Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Csodálatos pályafutást zárhatok le – Fazekas Nándor

2020. április 1. 19:03
Több mint húszévnyi profi pályafutással a háta mögött, tizenegy magyar bajnoki címmel, kilenc Magyar Kupa-elsőséggel, BL-ezüstéremmel és EHF Kupa-győzelemmel a tarsolyában 43 évesen visszavonul Fazekas Nándor, kétszázharminchétszeres válogatott, kétszeres olimpiai negyedik helyezett kézilabdakapus.

Már januárban meghoztam a döntést, hogy visszavonulok, s átadom a helyemet a fiataloknak. A térdsérülésem miatt pedig mostanra az is biztossá vált, hogy tétmeccsen már nem léphetek pályára

– kezdte a beszélgetést a Balatonfüredi KSE 43 esztendős hálóőre, Fazekas Nándor, aki 1994 és 2014 között – egyévi dunaújvárosi kölcsönszerepléssel és ötévi németországi légióskodással megszakítva – kereken húsz esztendőt töltött Veszprémben.

Fazekas Nándor 2017 júniusában Hollandia ellen szerepelt utoljára a magyar válogatottbanFazekas Nándor 2017 júniusában Hollandia ellen szerepelt utoljára a magyar válogatottban

A mai napig imádok kézilabdázni. Mindig fantasztikus érzéssel tölt el, ha beállhatok a kapuba. Akkor is, amikor „csak” a fiaimmal játszom otthon a kertben. Már most hiányzik a játék. Tudtam azonban, hogy egyszer eljön ez a pillanat is, amikor ki kell mondani, hogy vége. Mostantól szeretném átadni a tudásomat a fiataloknak, de magam is edzeni fogok, mert lételemem a mozgás

– tette hozzá a Veszprém együttesével tizenegyszeres magyar bajnok, kilencszeres Magyar Kupa-győztes, BL-ezüstérmes kapus, aki rövid katari és németországi légióskodást követően 2015-ben igazolt Balatonfüredre, ahol három Magyar Kupa-bronzéremmel gazdagította páratlan éremkollekcióját. Idén januárban aztán súlyos térdsérülést szenvedett, azóta pedig nem is lépett pályára a BKSE együttesében.

Fazekas Nándor füredi színekben Magyar Kupa bronzig jutott - Fotó: Zatkalik DánielFazekas Nándor füredi színekben Magyar Kupa bronzig jutott - Fotó: Zatkalik Dániel

Már korábban is bajlódtam a térdemmel. A januári alapozás során aztán egy rossz spárgamozdulatnál elszakadt az elülső keresztszalagom. Három héttel ezelőtt meg is műtöttek. Úgy érzem, hogy jó ütemben gyógyulok, járni is rendesen tudok már. Noha nem sietettek semmit, a rám jellemző módon küzdök, harcolok minden nap, hogy minél előbb visszatérhessek a normál napirendemhez. Mint mindig, most is hajt a vérem, teljes erőbedobással végzem a rehabilitációs munkát

– fogalmazott Fazekas, aki a jövőjével kapcsolatban csak annyit árult el, hogy szeretne a sportág közelében maradni.

Hozzátette: sérülése jellege miatt akkor sem láthattunk volna már tétmeccsen, ha nem üti fel a fejét a világméretű koronavírus-járvány, s nem függesztik fel mások mellett a kézilabda-bajnokság küzdelmeit is.

Hat-nyolc hónapig is eltarthat a felépülés egy ilyen sérülést követően. Hozzáteszem, hogy elvileg, mert az orvosok mindig rácsodálkoznak arra, hogy az átlagosnál mennyivel gyorsabban regenerálódik a szervezetem, amiben az akaraterőm is szerepet játszik. Ám mindezeket figyelembe véve is kijelenthető, hogy már nem lesz több tétmeccsem. Szerettem volna közönség előtt búcsúzni a játéktól, de nem tehetek mást, el kell fogadnom a helyzetemet.

A mozdulat, amire mindig szívesen emlékszünk Veszprémben - Fotó: Melczer ZsoltA mozdulat, amire mindig szívesen emlékszünk Veszprémben - Fotó: Melczer Zsolt

Pedig Fazekas Nándor legnagyobb fia, Fazekas Gergő már ott kopogtat az NB I kapujában. Csapata, a Veszprémi KKFT ugyanis hat ponttal vezeti a másodosztály tabelláját, s ha be tudják fejezni a bajnokság küzdelmeit, kivívhatja az élvonalbeli tagságot. Kevésen múlt tehát, hogy apa és fia egymás ellen lépjen pályára, ami nem csak sportágtörténeti, hanem sporttörténeti kuriózum lett volna.

