Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

A tudomány szerint alkalmatlan a küzdősportokra, világbajnok lett

2020. április 16. 17:18
A lehetetlen nem létezik – Muhammad Ali közismert ars poeticáját évről évre bizonyítja Veszprém világ- és Európa-bajnok klasszisa, Bécsi Nikolett, aki ellenfelei elképesztő fizikai fölényét két küzdősportban – tékvandóban és kick-boxban – is rendre leküzdi.

Kisgyerekként is főként a fiúkkal együtt játszottam: sokat másztam fára és fociztunk a mezőn. Hétévesen kezdtem kézilabdázni, aztán a környékbeli srácok között megismerkedtem a Darnai testvérekkel, akik jelentős sikereket értek el tékvandóban, amit a hatásukra én is kipróbáltam. Egy ideig egymás mellett űztem a két sportágat, jól ment mindkettő, de négy év után a küzdősportot választottam. Ebben az is közrejátszott, hogy a középiskolát már Balatonfűzfőn kezdtem meg. Ott ugyanis megismertem a jelenlegi edzőmet, Vajky Lászlót, akivel immár tizennyolc éve dolgozunk együtt

– kezdte a beszélgetést a herendi születésű Bécsi Nikolett.

Saját bevallása szerint eleinte csak a különböző karatefilmek miatt vonzódott a küzdősportokhoz, később azonban már értelmezni is tudta a megtanult mozdulatokat, így kezdetét is vette az akadályokkal és parádés eredményekkel egyaránt szegélyezett pályafutás. Első sikereit még serdülőkorában érte el, de elmondása szerint ekkoriban elsősorban még a jó társaság vonzotta.

A világbajnok sikerpáros: Bécsi Nikolett és edzője, Vajky LászlóA világbajnok sikerpáros: Bécsi Nikolett és edzője, Vajky László

Edzettünk, versenyeztünk, tulajdonképpen csak sodródtam a többiekkel. Jó volt a társaság. Akkor is edzettem, amikor éppen nem esett jól, mert úgy éreztem, mennem kell a társakkal. Ekkor kezdtem megszokni azt a fajta rendszerességet, amit a küzdősportok megkívánnak. Egyeseknek a ruhán lévő csíkok vagy éppen az öv színe tetszett meg, nálam azonban szó sem volt ilyesmiről. Egyszerűen csak szeretem ezt a fajta mozgást. Máig jó érzés a különféle rúgásokat, ütéseket a fantáziám határai között kombinálni, az pedig csak hab a tortán, ha ezekkel az ellenfeleket le is győzhetem. Erőtörésben pedig mások számára már elképzelhetetlen szinteket teljesíthetek

– folytatta a 32 esztendős kiválóság.

Éjszakai műszak után irány a pást

Egyre több időt és energiát fektetett a sportba, 2007-ben mesterfokozatot szerzett, majd bekerült a magyar válogatottba. Karrierjének íve azonban korántsem volt töretlen, a remélt további sikerek ekkor még várattak magukra. Nagyban hátráltatta, hogy a sport mellett három műszakban dolgozott. Ekkoriban az is előfordult, hogy az éjszakai munka után hajnali hatkor beszállt csapattársaihoz az autóba, majd aludt, amíg a versenyére ért. Következett a nevezés, mérlegelés, néhány küzdelem, megint egy kis alvás a lelátón, délután pedig a döntő a tíz-tizenöt kilóval nehezebb ellenfél ellen abszolút – súlycsoport nélküli – kategóriában.

Később munkakört váltott, edzőjével pedig az alapoktól újrakezdték a munkát, külön hangsúlyt fektetve a mentális felkészítésre. Közösen megteremtették a professzionális – a szó teljesítményre vonatkozó értelmében – munkához szükséges feltételeket szponzorok bevonásával és az edzésszám növelésével. Ekkor már fokozatosan jöttek az eredmények, a hazai és a nemzetközi elismerések.

Az évek során aztán számtalan Euróba-bajnoki és világkupa éremmel gazdagította kollekcióját. Sikerei közül kiemelkedik a 2019-es világbajnoki címe. A Bécsi Nikolettet és a szintén veszprémi Kosztyu Veronikát, illetve Mucsy Petrát is soraiban tudó magyar válogatott ugyanis az egy évvel korábbi Európa-bajnoki címe után vb-aranyat szerzett erőtörésben a németországi Inzell városában. Sikerük értékét növeli, hogy a magyar tékvandó negyvenéves fennállása alatt eddig mindössze kilencen büszkélkedhettek vb-arannyal.

Köztük Vajky László – a mester után tehát a tanítvány is világbajnok lett!

Nagyon sokat versenyzem, évente húsz-huszonkét megmérettetésen szerepelek. Mindegyik sikeremben nagyon sok munkám van. Ha mégis ki kell emelnem egyetlen eredményt a karrieremből, akkor a németországi vb-t említeném. Nemcsak az aranyérem, hanem a gyönyörű helyszín, a torna hangulata, s a rengeteg induló miatt is jó szívvel emlékszem erre

– tekintett vissza a veszprémi Padányi TKD klub versenyzője.

