Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Elkészült a Veszprémi Középiskolai Kollégium egyik fejlesztése

2019. szeptember 10. 2:45
Kedden tartották a fejlesztésről szóló sajtótájékoztatót, ahol bejelentették, hogy elkészült a kollégium épületenergetikai fejlesztése.

A projektzáró rendezvényen elsőként Ovádi Péter országgyűlési képviselő szólalt fel, aki elmondta: mindig jó érzés, ha a városban tanuló diákok kényelmét jobbá tudják tenni. Továbbá megköszönte a Veszprémi Tankerületi Központnak, hogy ennyire szívükön viselik a kollégium sorsát, hiszen mondhatni,

ez már egy fejlesztéssorozat,

amelynek még most sem az utolsó állomásán vagyunk.

Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója részletesen is beszámolt a fejlesztésről, így megtudtuk, a „Költségvetési szervek pályázatos épületenergetikai fejlesztései” című KEHOP-5.2.10. projektben készült el a kollégium „B” és „C” épület energetikai fejlesztése. A létesítmény két épületének homlokzati hőszigetelését cserélték ki, valamint a lapostető hő- és vízszigetelését újították fel, a homlokzati nyílászárók pedig új üvegezést kaptak. Napkollektoros és napelemes rendszer kiépítésére is sor került.

Szauer István bízik abban, hogy a kollégiumban élő vidékieket leendő veszprémieknek mondhatjuk, hiszen ha a város és maga az épület amelyben élnek otthonosabb, akkor nagyobb valószínűséggel folytatják majd Veszprémben a tanulmányaikat.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.