Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C

Kezes dolgok – ne csak a kézmosásra, hanem a kézápolásra is figyeljünk!

2020. március 23. 10:09
A kezünk állapota sok mindent elárul rólunk, sokszor jobban, mint az öltözékünk vagy a frizuránk. Mégis a kézápolásra szenteljük a legkevesebb figyelmet, pedig a koronavírus okozta nehéz időkben erre is fokozottabban oda kell figyelni.

Testünk legnagyobb szerve a bőr, és a legnagyobb tükör is saját magunkról. Sok mindent elárul az emberről, hiszen tudunk következtetni belőle az illető korára, egészségügyi állapotára, életmódjára stb. Fő feladata a szervezet védelme a káros anyagoktól.

Most, hogy a koronavírus hazánkban is jelen van, és minden fórumon a kézmosás fontosságára hívják fel a figyelmet, hajlamosak vagyunk az ápolásáról teljes mértékben megfeledkezni. Ez pedig száraz, piros, viszkető, húzódó bőrhöz vezet, ami ki is repedezhet, ezzel nem kis kellemetlenséget okozva.

Egyik legkevésbé védett testrészünk

Kezünk sokkal jobban ki van téve a környezeti hatásoknak, mint bőrünk más felületei, amelyek szinte sosem fedetlenek. Kezünket akadálytalanul is éri a szél, a hideg, a napfény és más környezeti ártalmak, melyek csak a megfelelő kézápolás révén semlegesíthetők. Mindezek az arc bőrére is igazak, mégis a kézbőr az, amely még veszélyeztetettebb, hiszen kezünkkel nyúlunk hozzá mindenhez, munkavégzésre használjuk, vegyszerekkel érintkezünk. Nem kell fizikai munkát végezni ahhoz, hogy folyamatosan veszélynek legyen kitéve kezünk bőre. 

Nem mindegy mivel mossuk meg a kezünket

Kézmosás során a víz eltávolítja a kéz bőrét védő természetes zsírt. Ez a hatás még jobban fokozódik, hogy ha a víz szappannal vagy valamilyen tisztítószerrel találkozik, ami irritációhoz vezethet.

A boltok nagy részében olyan szappanokat kapni, amik tele vannak szintetikus anyagokkal, és ezek - ugyan nagyon jól pusztítják a kórokozókat – viszont az összetevőik miatt szárítják a bőrt, mikrorepedések jelennek meg rajta, ahol könnyebben bejutnak a kórokozók.

A másik, mostanában fokozottan használt termék, ami jelentősen szárítja a kéz bőrét a kézfertőtlenítő gélek. Ez kezd a kézmosás alternatívájaként elterjedni, pedig nem helyettesíti az alapos kézmosást, inkább B tervnek tekintsük. A kézfertőtlenítők összetétele általában alkohol-alapúak. Tartalmaznak természetesen alkoholt, például etil-alkoholt, ami antibakteriális összetevőként működik, de tartalmaznak vizet, illatanyagot és glicerint is. A nem alkohol-alapú változatok, hogy pótolják az antibakteriális hatóanyagot, triklozánt tartalmaznak.

Az alkoholok és a különböző baktériumölők szárító hatással bírnak. Ahhoz, hogy elkerüljük a kéz kiszáradását, egyrészt használjunk lehetőség szerint kézműves szappant, amely természetes anyagokból készül, másrészt minden kézmosás után kenjük be a kezünket. Ne feledjük, hogy a szappanok alapból antibakteriálisak, a kifejezetten antibakteriálisként árult szappanok ebben nem különböznek a „közönséges” szappanoktól!

Ápoló összetevők

Keressünk olyan termékeket, amelyek regeneráló hatással bírnak; zsírosabbak, gazdagabbak. Egy csúnyán kiszáradt - vagy napjainkban napi többszöri mosásnak kitett kéznek - nem elegendőek a csupán hidratáló hatású kézkrémek.

A teljesség igénye nélkül néhány regeneráló, nyugtató hatással bíró hatóanyag: az aloe vera, körömvirág, kamilla, Q10 Liposzóma, E-vitamin.

Nagyon hasznosak a különböző növényiolajok; mint az olíva-, kókusz-, argán-, szezám-, mandulaolaj, illetve a shea vaj, kakaóvaj. Figyeljünk arra, hogy olyan terméket válasszunk, ami összetevői között nincsen alkohol vagy alkohol származék, illetve mesterséges parfüm, hiszen ezek irritálják a bőrt.

Választhatjuk megoldásnak a gyógyszertárakban kapható, gyógyszerészek által kikevert krémeket, vagy otthon is csinálhatunk magunknak regeneráló pakolást. Javasolt a kezet is leradírozni pakolás használata előtt, hogy az elhalt hámsejteket eltávolítsuk, ezáltal javítsuk a hatóanyagok mélyebbre jutását. A citrom vagy a kávézacc tökéletes megoldás erre, érdemes kipróbálni! Ha nagyon ki van száradva a kezünk a radírozástól eltekinthetünk.

Fontos, hogy ne feledkezzünk meg a folyadékbevitelről sem, ugyanis belülről is kell hidratálni!

Egyszerű regeneráló pakolás:

Hozzávalók:

  • 2 teáskanál mandulaolaj vagy olívaolaj
  • 1 evőkanál méz
  • 1-2 csepp levendulaolaj

Ezt a keveréket tegyétek rá a kezetekre, majd hagyjátok ott kb. 10-15 percig. Utána érdemes lemosni, majd kenjétek be újra kézkrémmel.

Mézes-joghurtos kézápoló

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál méz
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál natúr joghurt

Keverd össze a hozzávalókat egy tálban, majd vidd fel vastagon a kezeidre, és jó alaposan masszírozd be. Hagyd hatni 15 percig, aztán öblíts le langyos vízzel.

 

Hajas-Földesi Réka

vehir.hu
további cikkek
Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. tegnap 10:36 Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. 2024. március 26. 15:51 Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is strucctojással díszített fa várja az állatkert látogatóit a Gulya-dombi bejáratnál az ünnepi hosszú hétvégén. tegnap 14:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.