2020. május 27. // Hella névnap

Szájmaszk és markoló Zágrábban

2020. március 23. 13:03
Reuters
A Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földrengés rázta meg a horvát fővárost vasárnap reggel. Fotósunk még a földrengés előtt készített galériát a helyszínen, amiket most összehasonlítunk a pusztítás utáni állapotokkal.

Halálos áldozatot is követelt a vasárnap reggeli földrengés Horvátországban,többen pedig súlyosan megsérültek, az anyagi kár pedig jelentős.

A Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű besorolás egy közepes erősségű rengésnek számít.

A Richter-skála a földrengés erősségének műszeres megfigyelésen alapuló mérőszámát (a Richter-magnitudót, vagy más szóval a méretet) adja meg. A magnitudó a földrengéskor a fészekben felszabaduló energia logaritmusával arányos.

A skála általában 2-10 közötti értékek között mozog, ahol a 2-es alatti rengések olyan gyengék, hogy csak a műszerek érzékelik, a 10-es pedig globális, világméretű katasztrófával jár. A skála ugyanakkor felfelé nyitott, tehát elméletileg nincsen felső határa.

A Richter-skála bevezetése óta mért legnagyobb rengés 1960-ban Chilében volt, ez 9,5-ös erősségű volt. Ezek szerencsére ritkábban fordulnak elő, átlagosan 20 évente egyszer. Utoljára a Csendes-óceáni Szunda-árokban, Szumátra közelében mértek ehhez hasonló rengést. Az akkori 9,3-mas rengés pusztító cunamit okozott a térségben.

Ezzel szemben a horvátországi 5,6-os rengés „csupán” az épületek homlokzatát, tetőszerkezetét rongálta meg, a törmelékek pedig számos autót, teraszt tettek tönkre Zágrábban, viszont sajnálatos módon így is áldozatul esett egy 15 éves fiú.

A rengések hullámait hazánkban is lehetett érzékelni.

Zágráb főterén a Jelasic-szobor egy békés napon, majd a rengés utánZágráb főterén a Jelasic-szobor egy békés napon, majd a rengés után

A villamosvonal keresztülszeli az egyik sétálóutcát. A rengés után viszont a törmelékektől nem lehett rendesen közlekedni.

fotó: Image Credit: Agenciesfotó: Image Credit: Agencies

Zágrábban több középkori templom is található. A földrengés után több helyen ledőltek a szobrok, beomlott a tető.

fotó: REUTERS/Antonio Bronicfotó: REUTERS/Antonio Bronic

Néhány utca akár Budapesten is lehetne. Vasárnap reggel a házak alatt parkoló autók közül többre is egytonnás törmelékek zuhantak.

fotó: Image Credit: Reutersfotó: Image Credit: Reuters

Korábban túristák százezrei látogatták a horvát fővárost, most a káreltakarítás is maszkban zajlik.

fotó: Image Credit: Reutersfotó: Image Credit: Reuters

vehir.hu
Tál Dominik

További cikkek

Adrenalin-függő aszkéták
Adrenalin-függő aszkéták
Néhány éve egy magyar földrajztanár egyedül végiggyalogolta a világ egyik leghosszabb és legnehezebb túraútvonalának tartott Pasific Crest Trailt. Ha azt gondolnánk, ő az egyetlen, aki ilyesfajta embert próbáló kalandra adja a fejét, tévedünk.
Változik a forgalmi rend a 8-as főúton Veszprémben
Változik a forgalmi rend a 8-as főúton Veszprémben
Május 4-től július végéig lezárják a 8. sz. főút Körmend felé vezető oldalán a külső sávot.
Tabletekkel támogatták az egészségügyi dolgozókat
Tabletekkel támogatták az egészségügyi dolgozókat
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezete az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületével kötött megállapodás értelmében 1000 darab táblagépet adományozott azoknak az egészségügyi szakdolgozóknak, akik a koronavírus járványban segítettek és családjukban távoktatásban tanuló, de korszerű informatikai eszközzel nem rendelkező gyermekeket nevelnek.
Szijjártó: éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára
Szijjártó: éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára
Éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára - erősítette meg újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Kolozsváron, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden.
Veganeeta: nem presszionál, lehetőséget kínál
A Veganeeta Home-ra általában első környékbeli vegán étteremként szokás tekinteni, pedig jóval több annál: koncepció, mely a jövőre és a környezetre fókuszál. Az Ecoport magazin cikke.
2020. május 27. // Hella névnap