Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az egyiptomi szűz és a házasságot ígérő vessző

2019. november 25. 10:49
Katalin kopogás nélkül állított be, de a klímaváltozás korában az már korántsem biztos, hogy a karácsonyra kívánt hűvös-havas időt meghozza majd nekünk. Mindenesetre bármennyire is szürkén-ködösen indult ez a hétfő, évszázadokon át jeles napnak számított.

De mielőtt a népi megfigyelésekbe és hiedelmekbe beleásnánk magunkat, nézzük meg, ki volt Szent Katalin! Hiszen tudvalevő, hogy a névnapok – legalábbis a klasszikus neveket illetően – egy-egy katolikus szent ünnepnapjai voltak eredetileg, amik aztán profánabbá váltak az idők során. 

Katalin a 4. század első éveiben élt Egyiptomban. Amikor Maximus római császár a tartományba látogatott, előírta, hogy érkezésekor a lakosság mutasson be áldozatokat a bálványoknak. E császári parancsot keresztényként Katalin nem volt hajlandó teljesíteni, hitét pedig meg is vallotta az uralkodónak,  lehetőséget kérve, hogy vallási meggyőződését tudományos érvekkel is alátámassza. Maximus Alexandriába hívatta a birodalom legjelesebb tudósait, hogy érvekkel törjék meg Katalin elhivatottságát, terve azonban fordítva sült el: a nő olyan bölcsen válaszolt a tudósok keresztkérdéseire, hogy azok is megtértek. 

Caravaggio festménye Szent KatalinrólCaravaggio festménye Szent Katalinról

A történtek után a császár börtönbe vetette Katalint, és halállal fenyegette, ha nem hagyja el vallását. Késekkel felszerelt kerékbe akarta törni, a gyilkos kereket azonban – így mondja a legenda – angyalok zúzták darabokra. A sikertelen kísérlet után a tajtékzó uralkodó elrendelte az egyiptomi szűz lefejezését.

“A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.” – katolikus.hu

Katalin napja a középkorban időjósló nappá is vált. A mondás – “ha Katalin kopog, a karácsony locsog” – azt jövendölte, hogy a november végi fagy az ünnepre alábbhagy, lucskos-saras karácsony előtt állunk. 

Gaudenzio Ferrari festménye Katalin kerékbe törésérőlGaudenzio Ferrari festménye Katalin kerékbe töréséről

De nemcsak meteorológiai előrejelzésekbe bocsátkoztak eleink ezen a napon, hanem a szerelmi életük kilátásait is igyekeztek kideríteni: a lányok gyümölcsfáról levágott ágacskát tettek vízzel teli vázába, és ha az karácsonyig kihajtott, az jelezte, hogy a hajadon a következő télen férjhez megy (a hosszú jegyesség nem volt divat a régi időkben). 

A Katalin-nap egyben a karácsonyi időszak kezdetét is jelentette: véget ért az őszi mulatságok, november 25. után már nem volt illendő duhajkodni. Ahogy a húsvét előtti negyven nap, úgy a karácsony előtti hetek is az elcsendesülés, a böjt, az önmegtartóztatás időszaka voltak. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. ma 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. ma 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.