Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megalakult a tömény oldal lovagrendje

2019. december 6. 16:15
Péntek délután jó hangulatban hivatalosan is megalakult a Szent István Pálinka Lovagrend Sólyon. A kezdeményezés egyik célja, hogy népszerűsítse a kulturált pálinkafogyasztást.

„A jó pálinka olyan, hogy már kérnéd a következőt, de még nem tudsz megszólalni.”

Ez az idézet várta a színpadon azokat, akik részt vettek a sólyi Szent István Pálinka Lovagrend megalapító ünnepségén. A kezdeményezést helyi lakosok indították el, akik a hungarikumnak számító magyar ital népszerűsítése mellett a térség értékeinek hírnevét is szeretnék öregbíteni.

Mint minden tradicionális lovagrend megalapításánál, ebben az esetben is meghatározták a legfontosabb tisztségeket és feladatokat. A 11 alapító közt így külön tisztelhetjük az elnököt, nagymestert, de van kancellárja és nagykövete is a lovagrendnek.

Az alapító ünnepségen a sólyi kultúrházban a település polgármestere Kaptur József – aki egyébként a lovagrend kardőre – elmondta, hogy baráti kezdeményezésként indult az ötlet és hamar számos támogatójuk lett. Kiemelte, hogy a sólyi szőlőhegyen értékes és jó minőségű gyümölcsök teremnek, amelyek az alapjai a jó pálinkának is.

Akkor érett egy gyümölcs, ha elindul leesni a fáról, de még nem ér földet

idézett a szakértőktől a polgármester.

Vágfalvi Attila a lovagrend elnöke hangsúlyozta, hogy kezdeményezésükkel a kulturált pálinkafogyasztást szeretnék erősíteni, hiszen ehhez az italhoz sokszor kapcsolnak negatív tapasztalatokat az ember, holott a pálinkakóstolás lényege, hogy megtapasztaljuk a különböző ízélményeket.

Ugyanezt hangsúlyozta Győrfi Bertalan nagymester is, aki hozzátette, hogy a pálinkakóstolás egyfajta életöröm is lehet.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő is helyet kapott a lovagrend alapítói közt nagykövetként. A képviselő ünnepi gondolatai közt kiemelte, hogy mennyire fontosak a kistelepülések életében a közösségek, ahol az emberek egy közös szenvedély mentén köthetnek új barátságokat.

A Szent István Pálinka Lovagrend megalakulásával egybekötve rögtön együttműködési megállapodást írt alá az Első Magyar Fehérasztal Lovagrenddel. Ezt követően az alapítókat a sólyi katolikus templom kápolnájában avatták hivatalosan lovaggá.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.