2019. május 20., hétfő
Bernát, Felícia névnap

Menj azután, ami boldoggá tesz

  • kult
  • 2019.05.14
    04:00
Belevágni egy hihetetlen kalandba óriási flow és néha egy komplett akadályverseny is, ahol a cél legyőzni a nehézségeket és a félelmeid. De ha megteszed, az élet a maga módján értékelni fogja a lépésed. Egyed Melivel készített interjúnk második felében határok kitolásáról, siklóernyőzésről, norvégiai vadkempingezésről, a jó életről és az abszurd helyzetek kiröhögésének képességéről is beszélgettünk.

Térjünk vissza egy kicsit arra, az interjú első részében tett kijelentésedre, hogy Madeirán siklóernyőztél. Ez a szenvedélyed mikortól datálható? A szigeten töltött időtől?

Vannak dolgok, amik nagyon lassan kúsznak be az ember életébe – nálam a siklóernyőzés tipikusan ilyen volt. Először a húszas éveimben találkoztam vele, amikor az akkori párom siklóernyőzött, és azt gondoltam, ez tök jó. Aztán a harmincas éveim elején fotóztam egy esküvőt, ahol a vőlegény siklóernyős volt, és ott megint bekúszott a halántéki lebenyembe, hogy ez milyen baromi jó lehet, de megint csak elhajtódott a gondolat. Végül egy barátom révén sikerült kipróbálnom, aki elhívott Olaszországba egy ernyős túrára. Három napig csak csorgó nyállal néztem őket a földről a gyönyörű színes ernyőjükkel meg a szabadság élményükkel, mire egy véletlennek köszönhetően kipróbálhattam én is: az úton lerobbant a srácok busza, és mivel egyedül én beszéltem olaszul, segítettem elvinni szerelőhöz, cserébe pedig a későbbi oktatóm azt mondta, elvisz tandem repülni. Egy ponton még az irányítást is átadta – persze rettegtem, de gyönyörű volt. Rögvest jelentkeztem egy alaptanfolyamra. Azóta az utazások miatt ez egy kicsit hátrébb sorolódott az életemben, de ha csak tehetem, megyek. Egy igazi csoda ez: ott vagy fent, óriási a csend, körülötted röpködnek a madarak, csodálatos a táj és egy egészen más dimenzió tárul fel előtted, miközben minden nyűgödet és bajodat elhagyod, mert csak a repülésre koncentrálsz. Olyan egyesülés van ott a mindenséggel, ami sehol máshol. Nekem, akinek van egy kis szabadság kattanása, ez maga a mennyország: ennél szabadabb élményt nem tudok elképzelni.

Fotók: Egyed MelindaFotók: Egyed Melinda

Na és a sziklamászás? Mert azt is előszeretettel űzöd.

Az egy picit korábban jött, mint a siklóernyőzés. Volt egy sziklamászó párom, tulajdonképpen ez adta az inspirációt, majd később egy hétre elmentem Horvátországba egy kezdő sziklamászó tanfolyamra. Gyönyörű sziklák vettek körbe, tengerpart és egy szuper társaság. Ott jöttem rá, hogy a sziklamászásba is szerelmes vagyok. Érdekes egyébként, mert teljesen parázok a zuhanástól, ezért a siklóernyőzésnél és a sziklamászásnál is le kell győznöm jó néhány démont. De amikor megteszem, az sokkal nagyobb flasht ad, mint akinek nincsen meg ez a veszélyérzete.

Mit gondolsz, ha a banki szféránál maradsz, akkor is belevágsz mindezekbe a helyzetekbe?

Nem hiszem. Nem voltam nyitott ezekre a dolgokra: megvolt a szép, nyugodt, megbízható kis életem. Nem mondom, hogy nem éreztem, hogy nem lehetne jobb. Illetve inkább azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, de időbe telt, mire leesett, hogy az emberimádatommal és a szabadságvágyammal talán nem számokkal kellene dolgoznom egy irodában 9-től 6-ig.

Ha már démonok legyőzéséről beszélgettünk, volt egy komoly határátlépésed Norvégiában, a Lofoten-szigeteken. Mesélnél róla?

