2019. szeptember 20., péntek
Friderika névnap

Évadnyitó a Veszprémi Petőfi Színházban

Hétfőn tartották a Veszprémi Petőfi Színház évadnyitó ülését, ahol a jövőbetekintés és a célok megfogalmazása mellett az elmúlt időszakot is értékelték.

Már csak néhány nap maradt a nyárból, lassan vissza kell ülni az iskolapadba, mindenkinek indul a szokásos sűrű hétköznapi körforgása. A nyár búcsúztatásával párhuzamosan minden évben köszönthetünk is valamit, méghozzá az új színházi évadot!

Elsőként Brányi Mária alpolgármester üdvözölte a Veszprémi Petőfi Színház társulatát, sok erőt kívánva a kitűzött célok eléréséhez. Emellett szót ejtett a színház rekonstrukciós folyamatáról is, hitet adva, hogy a kivitelezés gyorsabb lesz, mint a tervezés.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő nem mint politikus, hanem mint néző szólt a társulathoz. Amellett, hogy izgatottan várja a következő évadot, háláját fejezte ki, amiért a színház minden évben jobbnál jobb előadásokkal „látja el” a várost.

Ahogy az előző évad, úgy a nyár is kellően színesre sikeredett, hiszen számos előadást vittek más városokba, sőt Erdélyben is vendégeskedett a társulat. Oberfrank Pál, a színház igazgatója elmondta, idén Balatonalmádiban – amellett, hogy tizenkét előadást mutattak be – sikerült két nyolc napos tábort is lebonyolítaniuk, a visszajelzések alapján pedig úgy tűnik,

nem az utolsó Carpe Diem! Ifjúsági táboron vannak túl.

A színháznak továbbra is célja, hogy a fiatalokat minél jobban behúzza a kultúra berkei közé, illetve elérni, hogy ne „csak” a nézői székből lássák a színházat, ezért szeptember tizennegyedikén ismét várják a színházrajongókat, hogy közösen barangoljanak a nézők a művészekkel, a színház kulisszáiban.

Oberfrank Pál elmondta, a színház jól működik, biztonságban van, anyagi problémáik pedig nem lesznek, annál több a tennivaló, hiszen szeptember huszonegyedikén már az Égigérő fű fogja „ellepni” a színháztermet.

Nagy Károly apátkanonok is beszédet mondott, aki alig három hete találkozott Ferenc pápával, így tőle hozott és adott tovább útravalót. Az apostolok cselekedeteinek történetével, nevezetesen Péter és Jánoséval buzdította a társulatot, vagyis: amikor ima idején a két apostol meglátott a templom előtt egy sánta embert, akkor így szóltak hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel, és járj!”. Nagy Károly azért ezt a történetet hozta el, mert párhuzamot vélt felfedezni, hiszen,

egyfajta gyógyulást keres az is, aki belép Thália templomába,

a gyógyítást pedig a színház képes nyújtani.