Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Sigér: már a pontszerzés is bravúr lenne

2019. október 8. 15:15 // Forrás: MTI
Sigér Dávid szerint már a döntetlen is bravúr lenne a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként a magyar labdarúgó-válogatottól, amely csütörtökön Splitben játssza következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését.

"Biztos jobban figyelnek majd ránk a budapesti sikerünk után. Amikor összekapták magukat, akkor azért szeptemberben 4-0-val szépen elintézték a szlovákokat, az egy nagyon meggyőző teljesítmény volt, szóval fel kell kötni a gatyát" - mondta a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtóbeszélgetésen a Ferencváros középpályása a riválisról, amely márciusban 2-1-re kikapott a magyar fővárosban.

A nemzeti együttes 1000. pályára lépett játékosa szerint elsősorban mentálisan kell csúcson lennie a csapatnak ahhoz, hogy ismét jó eredményt érjen el a csoport legerősebbnek tartott válogatottja ellen.

"Ilyen rövid idő alatt az a legfontosabb, hogy elsajátítsuk a tervezett taktikát és szerkezeti felállást. Ez a néhány nap nem a terhelésről szól" - vélekedett Sigér, aki szerint nagyobb szerep hárulhat rá Nagy Ádám eltiltása és Pátkai Máté sérülése miatt, és bizonyítani akarja, hogy itt van a helye.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

Feczesin Róbert arról beszélt, már nem gondolta, hogy valaha újra meghívják a válogatottba, ezért meglepte Marco Rossi szövetségi kapitány megkeresése, de óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy nyolc év után ismét számítanak rá. Megjegyezte, valóban jó formában érzi magát, nagyszerűen sikerültek az első mérkőzései az Újpestben.  

"A régi időkből talán csak Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs válogatott jelenleg is, de azért nem kellett bemutatkoznom, a társak 95 százalékát ismerem. Ugyan rég voltam kerettag, de megilletődöttség nélkül jöttem, inkább kis drukk van bennem, mert sorsdöntő mérkőzés lehet a spliti" - mondta a 33 éves csatár, aki el tudja képzelni, hogy akár Szalaival egyszerre legyen a pályán.

Feczesin úgy vélte, elsősorban a csütörtöki mérkőzésre kell koncentrálni, mert ha ott jó eredményt érnek el, azzal jobb helyzetbe kerülnek. Hozzátette, nem szeret számolgatni, most se teszi, majd amikor vége a saját találkozójuknak, akkor megnézi, milyen eredmény született a csoport másik összecsapásán.

"Az összes válogatott meccset láttam, így a márciusit is. Az akkori győzelem ellenére nem mi vagyunk a favoritok, majdnem százszázalékos mérkőzést kellene lehozni, hogy ismét jó eredményt érjünk el. Az igazi bravúr az lenne, ha győzni tudnánk" - fogalmazott Feczesin, aki 11 válogatottsága alkalmával négy gólt szerzett.

A magyar labdarúgó-válogatott öt mérkőzést követően a harmadik helyről várja a horvátországi fellépést, hátránya egy pont az éllovas házigazdákkal szemben, míg a második szlovákok jobb egymás elleni eredménnyel előzik meg az olasz szakvezető együttesét. A csoportból az első kettő jut ki a jövő évi kontinensviadalra, melyet 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten rendeznek. A novemberre elkészülő Puskás Arénában három csoporttalálkozóra és egy nyolcaddöntőre kerül majd sor.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.