2020. május 27. // Hella névnap

Legyünk büszkék a saját városunkra!

Egy város különlegessége nem attól függ, mekkora a mérete. Ha felfedezzük kulturális örökségét, történelmét, rájöhetünk, egy kisváros lakójaként is lehet okunk a büszkeségre.

Sarah Kreutner (16), Laura Wagner (17), Ronja Juurma (20), Huso Jusić (26) és Marie Louchart (25) mindannyian egy kisváros lakói: Passauból (Németország), Tartuból (Észtország), Lendváról (Szlovénia) és Saint-Omerből (Franciaország) érkeztek Veszprémbe, mindannyian az EU Európa a Polgárokért programja által támogatott ENriCH projekt résztvevői és mindannyian azt vallják, a projekt segített nekik közelebb kerülni a városukhoz és megtanulniuk: fontos, hogy büszkék legyünk a lakóhelyünkre, még ha az nem is Párizs vagy Berlin méretű és ismertségű.

De ne siessünk ennyire előre! A fiatalokkal azért ültünk le beszélgetni, hogy a veszprémi diákok meglátásai után egy kicsit az ő perspektívájukon keresztül is megismerjük, mit jelent nekik egy olyan program, amely az európai kulturális örökség felfedezését és népszerűsítését tűzte zászlajára, elsősorban az Y és a Z generáció körében.

A zárókonferencia után a fiatalok helyismereti kiránduláson vettek részt városunkbanA zárókonferencia után a fiatalok helyismereti kiránduláson vettek részt városunkban

A velük folytatott beszélgetésből pedig kiderült, a más-más ország és kultúra ellenére nem is vagyunk annyira különbözőek, viszonylag hasonló célok és problémák foglalkoztatnak bennünket. A motivációt illetően például egészen hasonló okokból vágtak bele mindannyian a projektbe: új embereket, új helyeket, új kultúrákat megismerni, barátságokat kötni. A Franciaországból érkezett Marie például imád utazni, eddig azonban Németországon kívül a többi résztvevő országban, illetve városban még nem járt, így ez jó alkalom volt arra, hogy azokat is felfedezze. Most pedig várja, hogy visszatérhessen majd a meglátogatott helyekre, amelyekhez már új ismeretségek kötik.

Ha már itt tartunk, ezt tartja a projekt egyik legjobb hozadékának Ronja is: ő annak idején a középiskolában kiemelten foglalkozott a kultúrával, mind a szellemi, mint a fizikai örökségünkkel, és a részvételben is az motiválta többek között, hogy olyan embereket ismerhessen meg, akik bár máshol élnek, de a kulturális örökségünket illetően hasonló nézeteket vallanak. Ezt abszolút megkapta a projekttől. „Új barátokra leltem, akikkel már közel egy éve tartjuk a kapcsolatot, és ez nagyon fontos, mert szerintem a világot éppen az ilyen kapcsolatok képesek megváltoztatni és jobbá tenni.”

De a többiek is csak pozitívumokról tudnak beszámolni. Bár Passau hivatalosan csak együttműködő partnere volt Veszprémnek a projektben, a városban is zajlottak projektelemek, így Laura és Sarah is részt vett azokban, elmondásuk szerint pedig rendkívül élvezték a programot, leginkább azért, mert mindannyiuknak azonos problémára kellett megoldást keresniük, azaz, hogy miként védjük meg a régi épületeket és műemlékeket, és hogyan tehetnénk azokat érdekessé a fiatalok szemében. Ezt pedig több szempontból megvizsgálni rendkívül tanulságos volt.

Ez a közös tapasztalatcsere Huso szerint is nagyon fontos volt. „Ez a projekt azért is volt számomra szimpatikus, mert lehetőséget adott arra, hogy megmutassuk egymásnak a városunkat és tanuljunk egymástól. Az elmúlt időszakban pedig arra is rájöttem, hogy valójában mindannyiunkat ugyanazok a célok mozgatnak, csak éppen más-más útvonalon érjük el őket. Mind azt szeretnénk, ha a fiatalok nem hagynák el a kisvárosukat a fővárosért cserébe, és ha megtalálnánk annak a módját, hogyan tehetjük érdekesebbé számukra a lakóhelyüket ennek érdekében. A projekt nagyon sokat segített abban, hogy hogyan tehető sikeresebbé ez a folyamat és személyesen miként tudjuk kivenni a részünket ebből” – mondja.

