Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Veszprémben fórumozott Dobrev Klára

2019. szeptember 9. 18:57
A DK-s EP-alelnök szerint európai várost kell csinálni Veszprémből.

Dobrev Klára a veszprémi ellenzéki összefogás (DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd) közös polgármester-jelöltje, Katanics Sándor meghívására érkezett hétfő este fórumozni a volt Bányatröszt épületébe.

A fórum fél órás sajtónyilvános részének fő témája Orbán Viktor és Európa kapcsolata volt. Dobrev azért jött mindezt személyesen elmondani, mert szerinte mindenhonnan le- és ki vannak tiltva.

Az EP alelnöki posztját idén elfoglaló politikus szerint májusban sikerült bevinni az első ütést Orbán Viktornak és rendszerének, a másodikat pedig október 13-án vihetik be a szavazók akkor, ha minél több ellenzéki jelöltet juttatnak a polgármesteri székbe. Szerinte a városban „a bátor Katanics Sándort” kellene, hisz úgy látja, Veszprém jelenleg nem elég európai és demokratikus. Ezt Dobrev szerint az is bizonyítja, hogy a jelenlegi polgármester, Porga Gyula nem rendelkezik elég fejlesztési lobbierővel, és korábban nem emelte fel hangját az oktatás és az egészségügy átalakítása ellen.

Dobrev Klára Katanics Sándorral fórumozott hétfő este VEszprémbenDobrev Klára Katanics Sándorral fórumozott hétfő este VEszprémben

-Mi nem ilyen Magyarországot szeretnénk. Azért fontos az októberi önkormányzati választás, mert a falvak és a városok nem azzal vannak elfoglalva, amivel kellene. Orbánt nem érdekli az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjasok. Az Európai Parlamentben eközben a valódi problémákról, a bérnövekedésről, az egészségügyről és oktatásról vitázunk- mondta Gyurcsány Ferenc felesége, aki kifejtette azt is, az EU-ban már kezdik látni, milyen valójában Orbán Viktor. „El kell zavarni, különben tovább süllyed az ország”- mondta.

Katanics Sándor a fórumon a múltheti sajtótájékoztatójuk témájáról beszélt: új városfejlesztési irányt szabnának Veszprémnek.

Ge. Á.
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.