Hát igen. Egy lány elmegy vadkempingezni öt hétre egyedül a sarkkörre úgy, hogy soha nem kempingezett, és még egy sátrat sem tud felállítani... Innentől kezdve hívhatjuk ezt őrültségnek meg túlzott önbizalomnak is, de én továbbra is kalandvágynak hívom. Egyszerűen nagyon vonzott a hely. Persze megint egy fotográfia hatására mentem, hogy aztán a sors legnagyobb iróniájaként helyhiány miatt ne tudjam magammal vinni a fényképezőm, csak anyukám kis kompaktját.... Mindenesetre nem volt sok gondolatom, hogyan fog ez összeállni, de az a tapasztalat, hogy az élet ilyenkor mindig megoldja. És tényleg, minden a kezem alá dolgozott. Nem volt se sátram, se felszerelésem, se derékaljam, se tapasztalatom, de nem féltem kérdéseket feltenni, és vadidegenek ismeretlenül is rengeteget segítettek nekem. Egy srác kölcsönadta a derékalját, egy másik a sátrát, és a Margit-szigeten megmutatták, hogyan állítsam fel, miután kiderült, hogy nekem az nem megy. Közben meg röhögtek rajtam egy jót. Kint aztán kénytelen voltam megtanulni, hova állítsam fel a sátrat, miért nem jó, ha sziklás a terület, ha lejt, ha mocsaras, ha túl füves, ha túl közel van az óceánhoz (mert dagálykor két métert emelkedik a vízszint).

De ugyanennyire segítőkészek és önzetlenek voltak a norvégok is. Úgy éreztem, ebben az öt hétben minden az én utamat segítette, és amikor nehézség jött, abból is sokkal jobban jöttem ki, mint ahogy belekeveredtem. Igaz, amikor négy napig szakadt az eső és be voltam zárva a sátramba, az nagyon kemény belső út volt. Negyedik napra elfogyott a kajám, a legközelebbi bolt 20 km-re volt, és általában senki nem járt azon a környéken. Mégis kiálltam stoppolni, és két néni épp akkor jött arra. Beszélgettünk, jól kiröhögtük az esőt, mire mondták, milyen szimpatikus nekik a hozzáállásom, hogy nevetek és nem bőgök, elvittek a boltba és a kezembe nyomtak egy kis pénzt is, hogy vegyek valami finomságot. Úgy áradt felém ott a jóság, ahogy addig sosem – pedig egyébként is szokott, de ilyen kiélezett helyzetben még jobban érzed. Mintha értékelte volna az élet, hogy belevágtam ebbe a kalandba.

Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam a Lofoten-szigeteken, és ez az élmény nagyon megtanított értékelni a dolgokat is. Időről időre emlékeztetnem is kell magamat erre a normál életben, mert nagyon hajlamosak vagyunk elkényelmesedni. Amikor az a legnagyobb örömforrásod, hogy egész nap várod, este végre 4 percig zuhanyozz a meleg vízben, akkor azt itthon sem szabad elfelejtened, hogy ez egy ajándék. Ahogy az is, hogy van mit enned. Hogy a barátaid itt vannak melletted és nem 3000 kilométerre. És még hosszan sorolhatnám.

Egy ilyen élmény után milyen érzés visszatérni a hétköznapokba? Lelkileg nem sokk egy kicsit?

Nagyon sokáig nem találtam a helyem. Hosszú idő volt, mire visszarendeződtem, és ugyanoda már nem is tudsz visszarendeződni. Minden furcsa volt, zajos, sűrű, rohanó, felületes. Pedig én szeretem a nyüzsgést és a nyugalmat is. Megrázó volt visszaállni, több szempontból is. Kint a maximum hőmérséklet 17° C volt, az már szinte kánikula volt, mentünk is fürödni a 11° C-os óceánba. Ráadásul én nyáron voltam kint, amikor nem nyugodott le a nap éjszaka sem. Hazajöttem, és a kettő hirtelen egyszerre ütött meg: 30° C még éjjel is, és sötét. Csak ültem otthon és gondolkodtam, hogy felverjem-e a sátrat a kertben, mert még az ággyal sem tudtam mit kezdeni.

Ilyenkor mit tudsz tenni? Ismét felkerekedsz, vagy kivársz?

