Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Hogyan tartsunk görög teknőst?

2019. július 16. 15:24

A görög teknősök érthető módon a legnépszerűbb hüllők közé tartoznak, amit házikedvencként tartanak. Ez főként a jó természetük és hosszú életüknek köszönhető. Természetesen az sem mindegy, hogy hol és milyen körülmények között tartjuk őket.

Mekkora terráriumban tartsuk?

Általában elmondható, hogy görög teknőst terráriumban érdemes tartani. Ezek között is létezik külső, illetve belső területen elhelyezett terrárium egyaránt. Ez egy kivételes esete az életnek, amikor igenis számít a méret. Azaz minél nagyobb, annál jobb. Egy kicsi, fiatal teknősnek nyugodtan választhatunk egy 60x30x30-as méretű terráriumot, de ahogy növekszik, úgy érdemes a lakhelyét is nagyobbra cserélni. A legjobb egy 120x30x30-as méretű, hiszen abban van elég mozgástere a teknősnek.

A teknősökről tudni kell, hogy talajlakók, ezért értelemszerűen a fekvő terráriumokat észesítik előnyben. Ez azért is fontos, mert egy álló terráriumban nem a talajszinten marad meg a hő, így könnyen felfázik a teknős. Ha kinti terráriumot választunk, akkor praktikusabb, ha zárhatót keresünk, mivel az egyrészt hőtartóbb, másrészt pedig nehezebben halássza ki egy macska vagy kutya az állatot. Azt sem árt szem előtt tartani a kinti terrárium esetében, hogy fedjük le azt a részt, ahol a teknős él, mert imádnak elmászkálni. Sőt, egy minimum 20 centi mélyre ásott kerítés is jó szolgálatot tehet szökés ellen, mivel simán kiássák magukat.

Ha beltéren tartjuk a teknőst, akkor egy háttérrel otthonosabb kinézetűvé tehetjük az élőhelyet, de fontos, hogy a terráriumban alakítsunk ki különböző területeket, ahol a teknősök jól érzik magukat. Éppen ezért mindenképp legyen egy melegebb és egy hűvösebb hely is, sőt egy privát bunkival is meglephetjük kedvencünket, hogy igazán biztonságban érezze magát, amikor pihen. A meleg rész mindig legyen világos, amihez vagy a természetes napfény lehet fő segítőnk vagy egy UV-B lámpa, ami egyben világítja és fűti is a területet. Ennél külön kitétel, hogy legalább 40 wattos legyen, mert annál kisebb nem tudja hatékonyan felfűteni az adott területet 35-40 fokosra. Persze azt sem lehet elfelejteni, hogy a sok tűző naptól hőgutát kaphatnak - hiszen nem állandó a testhőjük -, ezért mindenképp legyen egy hűvösebb területük is a terráriumban. Tartsuk meg az átlag 50%-os páratartalmat, akár permetezéssel vagy párologtatással.

Berendezés és takarítás

Lehetőség szerint minél több növényt és tereptárgyat helyezzünk el a terráriumban, persze csak az észszerűség határain belül. Ha túl zsúfolt, akkor könnyen beszorulhat a lába 2 darab közé, vagy akár, ha beleesik az itatóba, bele is fulladhat.

Lehetőség szerint kókuszrost aljzatot használjunk kedvencünk alá, de keverhetünk hozzá erdei földet is.

Egy takarítás során az aljzatot minden esetben cserélni kell, és az oldalfalak tisztítására is érdemes figyelmet fordítani. Mindezt 3-4 hetente érdemes elvégezni.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.