Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Ezek a mai idősek”

2019. augusztus 12. 4:30
Előbbi kifejezést általában úgy halljuk: „Ezek a mai fiatalok”, és ezt sem a legpozitívabb értelemben használjuk. Ezért úgy döntöttem, fordítsunk meg mindent!

Fordítsuk meg a kifejezésben szereplő korosztályt, és a negatív tartalmat! Nemrég Veszprém egyik parkjában ültem egy padon, ugyanis fél órával előbb érkeztem a dolgomra. Kellemes idő volt, így azt gondoltam, leülök, lenyugszom, hallgatom a természetet. Nem telt el három perc, és egy idős hölgy indult felém… Úgy nézett rám, mint aki ismer engem; de tekintve, hogy elég jó az arcmemóriám, rájöttem, hogy csak közvetlen.

tudnodkell.infotudnodkell.info

Rögtön éreztem, hogy le fog ülni, és hogy ez a beszélgetés nem két perc lesz. Így is történt, leült, és a semmiből mesélni kezdett. Aztán megfordítottam a dolgot, és kérdezgetni kezdtem. Mint kiderült, 1938-ben született, (József Attila halála után egy évvel!). Ehhez képest, tele volt energiával, életkedvvel. Részletesen elmesélte, hogy honnan jött, mit dolgozott, mióta nyugdíjas, milyen volt anno a főnöke, és persze az unokái történetei sem maradhattak el.

Irodalmi JelenIrodalmi Jelen

Miután részletesen kiveséztük az imént felsorolt dolgokat, megkérdezte, én ki vagyok. Csillogó szemekkel figyelt, hallgatott, miközben azonosságokat talált az életünkből. A beszélgetés során egyszer sem kaptam meg, hogy bezzeg az én időmben, vagy, hogy ezek a mai fiatalok. Fél órát beszélgettem ezzel a kedves „idegennel”, valószínűleg soha nem találkozunk, de ezt a fél órát egymásnak adtuk, és a történeteinknek. Egyszóval megváltottuk a világot.

Szabó Eszter
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.