Hasonlóan vélekedik Ronja és Marie is, akik szerint a projekt óta jobban tudnak kapcsolódni a városukhoz. „Ma már sokkal jobban ismerem a városomat, tudom, mi a története egy-egy szobornak vagy épületnek, így ha valaki erre kirándul, neki is tudok mesélni Tarturól” – mondja Ronja. „Eddig is sok mindent tudtam Saint-Omerről, de teljesen természetesnek vettem, hogy körbevesznek például a szép épületek. Ma, ha elsétálok mellettük, már egy turista szemével tudok rájuk nézni, megcsodálom és akár le is fotózom őket” – meséli Marie. Hozzáteszi, éppen ezért is volt nagyon élvezetes elkészíteni a saját kreatív várostérképüket, mert így egy kicsit az odalátogatók fejével tudott gondolkodni, hogy vajon hol lehet jót enni vagy melyek a legérdekesebb látványosságok.

A fiatalok szerint egyébként, a jó példák közül, amiket egymástól tanultak, épp ez az, amit mindenhol lehetne alkalmazni, adottságoktól függetlenül: hogy legyünk kíváncsiak és büszkék a saját városunkra. Kutassunk, beszélgessünk az idősekkel, kérjük meg őket, hogy meséljenek a város történetéről, arról, milyen volt az ő idejükben.

Sőt! Ezt a metódust ne csak a saját városunkkal kapcsolatban alkalmazzuk, hanem akkor is, ha külföldre megyünk: kapcsolódjunk a helyiekhez, bátran kérdezzük őket, mert garantáltan olyan tippeket fognak adni, amilyeneket az útkönyvekben nem találhatunk. És ne féljünk kisebb városokat is felfedezni. „A nagyvárosok már egyébként is elég felkapottak és zsúfoltak, nincs szükségük további népszerűsítésre, rengeteg kisebb hely fölött viszont elsiklik a figyelmünk. Pedig a helyi kultúrát azokban fogjuk megtalálni, hiszen a fővárosokban gyakran a turistákra gondolva alakítják ki a helyeket, így igazából ott ugyanazokkal a dolgokkal fogsz találkozni és ugyanazt fogod enni, mint otthon. Ráadásul a nagyvárosban sokszor csak azt várják tőled, hogy minél többet költs. Ha viszont elmész egy kis helyre, ott a helyiek általában kedvesebbek is, és őszinte örömmel mesélnek neked a városukról. Persze az, hogy egy kisvárosban általában idősebbek élnek és ők kevésbé beszélnek idegen nyelveket, eltántorító erő lehet, de igazából ma már annyi eszköz van, amivel ezeken az akadályokon is túl lehet lépni” – mondják.

Ebből a szempontból az ENriCH-hez hasonló projektek, illetve az Európa Kulturális Fővárosa cím is jó törekvés az EU részéről, hiszen utóbbinak köszönhetően például ma már olyan kisebb városok is az európai figyelem középpontjába kerülhettek, mint Matera vagy most Veszprém.

A fiatalok egyébként kíváncsian vetették bele magukat Veszprém felfedezésébe is – Ronja kivételével a projekt zárókonferenciája előtt még nem jártak városunkban. Azt ugyan egy kicsit furcsállták, hogy este 10 körül már nem találtak nyitva tartó éttermet, mert saját városaikban általában éjfélkor zárnak a helyek, de Ronja korábbi látogatásáról csak csupa pozitív emléket őriz Veszprémről. Mivel Tartu alapvetően síkvidéki település, így nagyon érdekes volt neki látni, hogyan rendezkedett be egy város dombokra épülve, a gyönyörű kilátásokról nem is beszélve. Korábbról pedig néhány információra is emlékezett a városról, ami megint csak jó, hiszen minél többet tudsz egy helyről, annál szívesebben térsz oda vissza.

És ha ez így van, mi is megkértük a fiatalokat, ajánljanak egy helyet, amiért érdemes felkeresnünk városukat. Így végezetül, egy kis személyes tipp tőlük:

  • Laura & Sarah – Passau: „A Szent István-dómot mindenképpen ajánljuk, ahol a világ legnagyobb orgonája is található.”
  • Huso – Lendva: „Makovecz Imre magyar építész tervei alapján épült a Színház- és Hangversenyterem, azt érdemes látni.”
  • Ronja – Tartu: „Tartu nagyon kedves hely, de ha igazán át akarod érezni a hangulatát, tegyél egy sétát a folyóparton, és hagyd, hogy a flow vezessen. Keresd meg a közeli strandot és fedezd fel a helyi Pisai ferde tornyot, a Tartui Művészeti Galériát (Tartu Art Museum).”
  • Marie – Saint-Omer: „Saint-Omerben nagyon sok szép épület található, de a kulturális örökségünkhöz tartozik a város gazdag kosztüm gyűjteménye is, illetve a helyi sörkultúra is. De ha csak egy helyet emelhetek ki, az a Notre-Dame katedrális lenne, a város emblematikus épülete.”
Bertalan Melinda
Domján Attila
2020. május 27. // Hella névnap