Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Ingyenes kurzusokra várja a diákokat a MCC

2019. május 29. 11:36
Nyolc teljes e-learning kurzussal várjuk 14-19 éves diákok jelentkezését az MCC Középiskolás Programjába. A Programban való részvétel ingyenes, a távoktatási kurzusok mellett havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekbe, és az ország egyik legjobb középiskolás közösségébe csatlakozhatnak be a tanulók.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja az országban egyedülálló módon iskola mellett végezhető ingyenes internetes társadalomtudományi képzést kínál olyan fiatal tehetségek számára, akik az átlagnál olvasottabbak, tájékozottabbak szeretnének lenni és érdeklődnek a XX. és a XXI. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai eseményei iránt.

A képzésben részt vevő középiskolások tudományos igényű tanulmányok és videóelőadások segítségével ismerkedhetnek meg a jelenkor legaktuálisabb és legérdekesebb társadalmi, gazdasági problémáival. Mindeközben tagjaivá válnak egy azonos korú fiatalokból álló, intelligens közösségnek, amelynek rendkívüli hatása lehet gondolkodásuk fejlődésére, világszemléletük tágulására.

A képzésre felvételt nyert diákok a sikeres érettségi vizsgáik időpontjáig tagjai a Programnak. Nyolc hetes e-learning kurzusaink, szombati rendezvényeink és táboraink közül szabadon dönthetik el, hogy melyeken kívánnak részt venni. Nem kötelező az összes kurzust elvégezni. A diákoknak lehetőségük van bármelyik időszakban halasztani, passziválni is, azonban csak a sikeresen elvégzett kurzusokról állítunk ki számukra programbizonyítványt.

vehir.hu
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28 Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Az Euronics üzleteket működtető Vöröskő Kft. elsőként élt azzal az új szakképzési törvény által nyújtott lehetőséggel, amely során a munkavállalóik kereskedelmi értékesítő képzésben, valamint vállalkozási- és ügyviteli ügyintéző képzésben vehették át bizonyítványukat most szerda délután.     2024. március 20. 21:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.