A ligakupában már korábban is esély nyílt, hogy összekerüljön a Füred és a Veszprémi KKFT. Igaz, akkoriban óriási különbség volt a két gárda között, de eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha az egyenes kiesés szakaszban egymás ellen játszana a két gárda, s időn túli hétméteres döntene, amikor is a fiammal néznék farkasszemet. Nos arra jutottam, hogy nem hiányzik ez a helyzet az életemből. Ha kivédem, „összetöröm” a fiam lelkét, ha belövi, azt is gondolhatják, hogy szándékosan engedtem be. A legjobb az lett volna, ha egy csapatban játszunk.

Fazekas Gergő tehetségét az is bizonyítja, hogy a közelmúltban 2019 legjobb serdülőkorú játékosának választotta a Magyar Kézilabda Szövetség. Tizenhat évesen már az ifiválogatottban szerepel, s meghatározó tagja a már említett VKKFT felnőtt együttesének.

„Geri” eszméletlen sokat fejlődött az elmúlt években, jóval előrébb tart a saját korosztályánál, de még rengeteg munka vár rá. Próbálok neki kapaszkodót nyújtani, átadni a tapasztalataimat, de semmit sem szeretnék ráerőltetni. Olyan is előfordul, hogy kifejezetten ő kéri a véleményemet. Szerencsére nagyon értelmes gyerek, aki nagyon komolyan veszi a sportágat.

De nem csak Gergő, hanem a tizennégy éves Máté, s a tízesztendős Áron Nándor is kézilabdázik. Utóbbi ráadásul – édesapja nyomdokai lépve – a kapusposztot választotta magának.

Nagyon büszke vagyok rájuk. Noha egyikük esetében sem erőltettük, mégis mindhárman a kézilabdát választották. Áront eleinte nem érdekelte annyira a sportág, mint a két bátyját, de aztán őt is egyre jobban elragadta a hév. Saját magától döntött úgy, hogy kapus lesz, s remekül is érzi magát a gólvonal előtt. Igaz, nem én vagyok a példaképe, hanem a spanyol Perez de Vargas

– jegyezte meg mosolyogva Nándor, akit végezetül azt kértük, hogy vonja meg az elmúlt több mint két évtized mérlegét.

Folyamatosan járnak a fejemben a gondolatok, de leginkább a pozitív érzések törnek elő belőlem. Voltak negatívumok is, de azokból is mindig tanultam. Nem tudok kiemelni egyetlen időszakot sem. A dunaújvárosi évemtől a veszprémi sikereken és a németországi légióskodáson keresztül egészen a balatonfüredi időszakig mindenhol nagyon sok örömöt adott a játék. Nem is beszélve válogatottról, ahol csodálatos pillanatokat élhettem át. A napokban sok egykori csapattársam keresett, s mindegyikük azt mondta, hogy örüljek ennek a csodálatos pályafutásnak. Én pedig pontosan így érzek most…

Fazekas Nándor kiemelkedő eredményei klubszinten:
Bajnokok Ligája-döntős a Veszprémmel (2002)
EHF Kupa-győztes a Gummersbachhal (2009)
Európai Szuperkupa-döntős a Veszprémmel (2002)
Tizenegyszeres magyar bajnok a Veszprémmel (1997, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014)
Kilencszeres Magyar Kupa-győztes a Veszprémmel (1999, 2002, 2003, 2004, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014)
Háromszoros Magyar Kupa bronzérmes a Balatonfüreddel (2016, 2018, 2019)
Német kupa ezüstérmes a Gummersbachhal (2009)
Ázsiai Bajnokok Ligája-győztes a katari el-Dzsaissal (2014)

Eredményei a válogatottban:
Olimpiai negyedik helyezett (2004, 2012)
Világbajnokság: 11. (1999), 6. (2003), 9. (2007), 6. (2009), 7. (2011, 2017)
Európa-bajnokság: 9. (2004), 13. (2006), 8. (2008), 14. (2010), 8. (2012)
Ifjúsági Eb: 8. (1994)
Válogatottbeli szerepléseinek száma: 237 (1998–2017)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.