Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Helyreigazítást kér Rédey Ákos

2009. augusztus 5. 10:25
Az egyetem Kommunikációs Irodája eljuttatta szerkesztőségünkbe a rektornak a Magyar Nemzet főszerkesztőjének címzett levelét.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A Magyar Nemzet 2009. augusztus 4-i számában megjelent „A pályázati pénzek is a rektort gazdagítják?” című újságcikkre reagálva a Pannon Egyetem vezetése az alábbi nyilatkozatot teszi.

Nyilatkozat

A Magyar Nemzet 2009. augusztus 4-i számában megjelent „A pályázati pénzek is a rektort gazdagítják?” című újságcikk egyetemünk vezetőinek jövedelmi viszonyait nem a valóságnak megfelelően mutatja be. A hivatkozott szabályzat azon mondatait idézi, melyből az olvasó téves következtetésre juthat a díjazás nagyságát illetően. A „bevétel jelentős részét lecsippentő rektor és pénzügyi vezető” a valóságban az elvonás alapját képező – évente csökkenő - bevétel 0,02 %-ában részesül.

Köztudott, hogy a felsőoktatási intézményeknél a költségvetési támogatás mellett egyre nagyobb szerepet játszik a saját bevétel, egyéb források megteremtése.

Az egyetem Szervezeti Működési Szabályzata „Külső szolgáltatások, termékértékesítések és pályázatok rendje” c. mellékletében került rögzítésre a költségvetési támogatáson kívüli egyéb bevételekkel összefüggő közvetett költségek fedezetének szabályozása, figyelembe véve az államháztartás működésének rendjéről szóló kormányrendelet előírásait.

A megjelent újságcikkel ellentétben a közvetett költségekre elkülönített összegnek nem képezi alapját a költségtérítéses képzés bevétele és az uniós támogatással megvalósuló programok bevételei. Az egyéb hazai pályázatok többségénél a pályázatot kiíró rendelkezik a közvetett költségek elszámolható mértékéről, mely általában 5 %, így teljes mértékben rezsi költségként kerül elszámolásra.

A fentieken kívüli kutatási és innovációs szerződéses munkákból és egyéb egyetemi célok megvalósítása érdekében saját bevételt eredményező jóváírásokból 15 % közvetett költség kerül elvonásra, melyből 12 % rezsi költségre, pályázati saját forrásra és kari felhasználásra kerül, 1,5 % a rektori funkció ellátásához kapcsolódó költségeket, dologi kifizetéseket fedezi, s 1,5 % szolgál az alkalmazottak közvetett díjazására.

A szabályzat szerint a közvetett díjazásra fordítható 1,5 % -os keret 10-10 %-a a rektort és a gazdasági főigazgatót illeti meg.

2008. illetve 2009. évben egy-egy alkalommal került sor elszámolásra, melynek alapján Dr. Rédey Ákos rektor és Zsiborácsné Petró Mária gazdasági főigazgató részére kifizetett bruttó összeg nem érte el az Egymillió forintot. (Az adó- és járulékszabályok figyelembe vételével ezen összeg 43 %-a került nettó összegben kifizetésre.)

A 2004. évi szabályzat módosítására azért került sor, mert az elmúlt időszakban jelentősen csökkent azon bevételek köre, amelyből az elvonást érvényesíteni lehetett. Ezért nem igaz a cikk azon megállapítása, hogy a módosításra került régi szabályzat szerint „arányaiban jóval kevesebb pénzt kaptak az egyetem vezetői, mint most.”

Kérjük, hogy fenti helyreigazítást a lehető legrövidebb időn belül a Magyar Nemzetben a hivatkozott újságcikkel azonos módon és helyen megjelentetni szíveskedjék.

Veszprém, 2009. augusztus 4.

Tisztelettel,
Dr. Rédey Ákos

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.