Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Agyonverték az internetelvonón

2009. augusztus 4. 10:59 // Forrás: index.hu
A fiú nem futott elég gyorsan egy netfüggőségről leszoktató táborban a sportgyakorlatok közben, ezért három edzője brutálisan megverte.

Meghalt egy 16 éves kínai fiú az ország egyik, internetfüggőket kezelő rehabilitációs táborában. Deng Senshant a szülei küldték a 7000 jüanba (190 ezer forint) kerülő terápiára, ahol nem sokkal az érkezése után, az egyik gyakorlat közben a leszoktatásban segítő szakemberek annyira megverték, hogy belehalt sérüléseibe. A netfüggőket Kínában sokáig elektrosokkal, pszichotróp gyógyszerekkel próbálták leszoktatni az addikciójukról. A sokkterápiát nemrég betiltották, így a Kína déli részén fekvő Guangxi Qihuang túlélőtábor nevű intézményben főként sporttal, sok mozgással próbálják a fiataloknak megmutatni, hogy van élet a monitoron túl is.

Deng az egyik gyakorlat közben túl lassan futott, ezért verték meg az edzők. A három bántalmazót letartóztatták, a kínai hatóságok nyomoznak, hogy kiderítsék, pontosan mi is történt.

Kínában a legfrissebb adatok szerint 338 millióan használják az inrternetet, a helyi egészségügyi minisztérium becslése szerint ebből tízmilliót is elérheti a függők száma. Mivel az otthoni internetelérés drága és korlátozott, általában netkávézókból jelentkeznek be a kínai felhasználók, akik a helyi közösségi oldalakból és online játékokból néhány év alatt több milliárdos bizniszt csináltak.

A kormány tavaly indította el az internetfüggőség elleni kampányát: a netkávézók üzemeltetőinek például speciális szoftvereket kell telepíteni a gépeikre, amelyek a felhasználó életkorától függően korlátozzák a játékhoz való hozzáférés idejét. A netfüggők leszoktatásával katonai kórházakban, illetve a Guangxi Qihuanghoz hasonló, nem ritkán mindenféle pszichiátriai végzettség nélkül üzemeltetett táborokban foglalkoznak.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.