2019. szeptember 20., péntek
Friderika névnap

Miért vágyunk a horrorra?

Ha történik egy katasztrófa, a környéket ellepik a kíváncsiskodók. Az autópályán egy kisebb koccanás is kilométeres torlódást okoz a bámészkodók miatt. A horrorfilmekben borzasztó dolgok történnek, mégis nézzük őket. Miért?

A Hableány tragédiája után a rakpart megtelt emberekkel. Az év legnépszerűbb sorozata után fellendült a turizmus Csernobilban. A közúti balesetek után akkor is torlódás alakul ki, ha egyébként nincs forgalmi akadály: mindneki lelassít, hogy jól szemügyre vehesse a szerencsétlenül jártakat.

Mintha egyre több lenne a más fájdalmában fürdőző perverz — vagy még rosszabb: a tragédiából pillanatnyi népszerűséget építő lájkvadász.

Már az ókorban is népszerű volt a horrorMár az ókorban is népszerű volt a horror

Persze nem, ha jobban belegondolunk, az emberiség mindig is ilyen volt: az újkor boszorkányégetései, a középkor nyilvános kivégzései, az ókor gladiátorküzdelmei tömegeket vonzó rendezvények voltak.

Vajon miért?

Az evolúciós pszichológia szerint minden ilyen élmény tanulság: az agyunk azért kíváncsi, hogyan halnak meg mások, hogy az ő kárukon tanulva mi magunk elkerülhessük ezt a sorsot. Ezt nem tudatosan csináljuk, ösztönösen fordulunk oda, amikor inkább el kellene fordulnunk.

Hosszú a sor Csernobilban (fotó: getty)Hosszú a sor Csernobilban (fotó: getty)

De ez csak az érem egyik oldala, mert azzal is szembe kell néznünk, hogy valójában élvezzük az ilyen helyzeteket. A következő történik: amikor a horrorisztikus halál lehetőségével szembesülünk, az életösztön berúgja az adrenalingyárat. Az érzékeink élesebbé válnak, az izmaink megfeszülnek, tele vagyunk energiával — mindezt azért, hogy a potenciális veszélyhelyzet elől elmenekülhessünk. Csakhogy közben tisztában vagyunk vele, hogy mi magunk nem vagyunk veszélyben, így ezt az energiával teli, módosult tudatállapotot egyszerűen csak megéljük, és ez egy eufórikus élmény.

Ez nagyjából mindenkire jellemző: elég csak felidézni egy olyan pillanatot, amikor tömegközlekedési eszközzel (busszal, vonattal, villamossal, akármivel) elhaladtunk egy rommá tört autó roncsai mellett. Emlékezzünk csak vissza: az utasok egytől egyig nyújtogatták a nyakukat, hogy minél jobban láthassák a katasztrófát. Mi magunk is ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy odanézzünk.

a horroripar ma már trükkökkel dolgozika horroripar ma már trükkökkel dolgozik

Az ösztöneink a mai napig belénk kódolt programként határozzák meg a viselkedésünket; nem csoda, hogy a történelem során mások szenvedéséből folyamatosan bizniszt csináltak azok, akik ezt megtehették. Hálát adhatunk a civilizációnak, hogy ezt ma már CGI-effektekkel, és nem ártatlanok oroszlán elé lökésével teszik.