Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Mosom a kezem, sika-sika: dalt írt a koronavírus-helyzetről a Hősök

2020. március 18. 7:42
A veszprémi illetőségű rapduó mellett Kovács-András Péter humoristát is megihlette már a járvány.

„Ez nem lesz könnyű menet. Olyan helyzet elé állította a világot a koronavírus, amilyet senki sem élt még át. Rajtunk múlik mennyi ideig tart ez állapot. Mindenki felelős a másikért, mindenkinek kell valamit tenni ezért a közös célért. Tollat ragadtunk, kiírtuk mit gondolunk. Ez a dal a #vigyázzunkegymásra Hősökös olvasata. Adjátok tovább, ha velünk vagytok és maradjatok otthon!”- írta a március 17-én Youtube-ra feltöltött zenéje alá a részben veszprémi illetőségű Hősök. (A bandával nagyobb lélegzetvételű interjút egyébként az Ecoport magazinba készítettünk korábban.)

A rapcsapat videóját a cikk szerda reggeli írásakor 12 ezren nézték meg.

A 12 ezres nézőszámot már jóval túllépte Kovács András Péter humorista szerzeménye. Igaz, ő már egy nappal korábban töltötte fel a Maradok.Itthon című karanténslágerét, ami jelenleg a 710 ezres megtekintésével a legfelkapottabb Youtube videó most Magyarországon.

„Nem pánikolok, de nem is könnyelműsködöm. Csak azt teszem, amit a józan ész diktál: maradok itthon. És nem magam miatt. Igen, a videó előtt hirdetés megy. A cél az, hogy a vírus miatt született videók bevételéből kibérelhessek egy párezer fős helyet, ahova elhívom majd azokat az egészségügyi dolgozókat, akik a következő hónapokat a frontvonalban harcolják végig. És akkor majd nevetünk nagyokat. Egészen más dolgokon, mint ez a vírus. Szokásos, hétköznapi baromságokon”- írta a videója alá.

 A Hősök és Kovács András Péter dala természetesen nem fehér holló, hisz a járvány miatt jobban szenvedő Olaszország korábban termelte ki magának a vírusdalt. A ghánai születésű, de Parmában élő rapper, Bello Figo CoronaVirus című számában figurázza ki a járvány miatti pánikot. A 3,7 milliószor lejátszott számot és a klipet az olasz médiában kritika is érte, amiért viccet csinál a dologból.

Az arcmaszkban földön kúszó rapper klipje:

Ami (nem csak) Magyarországot illeti, a jelenlegi korlátozások a zeneipart és a szórakoztatóipart nagymértékben sújtják, hisz gyakorlatilag ma tilos olyan rendezvényt szervezni, amelyekhez a fenti két magyar produkció hozzászokott. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Magyarországon kezdeményezés is indult #neváltsvisszajegyet hashtaggel, ami arra buzdít, hogy a már megváltott jegyeket ne váltsuk vissza, ezzel is támogatva az előadóművészeket.

Címlapfotó: Ecoport magazin. Fotó: Kovács Bálint

Ge. Á.
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.