utánpótláscsapatánál töltötték a Győri ETO kölcsönjátékosaiként, de a héten Pápán vettek részt próbajátékon.

A két futballistát a pápaiak NB III-as csapata tesztelte. Beck Tamás a gárda szombati edzőmeccsén lett rosszul. A játékost azonnal az öltözőbe küldte Nagy Mihály szakvezető, ahol Takács László gyúró ellátta.

Beck Tamás ezt követően jobban lett, hazament Győrbe, este azonban ismét rosszul lett. Mentővel az intenzív osztályra szállították, ahol az életét vesztette.

A halál oka egyelőre ismeretlen.

vehir.hu
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.