Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zenével, fényfestéssel, közös alkotással érkezik a Múzeumok Éjszakája

2019. június 17. 16:21
Csak győzzünk válogatni a jóból! A bőséges programlistát hétfőn délután mutatta be a helyi eseményt szervező Művészetek Háza és a Laczkó Dezső Múzeum.

Bár utóbbi főépülete jelenleg a felújítás miatt zárva tart, ez cseppet sem jelenti, hogy a Laczkó Dezső Múzeum szűkölködne a kínálatban. A renoválás miatt a Várat fő fókuszpontnak megtevő intézmény bravúrosan játszotta meg a kártyáit, és programjaikat elsősorban a zene köré építették fel.

A Zene tornya nevet kapta a Hősök kapuja látogatóközpont melletti terasz is, ahol 18 órától folyamatos váltásban lépnek majd fel a zenészek, többek között a Szilágyi Harangegyüttes és a Veszprémi Ukulele Klub – mondta el Perémi Ágota igazgatónő. A földszinti kiállítótérben ezzel párhuzamosan Múzeumra hangszerelve címmel nyílik kiállítás zenélő műtárgyakból, míg a Vár utca macskaköveire bárki felrajzolhat egy zenei tételt, amit aztán egy vállalkozó szellemű remélhetőleg elő is ad.

Évek óta nagy népszerűségnek örvend a VárFelfedezős játék, ahol most hat feladat sikeres megoldása után nyerhetnek ajándékot a résztvevők, a tüzes, fényes Szentiván-éjhez közeledve pedig a Méhkas Dia Project fényes üvegfestő workshopján készíthetjük el a saját alkotásunkat, amelyet ők aztán ki is vetítenek, majd tűzzsonglőr bemutatón ámulhatunk.

– A Múzeumok éjszakájának legfontosabb részei valójában a találkozások: vendégek találkoznak egymással, az alkotókkal, a művekkel és akár különleges helyekkel is – fogalmazta meg a rendezvény lényegét Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója. A különleges találkozások, a beszélgetések, a zene, az irodalom, a kiállítás mellett a közös alkotás jegyében is telik majd ez az éjjel az intézmény részéről ugyanakkor.

Az események magját az aktuálisan futó kiállítások adják majd, ezekhez kapcsolódva vehetünk részt különböző workshopokon és tárlatvezetéseken. A Hetedik változat című tárlat kapcsán például a szitanyomást próbálhatjuk ki a pólónkon (amit haza is vihetünk), az Irokéz Gyűjteményben látható Varga Ferenc Galagonya című rajzának másolatát rajzolhatjuk tovább közösen, a Dienes Attila Véletlen találkozások című plasztikájának másolatát a Tavaszi Tárlatról vihetjük haza, a Teguráliumban pedig saját mintás téglát készíthetünk, valamint egy nagy, közös alkotáson is részt vehetünk, aminek az eredménye ugyanakkor a házban marad.

A meglévő időszaki kiállítások mellett egy új is nyílik ezen az estén Magyarósi Éva animációs filmrendező és képzőművész rajzaiból. Emellett Góg Angéla food designer ad tippeket a minél tetszetősebb ételek elkészítéséhez, 17:30-tól a Banzáj Jam Session fokozza a hangulatot a Dubniczay-palota udvarán, aki pedig színpadi élményre vágyik, az az Alig Színpad 30 perces párizsi komédiáját vagy a Petőfi Színház egykori színészének, Tóth Loonnak Képzelt pör című előadását tekintheti meg.

Az intézmények rendezvényeire egységesen 1500 forintért válthatók jegyek, illetve kombinált jegy is kapható 2000 forintért, míg a Várbörtönbe a belépő 1200 Ft.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Nem csupán a régmúlt történeteit meséli el, komoly morális kérdéseket is felvet a Várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás, aminek hivatalos megnyitóját kedden délután tartották, most pedig már bárki szabadon látogathatja. Hogyan lehet büntetni úgy, hogy közben ne vegyük el a lehetőségét, hogy az ember visszailleszkedjen a társadalomba? Utópia mindez, vagy realitás? A választ a látogatókra bízzák miután megismerték Európa utolsó várbörtönéből kialakított múzeumot Veszprémben. 2024. április 3. 1:50 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07 A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Magányos hegy kincsei - Évezredes történetek a Somló-hegyen címmel új régészeti kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban január 30-án. 2024. január 25. 18:21 A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza Veszprémben adták át az elismerést pénteken, a Tájházszövetség konferenciáján. 2023. október 6. 22:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.