Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Augusztus 20: a kenyér ünnepe is

2019. augusztus 20. 5:00 // Forrás: Gardenista, MTI
Minden évben augusztus 20-án tűzijáték borítja be hazánk egét: az egész ország az államalapítást ünnepli, viszont azt kevesebben tudják, hogy ezen a napon az aratás végét is ünnepeljük. Összegyűjtöttünk néhány kenyér receptet a külünleges alkalomra.

Az ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás: a nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először ünnepélyesen megszentelik, majd felszelik és végül szétosztják a darabjait.

A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik. Ezen a napon országszerte aratóünnepeket tartottak, ahol az aratás befejeztével az aratók búzakalászból és mezei virágokból aratókoszorút vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A mulatságon ettek, ittak és általában tánccal zárult az aratóünnep.

Bár az új kenyér ünneplése újabb keletű szokás, a paraszti kultúrában a kenyeret és a búzát nagy tisztelet övezte - mondta el a Hagyományok Háza néprajzkutatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Kalina Veronika elmondta: egy paraszti háztartásban a kenyérsütés jellemzően női munka volt, a kenyér készítése a dagasztást és a kovász készítését is figyelembe véve 18-20 órát is igénybe vehetett. Egy négy-öttagú paraszti család általában kéthetente sütött kenyeret, kalácsot, de ilyenkor több kenyér is készült. Egy kenyér négy-öt kilót is nyomhatott, és a héja jóval vastagabb volt, mint manapság. Egy paraszti háztartásban általában harminckilónyi kenyér fogyott el két hét alatt - tette hozzá.

A táji jelleg határozta meg, hogy a kenyér milyen lisztből készült: csak búzából, csak rozsból vagy különböző kevert lisztekből is gyúrhatták. A néprajzkutató arról is beszélt, hogy Szent István kultusza a néphagyományban inkább a sok Istvánnak keresztelt fiúgyermek révén élt.

Augusztus 20. időjárásjósló nap is, ha ilyenkor jó az idő, akkor jó gyümölcstermésre és további jó időre számíthatunk. A naphoz kötődik a gólyák elrepülése, valamint az is, hogy innentől kevesebb a szúnyog, mert "e napon temetik el a szúnyogkirályt" - tette hozzá.

Íme néhány recept a legfinomabb augusztusi kenyerek elkészítéséhez:

Ropogós házi kenyér

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dl víz, 2.5 dkg élesztő, 2 dkg vaj, 2 evőkanál tej, 2 teáskanál só, 1 teáskanál cukor

Elkészítés
Az élesztőt, a cukrot és egy deci langyos vizet keverj simára, majd adj hozzá kevés lisztet, és dolgozd krémesre. Takard le, amíg felfut, tehát jól megnő a térfogata, a teteje pedig habos lesz. Olvaszd meg a vajat, majd keverd össze a liszttel, a megkelt élesztővel, a sóval és a maradék langyos vízzel. Alaposan dolgozd össze. Akkor jó, ha a tészta elválik a kezedtől és az edény falától. A tetejét lisztezd meg, takard le konyharuhával, és hagyd a duplájára nőni bő egy óra alatt. Ezután a tésztát formázd meg tetszés szerint, és tedd olajjal kikent tepsire. A tetejét vágd be több helyen, kend le a tejjel, majd pihentesd még 15 percig. Melegítsd elő a sütőt, és süsd a kenyeret szép aranybarnára körülbelül 35 perc alatt.