Én mondjuk közvetlenül utána elmentem Szlovéniába és Olaszországba sátrazni, talán így sikerült. Megvan annak az egyszerű életnek a bája: nem kell a számlákkal idegeskedni, nem kell sorban állni, várni a dugóban. Minden, ami egy normális életben stresszfaktor, az ott megszűnik. Persze megvannak a maga kihívásai is, főleg a magashegységben, de az egy jófajta stressz. Nekem időről időre muszáj felkerekednem most már – most jöttem épp Montenegróból, a hegyekből, de a beszélgetésünk után is azok közé megyek, Olaszországba.

Az, hogy eredendően fővárosi lányként tavaly Veszprémbe költöztél, mennyire volt egyenes következménye annak, hogy megtapasztaltad ezt a nyugodtabb, lassabb életet?

Ez véletlenül alakult így, bár az életben valószínűleg nincsenek véletlenek. Talán azért sem, mert tavaly kiköltöztem Madeirára, azt gondolva, hogy majd ott fogok élni, ami aztán különböző okok miatt nem jött össze. Hónapokig éltem egy házban a madeirai óceánparton – azután visszamenni Budapestre egy picit fájt. Ebből a szempontból volt benne némi tudatosság, hogy inkább egy természetközelibb, kisebb léptékű helyet válasszak. Voltak itt barátok, egy kiadó albérlet, a Bakony, a Balcsi, Veszprém nagyon szép – azt gondoltam, vágjunk bele, mi baj lehet?

A költözés meghiúsulását mennyire érezted törésnek?

Az egóm ebben is megbicsaklott, leginkább abban, hogy hányadszor kezdem újra. Folyton kerestem valamit, de nem találtam. Azt hittem, az majd elég lesz, ha egy gyönyörű környezetben, nyugalomban, egészséges levegőn, egészséges ételeket fogyasztva, hegyekkel, óceánnal, banánfákkal és szimpatikus emberekkel körülvéve élek. De nem elég. Vagy legalábbis annak, amit keresek, nem abban van a nyitja, hogy mennyire gyönyörű a hely, ahol élek. Mert én Veszprémet és a Balaton-partot legalább annyira gyönyörűnek látom, mint az óceánpartot.

Veszprémben most mivel telnek a napjaid?

Egy éve vagyok itt, úgyhogy ez már nagy szó. Most éppen egy új fejezet alapjait teszem le: Frame 325 néven indítottam egy új fotós történetet. Tulajdonképpen a név és a szolgáltatások új, a csaj és a szenvedélye a régi. Alapvetően embereket fotózom, de szeretném tágítani a köreimet, így az adventure fotózást is belevenném, mert nagyon szeretem ezeket az extrémnek nevezett, szerintem csupán kaland sportokat. Úgy döntöttem, most ez lesz az előremenetel útja: a szenvedélyek találkozásából remélhetőleg valami jó születik.

Ha már előremenetel, kíváncsi lennék a véleményedre. Sokan elégedetlenek az életükkel, a munkájukkal, ezért aztán világgá mennek. Szerinted lehet ez a megoldás?

Nyilván jó oka van annak, aki így tesz, de én nem tartozom azok közé, akik ezt irigyelnék, és nem is olyan az életem, hogy azt gondoljam, az lenne a megoldás, hogy csapot-papot hátrahagyok. Persze látom benne a vonzerőt, miért lehet jó digitális nomádként Thaiföldön élni. Ha valaki érez rá affinitást, tegye. Én inkább azt gondolom, a probléma ott van, ha valaki – kényelemből vagy a kockázatvállalás hiányából – bennragad egy olyan helyzetben, amiről tudja, nem az ő útja. Persze olyan is van, hogy valaki csak álmodozik arról, bárcsak világgá mehetne, aztán mégsem teszi, mert valójában mégis csak elégedett a körülményeivel. Ez sem baj. Mindenkinek más az útja. A lényeg az, hogy – ha megteheted – azután menj, ami boldoggá tesz.

Te végső soron boldog vagy?

Nekem nagyon jó életem van, és ezért roppant hálás vagyok. Nem nehézségek nélküli élet ez, de nagyon jó élet.


Az interjú első része itt olvasható.
Ha pedig szeretnétek még egy kicsit elmélyedni Meli kalandjaiban, a veszpremunk.hu-n ezen a héten egy virtuális tárlatot is láthattok tőle.