Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Át kell szakítani a gátakat – Frank Tamás

2019. szeptember 4. 20:00
Első győzelmére hajt az 1. Futsal Club Veszprém új vezetőedzője, Frank Tamás irányításával pénteken (18.30) a vendég Csömör ellen.

Mint arról a hét elején portálunk is beszámolt, a nyitó fordulóban a Debrecen vendéglátójaként elszenvedett vereség (2-4) után a Nyírgyulaj otthonában is kikapott (1-0) a Veszprém a futsal NB I-ben.

– A nyírségiek ellen mutatott játék sokkal jobb volt, mint amit a Debrecen ellen nyújtottunk. Jól kezdtünk, már az első félidőben is többször szemben álltunk Pallai kapussal, de rendre rossz döntéseket hoztunk. A második játékrészben emberelőnybe kerültünk, de négy a három, illetve a végjátékban öt a négy ellen sem tudtunk betalálni. Rúgott gól nélkül pedig nem lehet mérkőzést nyerni. Aztán az ukrán Vlasovics egy extra megoldással eldöntötte a három pont sorsát. A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, de az sem mondom, hogy győzelem illetett volna meg bennünket – fogalmazott a vehirsport.hu szerdai érdeklődésére Frank Tamás, az 1. FCV nyáron kinevezett vezetőedzője, aki az eddigi eredménytelenség okairól is beszélt.

Frank Tamás: Mindent megteszünk az első győzelemértFrank Tamás: Mindent megteszünk az első győzelemért

– Úgy érzem, hogy a túlzott akarás, görcsösség miatt nem sikerült még nyernünk. Igyekszünk azonban átszakítani ezt a gátat. Mindenki odateszi magát az edzéseken, s a mérkőzéseken is betartják a taktikát a fiúk. A problémák az egyéni hibákból adódnak. Remélem, hogy minél hamarabb összecsiszolódunk és elindulunk felfele. Tudom, hogy Veszprémben magasak az elvárások. Itt nagyon szeretik ezt a sportot, sokan szurkolnak a csapatnak. Biztosan türelmetlenek már a drukkereink. De higgyék el, én is így érzek. Szeretném, ha minél hamarabb győznénk – tette hozzá.

A budaörsi Aramis gárdájától érkező szakember emlékeztetett: Dávid Richárd és Márkus Gábor személyében két rutinos, NB I-es szinten jó játékos távozott az idény végén a mieinktől. Az újak beilleszkedéséhez pedig időre van szükség.

Miklós Tamásnál érzek némi beilleszkedési nehézséget. Tama Ádám pedig még nagyon fiatal, ő egyértelműen a jövő embere. Nagyon sokat kell még fejlődnie, gondolkodásban gyorsulnia. Ugyanakkor a keret többi tagja is visszafogottabban teljesít egyelőre. Lehet, hogy azért, mert bizonyos dolgokat másképp kérek tőlük, s erre próbálnak összpontosítani – magyarázta a tréner, aki elismerően nyilatkozott a veszprémi lehetőségekről.

– A vezetőség abszolút partner a munkában. A játékosok lehetőségei magyar szinten kiválóak. A város nagyon tetszik. Bízom benne, hogy a játékosok elfogadtak. Én pedig egyre jobban megismerhetem őket meccsszituációkban is.

Erre kiváló alkalom lesz a pénteki (18.30), amikor is a Fradi ellen vereséggel, majd a Kecskeméttel ikszelő Csömör látogat a Március 15. utcai csarnokba. A bakonyiak célja nem is lehet más, mint megszerezni az első pontokat.

– Élükön a Horvát ikrekkel jól erősítettek a csömöriek a nyáron, akik egyébként is egy fiatal, dinamikus együttest alkotnak. Sajátos védekezési stílusuk van, amelyet az NB I-ben kevesen alkalmaznak. Erre készülünk, ehhez kell minél jobban alkalmazkodnunk. Emellett szeretném elérni, hogy a fiúk merjenek játszani, s tudatosítsák magukban, hogy nincsen probléma. Biztosan kellenek majd a jó egyéni teljesítmények, kapusbravúrok, extra megoldások. Egy biztos: mindent megteszünk az első győzelemért.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.