Két sportág, elképesztő versenymennyiség

Kitűnő teljesítményét évek óta rendszeresen elismerik a hagyományos veszprémi sportévnyitón is: 

2016 után ez év elején másodjára is megválasztották az év legjobb női sportolójának.

Bécsi Nikolett (kék fejvédővel) nem kíméli riválisaitBécsi Nikolett (kék fejvédővel) nem kíméli riválisait

Nagyon jó érzés, hogy elismerik a munkánkat, teljesítményünket. Többször voltam már második és harmadik helyezett is. Számomra nem is a helyezés a legnagyobb elismerés, hanem az, hogy évről évre ott lehetek Veszprém legjobbjai között, ami rengeteg kitartást, edzést és állandó motivációt igényel

– húzta alá Bécsi, aki két sportágban, a tékvandó mellett kick-boxban is tagja a legszűkebb nemzetközi elitnek.

Annak idején edzőmmel szerettük volna emelni a versenyek számát, aminek csak egyetlen módja volt: keresni egy olyan sportágat, ami alapjaiban, technikáiban és szabályrendszerében leginkább hasonlít a tékvandóhoz. Ez pedig a kick-box. Manapság egyébként már nem ritka, hogy valaki mindkét sportágat párhuzamosan űzze. Az utóbbi időben a válogatottban szereplő és nemzetközi szinten is elismert versenyzők hozzám hasonlóan kezdték felépíteni a sportkarrierjüket

– tette hozzá Nikolett. Vajky Lászlótól ugyanakkor megtudtuk, az igenis egyedülálló, hogy egy versenyző azonos klubban, azonos edzővel, ilyen versenymennyiségben, edzésfelépítésben mindkét sportágban ilyen eredményesen szerepeljen.

Győzelem a két fejjel magasabb rivális ellen

Mint azt már érintettük, Nikolett apró termetének – 153 cm, 49 kg – köszönhetően jelentős hátrányból indul vetélytársaival szemben.

Olyannyira, hogy a tudományos vélekedés szerint nem is alkalmas a küzdősportokra.

Túl alacsony és könnyű vagyok még a sportág legalsó súlycsoportjához is, s erről papírom is van! Egyszer ugyanis a TF-en sportági alkalmassági kísérleti vizsgálaton vettem részt, ahol kiderült, hogy a testi adottságaim alapján például autóversenyzőnek jó lehetnék, de egyaltalán nem vagyok alkalmas a tékvandóra, illetve a kick-boxra. Szerencsére azonban mégis itt vagyok és nagyon jól érzem magamat ebben a közegben – jegyezte meg mosolyogva.

Érdekesség, hogy erőtörésben abszolút kategóriában, tehát súlycsoporttól függetlenül, egy mezőnyben versenyeznek a tékvandósok.

Máig emlékszem arra, amikor a pályafutásom elején az egyik világversenyen összekerültem egy skót riválissal, aki több mint 190 cm magas volt és 110 kg. Egymás mellett szökdelve vártuk, hogy sorra kerüljünk. Én felnéztem, ő lepillantott rám, majd mindketten elmosolyodtunk. Vicces és egyben nyomasztó érzés volt. Hasonló helyzet állt elő néhány évvel később a finnországi Eb-n, ahol egy hasonló adottságokkal rendelkező finn ellenfél tört előttem. Neki nem sikerült, nekem igen, így én jutottam a döntőbe, ahol később negyedik helyezést értem el.

Adódik a kérdés, miként lehet kompenzálni az ellenfelek hatalmas fizikai fölényét.

Edzőm kérése, hogy küzdelemben az egyéniségemet helyezzem előtérbe. Ez egy bonyolult szakmai kérdés, amire külön tréningezünk. Az erőtörésnél szemléletesebb a dolog: egyszerű, általános fizika. Ha az ellenfelek nagyok és erősek, akkor nekem a lehető legjobb technikát felvonultatva gyorsnak és pontosnak kell lennem. Azt hiszem, az eredményeim alapján jó úton haladok.  

Nikolett idei versenynaptárában több mint húsz viadal szerepelt, a koronavírus-járvány aztán négy megmérettetést követően ezt is keresztülhúzta.

Mint mindenkit, engem is megdöbbentetett az, ami körülöttünk zajlik a világban. Sokáig azt éreztem, hogy ez valami rossz álom és már nagyon nyomasztó, hogy nem ébredek fel. Először távolinak tűnt a probléma, aztán elért bennünket is. Kínán kívül szinte mindenhol vannak ismerőseim, versenyzőtársaim, akikért aggódtam. Most pedig már a családomat és magamat kell védenem. Át kellett gondolnom mindent, a munkámat, a felkészülésemet és a versenyzésemet is. Szerencsére a lakóhelyem, Bánd önkormányzatának segítségével korábban kialakítottunk egy edzőtermet, ahol bármikor bármennyit tudok készülni. Mostanára már összeszedetten tudok készülni ebben a zavaros helyzetben, aminek még csak megjósolni sem lehet a végét.

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.