2021. december 4.
//
Barbara, Borbála névnap

Cseh bronzérmes, Kis egyéni csúccsal 5.

2009. augusztus 2. 18:04
origo
Cseh László a harmadik, Kis Gergő pedig az ötödik helyen végzett a 400 méteres vegyes úszás döntőjében a római világbajnokságon.

Cseh 4:07.37 perccel végzett az amerikai Ryan Lochte (4:07.01) és Scott Tyler Clary (4:07.31) mögött, Kis 4:10.40-es egyéni csúcsot úszott.

Cseh László vasárnap a második legjobb idővel (4:10.33) jutott be legkedvesebb versenyszáma, a 400 méteres vegyesúszás döntőjébe, ám mint azt ő maga és Kiss László szövetségi kapitány is megerősítette, az előfutamban nem adott ki mindent magából, a gyorsúszás alatt már kiengedett.

Vele ellentétben Kis Gergő éppen hogy minden idők legjobb utolsó 100 méterét produkálta, minek köszönhetően a harmadik helyen (4:10.99) lett finalista.

A legjobb időt délelőtt az amerikai Tyler Clary érte el (4:10.04), de legalább annyira tartanunk kellett a 200 vegyest világcsúccsal nyerő Ryan Lochte-tól, illetve attól, hogy a korábbi gyomorproblémák miatt leadott három kiló és a pár kihagyott nap esetleg hiányozni fog Csehnek. Félelmeink sajnos beigazolódtak, hiszen ha Cseh képes lett volna megúszni saját Európa-csúcsát, megnyerte volna a döntőt.

Lochte gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a pillangó során az élre állt, és jó erőbeosztással magabiztosan nyert. Ötven méter után még Cseh fordult másodiknak, és ugyanez volt a helyzet a pillanagó végén is. Háton már Clary is megelőzte Cseht, aki féltávnál szemmel láthatóan komoly hátrányt szedett össze. Mellúszásban Cseh már a dobogóért küzdött Claryvel és Thiago Pereirával, míg Kis a hetedik helyen állt erőssége, a gyorsúszás előtt. Az utolsó százon Pereira kiszállt a versenyből, Cseh megpróbált hajrázni, de nem tudta megelőzni a két amerikait, így harmadikként csapott be a célba 4:07.37-es idővel, hat századon múlt a csütörtöki 200 vegyes utáni újabb ezüstérem. Kis Gergő 4:10.40-es egyéni csúccsal az ötödik helyen végzett.

Cseh Lászlónak ez a harmadik világbajnoki bronzérme, az elsőt 2005-ben Montrealban nyerte 100 háton, a másikat két éve Melbourne-ben 200 vegyesen. 400 vegyesen Montrealban világbajnok volt, Eb-címei mellett ez az eddigi egyetlen győzelme nagy világversenyen. A tavalyi pekingi olimpián három ezüstérmet nyert, akkor azonban valamennyi számban az a Michael Phelps előzte meg, akivel Rómában nem kellett megküzdenie.

"Nem vagyok maradéktalanul boldog. Kemény verseny volt, megpróbáltam hajrázni, de ezúttal nem sikerült" - mondta Cseh. "Nem volt erőm, de nem akarok a betegségemre hivatkozni. Nem tudtam annyit edzeni, amennyit szerettem és kellett volna, márpedig anélkül nem megy, négy hónap kevés egy világbajnoksághoz. Elfáradtam. Nem történt tragédia, de elégedetlen vagyok, most egy kis pihenő következik, aztán szeptembertől teljes erővel jöhet a felkészülés."

"Nem lehetek elégedetlen, hiszen a legjobbamat megjavítottam, méghozzá 26 századdal" -nyilatkozta az ismét nagyot hajrázó Kis. "De azért sem, mert a négy számom közül háromban döntőt úsztam Rómában. A mai versenyben háton elaludtam, a végét nagyon össze kellett szednem, negyedik szerettem volna lenni, de az ötödik hely se rossz."

vehir.hu

További cikkek

Szán helyett kerekeken érkezett a Mikulás
Szán helyett kerekeken érkezett a Mikulás
Bár hivatalosan csak hétfőn érkezik minden otthonba a Mikulás, péntek délután páran már találkozhattak vele az Óváros téren. A Kukkantó Egyesület szervezésében a belvárosban köszöntötte a nagyszakállú a gyermekeket, majd hó hiányában egy zenélő autón indult városi körútjára ajándékokkal megrakodva. Mutatjuk az esemény legjobb pillanatait.
Árokba hajtott egy autó Berhidán
Árokba hajtott egy autó Berhidán
A vállalatok javában radírozzák a Fordista-modelleket A vállalatok javában radírozzák a Fordista-modelleket – Egy átfogó kutatás a napjainkban zajló történelmi jelentőségű változásokra világított rá
A vállalatok javában radírozzák a Fordista-modelleket A vállalatok javában radírozzák a Fordista-modelleket – Egy átfogó kutatás a napjainkban zajló történelmi jelentőségű változásokra világított rá
Egy átfogó kutatás részeként, szakemberek játékos pszichológiai próbatétel formájában úgynevezett kontrollszimulátort hoztak létre, ahol a pandémia időszakában is megtapasztalt válsághelyzet bizonytalanságainak hatásait szemléltetik, illetve elemzik. A kontrollszimulátorban eddig több mint 130 fő vett részt, az összetett kutatási eredmények pedig új munkaszervezési modellek kialakulását jelzik előre, amikben a munkavállalói személyiségtípusok is helyet kaphatnak.
Ma csak a felhők, holnap a csapadék is megérkezik
Ma csak a felhők, holnap a csapadék is megérkezik
Balatonfüreden zárja az évet a VESC
Balatonfüreden zárja az évet a VESC
Idei utolsó tétmérkőzését játssza a hétvégén a CoreComm-VESC női röplabdacsapata. A veszprémi együttesre ezúttal Magyar Kupa meccs vár, mégpedig a megyei rivális Balatonfüred otthonában.