2020. december 1.
//
Elza névnap

Rollertöltőkről és új szakképzőhelyről dönt majd a Közgyűlés

A bizottságok munkájáról adott tájékoztatást péntek délután Hegedűs Barbara alpolgármester.

Az alpolgármester két témát emelt ki a bizottságok munkájából. Az egyik egy pályázat benyújtása, amelyről csütörtökön a Közgyűlés dönt majd. Az 50 ezer főnél nagyobb városokat megcélzó kiíráson a levegőminőséget javító beruházásokra igényelne támogatást a város, amit alternatív közlekedési lehetőségek fejlesztésére fordítanának. Így töltőhálózatot alakítanának ki Veszprémben, ahol elektromos rollerek, kerékpárok töltésére lenne lehetőség, de bővítenék a P+R lehetőségek körét is. A cél, hogy a 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa program miatt Veszprémre irányuló figyelem a lehető legkevesebb környezeti terhelést jelentse.

Szintén fontos téma a szakoktatás fejlesztése, ami a Modern Városok Programnak is része. Egy gyakorlati szakképzési hely kialakításának első lépéseit tenné meg az önkormányzat azzal, hogy a VKSZ Zrt-től megvásárolnak egy Házgyári úti területet, amelyen a már meglévő raktárcsarnok fejlesztésével és további, a Modern Városok Programban megvalósuló beruházásokkal új szakképzőhely jöhet létre. 

 

Ezeket a témákat és a további napirendi pontokat csütörtökön tárgyalja a Közgyűlés, amelyről szokás szerint lapunk is részletesen beszámol majd.

Söge
Domján Attila

További cikkek

Jegyet váltunk a tragédiákra
Jegyet váltunk a tragédiákra
Börtönök, temetők, emlékhelyek, katasztrófák helyszínei – turistaként szívesen látogatunk tragikus helyszíneket. Az erre épülő turizmusról tartott előadást pénteken dr. Papp Zsófia a Pannon Egyetem GTK Facebook-oldalán.
Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József
Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József
Lemondott európai parlamenti (EP-) képviselői tisztségéről Szájer József, a lemondás december 31-ével hatályos - közölte a fideszes politikus vasárnap az MTI-vel.
Elkezdődött az adventi időszak, meggyújtották a remény gyertyáját Veszprémben
Elkezdődött az adventi időszak, meggyújtották a remény gyertyáját Veszprémben
A Veszprémi Érsekség valamint Veszprém város közös adventi koszorúján az első gyertyát Udvardy György érsek és Ovádi Péter országgyűlési képviselő gyújtották meg szombat este.
Top 10-ben a Pannon Egyetemen végzettek fizetése
Top 10-ben a Pannon Egyetemen végzettek fizetése
A Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2021-es kiadásából kiderült, mely intézményekben végzett friss diplomás munkavállalók havi bruttó átlagjövedelme a legmagasabb. A Pannon Egyetem az országos összevetésben a hatodik helyet érte el.
8 év után megemelkednek a helyi járatos buszok jegyárai
8 év után megemelkednek a helyi járatos buszok jegyárai
2013 óta változatlanok a jegyárak a veszprémi helyi járatos buszokon, ez az állapot fog jövőre megváltozni azáltal, hogy megemelkedik a V-Busz árait. Az ellenzék „eszement díjemelést” emleget, a polgármester a szolgáltatás modernizálásával, valamint a járványhelyzet negatív hatásaival indokolja a döntést.