Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tánc nyelvén szólni egy egész településhez

2019. június 23. 4:00
Nem rátóti, mégis szívvel-lélekkel dolgozik a település közösségéért, a helyi kultúráért: Dékmárné Forgács Zsuzsannát tevékenységéért Hadnagy László-díjjal tüntették ki a 28. alkalommal megrendezett Gyulafirátóti falunapon.

Porga Gyula polgármester szerint Gyulafirátótra jönni mindig öröm, kiváltképp ha ünnepi arcát mutatja a városrész. Egy közösség arca ugyanis nemcsak a munkás hétköznapokon rajzolódik de, egy-egy ilyen alkalom legalább annyira megmutatja, milyenek is az itt élők.

Nos, a gyulafirátótiak minden bizonnyal szeretnek ünnepelni, közösségként együtt lenni. Erre pedig nagy szükség is van. „Sokan azt hiszik ugyanis, Veszprém a Balaton régióval közösen azért nyerhette el az Európa Kulturális Fővárosa címet, mert rendelkezik olyan nagy, világsztárokat felvonultató fesztiválokkal, mint például a VeszprémFest. De ez igazából csak a jéghegy csúcsa. Egy ilyen fesztivált csak akkor lehet megrendezni, ha erősek az alapok, ha léteznek olyan kisebb léptékű népünnepek, mint a falunapok, ha a kis közösségek is pezsegnek.”

Dékmárné Forgács Zsuzsanna, a település közösségéért sokat tevő Hadnagy László-díj idei díjazottja is éppen ezen dolgozik: hogy virágozzon a település kulturális élete. Ráadásul mindezt úgy, hogy a díj 13 éves történetében ő az első, aki mindezt nem rátótiként teszi – mondta el Czaun János városrészi önkormányzati képviselő, mielőtt Porga Gyulával átadták volna a díjat a díjazottnak.

Dékmárné Forgács Zsuzsanna néptáncoktató, a gyulafirátóti óvodás néptánccsoport, az iskolásokból álló Tikhegyi Gyöngycsibék, valamint a Tikhegyi Gyöngytyúkok Néptáncegyüttes vezetője és koreográfusa. Oktatói tevékenysége révén ezer szállal kötődik Gyulafirátóthoz, több mint tíz éve neveli a néptánc szeretetére csoportjait. Állandó résztvevője a település kulturális rendezvényeinek, több esetben a programok szerkesztője vagy épp kezdeményezője. Férje és három gyereke szintén gyakran segíti ebben.

Várpalotán született, tízéves kora óta táncol. Hosszú ideig a veszprémi Bakony Néptáncegyüttes tagja volt, és immár 29 éve tanít és koreografál. Gyulafirátóti táncoktatói munkáját 2004-ben kezdte óvodás és iskolás gyermekek tanításával, 2017-től a Tikhegyi Gyöngytyúkok megalakulásával már felnőtt néptánc felnőttegyüttessel is büszkélkedhet a település. Zsuzsanna 2008 óta állandó koreográfusa, szerkesztője a karácsonyi műsorok betlehemes műsorának. A rátóti szüreti mulatság, a májusfa kitáncoló ünnep, az óvodai rendezvények, a falunapi programok mellett koreográfiát készített a Német Nemzetiségi Tánccsoport részére is. 2019 márciusában kistérségi néptánctalálkozót szervezett Gyulafirátótra, melyre 15 tánccsoport érkezett, a település jóhírét pedig több mint 200 résztvevő vitte magával.

Dékmárné Forgács Zsuzsanna aktív résztvevője, formálója Gyulafirátót kulturális életének, tevékenysége révén sok-sok gyermek és család ismerkedik meg a hagyományokat tiszteletben tartó értékrenddel, a helyi programokba való bekapcsolódások révén erősödik identitásuk és kötődésük lakóhelyükhöz. A néptánccsoportokban komoly közösségformálás történik, fellépéseikkel a település hírnevét öregítik. Munkáját fáradhatatlan elhivatottsággal végzi, önzetlenül építi a települést, amit a gyulafirátótiak is elismernek.

A díjazott a díjat átvéve és megköszönve azért megjegyezte: mindez megfelelő háttérország nélkül nem menne. Családja is legalább annyira segíti, akárcsak a gyerekek, akik mindig figyelnek a szavára a próbákon, s a település, amely befogadta.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. ma 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.