Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Áder: 2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon

2019. szeptember 17. 14:54 // Forrás: mti
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.

Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon - tette hozzá Áder János. Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások megteremtése mellett legalább ilyen fontos az épületek energiahatékonyságának növelése, a geotermikus energia nagyobb mértékű hasznosítása, a közlekedés, benne a tömegközlekedés elektronizálása, vagy gázüzemű, illetve hibrid meghajtásra való átállítása. Hasonlóan fontosnak nevezte az energiaintenzív ipari ágazatok - cement-, üveg- és gumiipar - technológiai váltását, a mezőgazdaság metánkibocsátásának drasztikus csökkentését és az erdősítést.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.