Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Észt mintára nyílnak kávézók a hétvégén Veszprémben

2019. augusztus 7. 14:21
De azok is csak egyetlen városrészen: a Jeruzsálemhegyen. Becsületkasszás jelleggel.

2016-ban elindult jópofa helyi kezdeményezés folytatódik idén. Az akkor Finnugor kulturális főváros Veszprém programsorozathoz kapcsolódva a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör első alkalommal szervezte meg észt mintára a kávéházi napot, aminek keretében a házigazdák megnyitották kertjeiket, hogy saját készítésű finomságokkal, süteménnyel, üdítővel, kávéval vendégeljék meg a betérőket.

A program egy 2017-es szünet után most szombaton, augusztus 10-én harmadik alkalommal folytatódik. A Jeruzsálemhegyi Baráti Kör tagjai a Facebookon azt írják, a szombat

kiváló alkalom arra, hogy összefussunk a barátainkkal, felkerekedjünk a családunkkal vagy akár egyedül, tegyünk egy sétát a girbegurba utcákon, az egyik kertben igyunk egy csésze gőzölgő kávét, majd néhány házzal odébb megkóstoljuk a háziak féltve őrzött családi receptje alapján készült süteményét, amit a szomszédnál követhet a második csésze kávé

A szervezők egy térképen megadták azt is, hol várják az arra járókat egy kis finomságra:

Még az is lehet, hogy mi is kilátogatunk kóstolgatni-ízlelgetni.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.