A könyv
Szerző: Hatala Csenge
Cím: Requiem
Terjedelem: 155 oldal
Beszerezhető: Libri, Bookline, Líra
A TÖRTÉNETRŐL DIÓHÉJBAN
A történetet talán senkinek nem kell bemutatni: “Volt egy fiú… és volt egy lány, s a fiú elindult az álmok útján.”
A könyv az 1981-es fehérvári Karthago koncerten történt szomorú esemény nyomába ered, egész pontosan Hatala Csenge egy olyan kérdést fejteget, amely talán sokakat foglalkoztat. Ki volt az a fiú, aki a székesfehérvári koncerten elhunyt? Mi történt vele? Kire emlékeznek tömegek azóta is minden egyes Karthago koncerten, amikor megszólal a Requiem és együtt hallgatják az elefántdübörgést?
A könyv megszólaltat barátokat, ismerősöket, családtagokat, szakembereket, a zenekart hiteles képet festve a 80-as évek szociális életéről, kultúrtörténetéről, a csövesekről és titkokról egy karnyújtásnyira lévő város múltjának tükrében.
“Volt egy fiú, s egy forró délután eltévedt végleg az élet útján.”
MIÉRT SZERETEM?
Amióta gyerekként hallottam a tragikus esemény emlékére íródott Requiem című számot, engem is foglalkoztatott a kérdés, így teljesen azonosulni tudtam Hatala Csenge motivációjával. Kicsit megkésve csak idén a 40 éves Karthago jubileum kapcsán készült interjúban olvastam a könyvről, de ettől függetlenül természetesen az aktualitásából semmit nem vesztett. Ez a könyv mert elsőként nyilvánosan foglalkozni a témával, amiről a dalon kívül évekig csak a csend tanúskodott. A visszaemlékezéseknek köszönhetően egy stílusát tekintve könnyen olvasható kötetet kaptunk, ami regényhez méltó módon szippantja magába az olvasót felültetve egy Várpalota-Székesfehérvár nosztalgia járatra. Számomra külön érdekesség volt megismerni a csövesek, az akkori fiatalok életét, illetve a korszakot meghatározó zenei hitvallásokat, zenekarokat és a rock zene küzdelmeit a rendszerrel. Egy délutános olvasmány, de utána garantáltan még napokig tartó gondolkodást, végtelenített zenehallgatást és kíváncsiskodó Google kutatást okoz.
A könyv
Szerző: Grecsó Krisztián
Cím: Vera
Terjedelem: 327 oldal
Beszerezhető: Libri, Bookline, Líra (Mivel viszonylag új és népszerű regény, ezért szinte bármelyik könyvesboltban.)
A TÖRTÉNETRŐL DIÓHÉJBAN
“Szeged 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségnél dolgozik, a mama meg mindennap várja őt tanítás után.”
Egy általános családi idill, egy kislány, mint főhős: a könyv egy sima ifjúsági regény is lehetne, amit az első oldalakon található Pál utcai fiúk és Abigél idézet is alátámasztana, ám a kötetet olvasva úgy érzem, hiba lenne ebbe a kategóriába sorolni. A Vera egy regény olyan felnőtteknek, akik emlékeznek arra, hogy milyen volt a felnőtté válás küszöbén állni, egy könyv az “örök ifjúságnak”. Vera karamellás tejet iszik a reggelihez, kedvence a vaníliás karika, Kisbocóval és Nagybocóval alszik, van egy legjobb barátnője, akivel együtt járnak iskolába, edzésre és gyakran találkozik a két család is, hiszen a papa és Sári papája jó barátok…
Verában folyamatosan küzd a gyermeki én, a naivitás és a felnőtt élet dolgai, amelyek rohamosan kibontakozva megállás nélkül ostromolják és vonják kétségbe az addig valóságosnak, természetesnek és jónak hitt világ igazságait és a mindig őszinteségre nevelt kislány körül egyre több a hazugság. Vera ízlelgeti az első szerelem, a féltékenység, a múlandóság és az igaz barátság fogalmait: személyiségében folytonos harcot vívnak a gyermeteg tettek, gondolatok és a felnőtté válás első szikrái.
Vera a régi életét akarja, ami olyan egyszerű volt, de amióta találkoztak Józeffel látszólag minden megváltozott. Sokat gondol a furcsa öregekre, akik párizsi kockával kínálták és a visszatérő rémálomra: a papa pedig mindig össze-vissza beszél. Vera élete, ahogy ő mondaná csupa “szomorú-izgulás”, de a mama keze az arcán, mikor átöleli mindig mindent megold és újra olyan lesz, mint régen. Vagy talán mégsem?
MIÉRT SZERETEM?
Őszinte leszek. Nem olvastam még Grecsó Krisztián korábbi könyveit, ami -miután becsuktam és leraktam az asztalra a Verát- be kellett látnom, hatalmas hiba volt. Állítólag a Vera nem egy tipikus Grecsó Krisztián írás, ami rövid utánajárást követően számomra is egyértelművé vált, ám ha ezt a fajta “egyszerű zsenialitást” hordozza a többi könyv is, akkor egészen biztos, hogy bármelyik Grecsó írás magával rántja az olvasót.
A könyv végéig elkísért a döbbenet: hogyan tud egy negyvenes éveit taposó férfi ilyen hiteles hangja lenni egy negyedikes kislánynak?
Grecsó végig természetes marad, a karakter nem válik modorossá: itt-ott kicsit több az “aranyoskodó” naivitás Vera gondolataiban, de a felnőtt és a gyermeki világ összeférhetetlenségét talán így lehet legkontrasztosabban ábrázolni. Számomra elképesztő, hogy a hatásosság érdekében nem úszott el a természetes, hiteles “gyermeki én” és talán ez az érzés, ami miatt azt mondom, hogy az egyik legjobban megírt gyermek hangon narrált regényt tarthattam a Vera olvasása közben a kezemben.