2021. október 16.
//
Gál névnap

Új külsővel kísérletezik a Firefox

2009. július 21. 11:37
sg.hu
A Firefox 3.5 megjelenése után már dolgoznak is a következő állomáson, amelynek részeként némileg megújuló kezelőfelületet kapunk majd.

Az elsősorban a Windows 7 operációs rendszer méltó fogadására szánt új kezelőfelület első vázlatait a Mozilla Wiki oldalán tekinthetjük meg, ahol rögtön vastagbetűs felhívás tájékoztat arról, hogy ezen alkotások még semmiképpen nem tekinthetők véglegesnek. Arra azonban nyilván jók, hogy megismerjük a fejlesztők által bejárni kívánt utat, amely mintha a Google Chrome böngészőhöz vinné közelebb őket.

Nem véletlen, hogy rögtön a hasonlóságot emeljük ki, hiszen a vázlatok alapján jónéhány elem került át a keresőcég szintén ingyenes fejlesztéséből. Erre emlékeztetnek a meglehetősen kicsire sikeredett kezelőgombok a bal felső és jobb felső sarokban, utóbbi esetében pedig ugyanúgy mindössze kettő funkciót találunk meg, csakúgy mint a Chrome felületén. Az egyetlen jelentős eltérés, hogy a megnyitott böngészőfülek listája továbbra is a címsor, valamint a beépített keresőmező alatt kapott helyet - a jelek szerint a Mozilla illetékesei még mindig nem tudtak megbarátkozni a gondolattal, hogy a füleket az ablak tetején helyezzék el.

Az Aero használata esetén természetesen itt is megkapjuk az valamennyire átlátszó, glossy felületet, a Page gombot ezúttal a fülek listája elé szorították be, a lehető legközelebb helyezve egymáshoz a kettőt, a Kedvencek gombot pedig a jobb oldalon találjuk meg, közvetlenül az Eszközök mellett - a könyvjelzőként elmentett oldalak sávja alapesetben ezúttal nem jelenik meg, ezt először engedélyeznünk kell a beállítások között.

A kezelőfelületet természetesen XP-re is felkészítik, ebben az esetben a hagyományos, egyáltalán nem átlátszó felületet (Luna/Silver/Olive/Royale sémákkal) kapjuk meg, ahogy eddig is.

vehir.hu

További cikkek

Átlátszó pormaszkunk és mindenhova követő teniszlabdánk is lehet a jövőben
Átlátszó pormaszkunk és mindenhova követő teniszlabdánk is lehet a jövőben
A 2020-as CES-en bemutatták azt is, hogy a jövőben lehet egy házi BB-8-ünk, vagy akár szövetvárosba is költözhetünk. Aki akar, tiszta levegőt is szívhat.
Rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben
Rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint decemberben a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot, a szervezet 5 százalék körüli növekedésre számít az előző év azonos hónapjához képest.
KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból
KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból
20 éve jelent meg Magyarországon a varázsos univerzumba bevezető első Harry Potter kötet. Ünnepi kvízünkben tíz kérdésre válaszolva tesztelhetjük, hogy mennyire mozgunk otthonosan a kvi(z)ddics pályán.
Proaktív megoldás a passzívlakás
Proaktív megoldás a passzívlakás
A XVII. századi Izlandon építettek először ilyen házakat, majd az 1800-as évek végén egy tengerjáró hajóban alkalmazták elsőként azokat a megoldásokat, amelyek egy évszázaddal később a ma ismert passzívházak technológiáját megalapozták. Környezettudatosság, energiahatékonyság és befektetés. Egy szakember vezetett körbe a passzívházak kérdéskörén.
Az esküvő, ami nem csak a résztvevőknek okozott örömöt
Az esküvő, ami nem csak a résztvevőknek okozott örömöt
A hagyományos népi lakodalom mellett ma már legalább ennyire, ha nem jobban népszerűek a modern felfogású esküvők. Az újszerű megközelítések mellett pedig kezdenek megjelenni olyan szokások is, amelyek az ifjú páron és a násznépen kívül is felmelegítik a lelkeket. Ennek pedig csak örülni tudunk.