Sárgarépás kenyér

Hozzávalók: 250g sárgarépa, 700g búzaliszt vagy rozsliszt, 1 friss élesztő (50g), 2 marék napraforgómag, 1 teáskanál cukor, 3 kávéskanál só, 500 ml meleg víz

Elkészítés
A répát meghámozzuk, lereszeljük. A sütőformát kivajazzuk, és megszórjuk napraforgómaggal. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A lisztet az élesztővel elkeverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és sima tésztává dagasztjuk. (Én kézzel dagasztottam, de lehet konyhai robotgéppel is. Ott azonban figyeljünk arra, hogy először az alacsony fokozaton dagasszunk, és csak később kapcsoljuk a magasabbra.) Majd meleg helyen letakarva kelni hagyjuk. A tésztát még egyszer átgyúrjuk, majd az előkészített formába beletöltjük. A tetejét eldolgozzuk, és letakarva, meleg helyen további 10 percet pihentetjük. Végül betesszük a kenyeret a sütőbe 40-45 percre. A megsült kenyeret sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni. Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve) Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)

30 perces zöldséges, fűszeres, magvas, vegán kenyér

Hozzávalók (egy kenyérsütő formányi kenyérhez): 1 bögre teljes tönkölyliszt, 1 bögre fehér liszt, 1 közepes nagyságú répa lereszelve, 1 kisebb cukkini lereszelve, 1 kávéskanál sütőpor, 1 csipet cukor / cukorpótló, 1 facsarásnyi citromlé / pici almaecet, fél kávéskanál szódabikarbóna, 1 kávéskanál szárított kakukkfű / esetleg friss zöld + a tetejére / más szárított fűszer is lehet, 1 piros kápiapaprika, körülbelül 2 dl növényi tej, fél bögre kesudió durvára törve / dió, 2-3 evőkanál tökmag / napraforgómag / vagy vegyesen + a tetejére, 1 evőkanál chia mag / kendermag (elmaradhat), 1 evőkanál lenmag / puffasztott amaránt (elmaradhat)

Elkészítés
1. A sütőt kapcsoljuk be. 200 fokon fogjuk sütni a kenyerünket.
2. Reszeljük le a répát és a cukkinit, a levüket kicsit nyomkodjuk ki. Daraboljuk fel a kápiát.
3. Keverjük össze az összes száraz hozzávalót, nyomjuk rá a citromlevet és vegyítsük el benne a répát és a cukkinit és a paprikát.
4. Annyi növényi tejjel hígítgassuk, hogy jól gyúrható kenyértésztát kapjunk. (Mi picit több, mint 2 dl növényi tejet használtunk). A folyadék mennyisége függ a répa és cukkini nagyságától s nedvességétől.
5. Papírral bélelt kenyérsütő formában / bármiben süthetjük. Sütés előtt szórjunk a tetejére magokat és fűszert. Kicsit nyomkodjuk bele.
6. 35 perc a sütési ideje. Akkor jó, ha kicsit kongó hangot ad a kopogtatáskor.

vehir.hu
további cikkek
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta. 2024. március 29. 16:57 Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön. Közben Veszprémben krizmaszentelési szentmise vezette be a szent háromnap ünneplését. 2024. március 29. 10:20 A nemzetiségek is küzdöttek a magyar szabadságért 1848 A nemzetiségek is küzdöttek a magyar szabadságért Az 1848-as szabadságharc győzelméért bőven harcoltak olyanok is, akiknek vérében nem csak magyar vér csörgedezett. Közülük az örmények főleg kitűntek, nem véletlen, hogy az aradi vértanúk közül kettő tábornok is ilyen nemzetiségű volt. Az ő leszármazottjaik, a ma Veszprémben élő örmény nemzetiségűek kiegészülve a lengyel társaikkal szerveztek péntek délután ünnepi megemlékezést a Török Ignác utcai emlékműhöz. 2024. március 16. 10:56 Orbán Viktor: háború vagy béke? 1848 Orbán Viktor: háború vagy béke? Háború vagy béke, brüsszeli járszalag vagy a magyar szabadság között kell dönteni a június 9-i európai  választáson - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, az 1848/49-as forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából rendezett állami díszünnepségen a Múzeumkertben. A kormányfő ünnepi beszédében azt mondta: Petőfiék óta minden magyar nemzedék és minden magyar fiatal számára eljön az idő, amikor dönteni kell. 2024. március 15. 13:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.