2020. május 26. // Fülöp névnap

Veszprémben jelenleg nem kell aggódni a koronavírus miatt

2020. február 13. 15:32
Méz Rádió
Rengeteg a kérdőjel a koronavírussal kapcsolatban. Egy főorvos segítségével megpróbálunk némi segítséget nyújtani az információ rengetegben.

Rengeteg a kérdőjel a koronavírussal kapcsolatban. Ennek kapcsán dr. Bujdosó László, a megyei kórház higiénikus főorvosa adott interjút a minap a Méz Rádiónak, amiben összefoglalta, mit lehet eddig tudni, és mire érdemes figyelni.

"Vannak még kérdések jócskán, és nincsenek még egyértelmű válaszok, az azonban látszik, hogy olyan vírusfertőzésről van szó, amelyik valószínűleg állatok között cirkulált és kapott képességet arra, hogy átugorjon az emberre, és arra is, hogy emberről emberre is tudjon terjedni. A jelenlegi vírus a korábbi koronavírusokhoz hasonló tüneteket okoz, elsősorban Kínában, és azon belül is abban a 11 Hupej-tartománybeli városban, amit lezártak. Ez nagyjából 50 millió ember karanténba helyezését jelenti. Elsősorban felső légúti és hasi tüneteket okozó vírus járványos terjedéséről van szó"-nyilatkozta a főorvos.

Hogyan tudjuk megelőzni?

Bujdosó szerint ez a legnehezebb, hiszen ehhez többet kellene tudni a vírusról. Mivel a védőoltás jelenleg még nem áll rendelkezésre, ezért a terjedést kell megállítani. „Abban mutathat mindenki lelkesedést, hogy megakadályozza, hogy a szervezetébe bekerüljön a vírus”.

Jelen ismeretek szerint alapvetően két féle módon juthat be a vírus a szervezetbe. Felső légutakon, az orr-, száj-, szem-nyálkahártyáján keresztül és a gyomor bélrendszerén keresztül. „Ezt a két behatolási utat kell elzárni, és akkor már meg is védtük magunkat ettől a vírustól.”  Mit jelent ez gyakorlatban?

  • Rendszeresen mossunk kezet!

 

  • Kerülni kell a koronavírusos betegekkel való találkozást, ami azt is jelenti, hogy a fertőzött térségből érkezők közelébe nem megyünk (ha esetleg nem elkerülhető a találkozás, a légutainkat, a szem nyálkahártyáját védjük maszkkal és szemüveggel).

 

  • Ha a környezetünkben tüsszögnek, köhögnek, vagy jelentős embertömeget érintő helyen fordulunk meg (pl.: kilincset fogdoztunk vagy használtuk a nyilvános wc-t, utaztunk a buszon) akkor kezünkkel ne nyúljunk a szemünkbe, orrunkba és szánkba anélkül, hogy alaposan megmostuk volna a kezünket.

Bujdosó az interjúban elmondta azt is, hogy a személyi higiénével mindenképp foglalkoznunk kell, ami jelenleg az egyik legfontosabb eszközünk a vírus ellen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a maszk és a szemüveg használata csak a fertőzött beteg közvetlen közelében indokolt, a mindennapokban jelenleg nincs rá szükség.

Gyakori kérdés, hogy mi a helyzet a Kínából rendelt árukkal. Jelenlegi ismeretek szerint nem kell aggódni a Kínában feladott csomagok miatt, azok nem terjeszthetik a vírust. A légi szállításkor, a mínusz 40-50 fokos hőmérsékleten elpusztul a vírus, de a földi vagy vízi szállítás során sem marad életképes.

Veszprém felkészült a koronavírusra, de nem itt lenne a karantén

A főorvos kiemelte, a megyei kórházban felkészültek a mostani koronavírusra, hisz már korábban is voltak hasonló esetek. Példaként említette a 2000-es évek elején az atipusos tüdőgyulladás járványt, a SARS-t, és a közel-keleti MERS nevű, szintén koronavírus járványt.

Nem a megyei kórházban helyeznék karanténba a koronavírusos betegeketNem a megyei kórházban helyeznék karanténba a koronavírusos betegeket

Veszprémbe jutó koronavírusos beteg esetén elkülönített rendelő várná a beteget, azonban az országos tisztifőorvos eljárási utasítása alapján a beteg elkülönítése nem helyben, a Veszprém megyei kórházban, vagy az ajkai fertőzőosztályon történne, hanem budapesti Szent László kórházban.

A műsorvezető kérdésére Bujdosó azt is kiemelte,

Jelenleg Veszprémben nem kell aggódni a koronavírussal kapcsolatban,

akkor kell majd csak "elgondolkodni", ha Magyarországra egyáltalán eljut a vírus.

Magyarországon nem tudni koronavírusos betegről

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki kormányinfón azt mondta, továbbra sincs tudomásunk koronavírusos magyar betegről, Magyarországon nincs ilyen megbetegedés.

A miniszter kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy Kínában jelenleg 188 magyar állampolgár tartózkodik, ebből a fertőzéssel leginkább sújtott Vuhanban ketten vannak. Számukra felajánlották, hogy segítenek a hazatérésben, de ők ezzel nem kívántak élni.

Hangsúlyozta: a magyar állam mindenben felkészült, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs 28 pontos akcióterve minden elővigyázatossági, felkészülési, megelőzési döntést és intézkedést tartalmaz.

Ge. Á.

További cikkek

A Fidesz kezdeményezi a testvérek közötti ajándékozás és öröklés illetékmentességét
A Fidesz kezdeményezi a testvérek közötti ajándékozás és öröklés illetékmentességét
A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól - egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz-alelnökei az Országgyűlés elé.
Mi lesz a nyári diákmunkákkal?
Mi lesz a nyári diákmunkákkal?
Hogyan hatott a koronavírus-járvány a diákmunka piacára, vajon találnak-e munkát a diákok nyáron és ha igen, hol? Gazsi Attilát, a Meló-Diák Hálózat észak-dunántúli vezetőjét kérdeztük az aktuális helyzetről.
Hétfőn indul a gyermekek hete
Hétfőn indul a gyermekek hete
A Pannon Egyetem hallgatóinak önkéntes szervezete, a CoolLaunch, a Nemzetközi Hét sikere után újabb tematikus héttel készül, ezúttal a gyermeknek szülőknek közvetítenek tartalmakat.
3756 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
3756 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
A nap, amikor egy számítógép novellát írt
A nap, amikor egy számítógép novellát írt
Bár a Skynet még nem ébredt a tudatára, gyakorlatilag külön-külön már léteznek azok a robotok, amelyek könnyedén felveszik a versenyt az emberekkel egy-egy területen, akár még a kultúrán belül is. Nemrég novellát írt egy mesterséges intelligencia.
2020. május 26. // Fülöp névnap