Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb izgalmas leleteket tártak fel a dörgicsei présházban

2020. július 30. 4:00
A régészek által feltárt kétszáz éves présház számos érdekességet rejtett a 19. századi lakáskultúrára, illetve szőlőművelésre vonatkozólag.

Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Lackó Dezső Múzeum régészei egy kétszázéves dörgicsei présház falába épített római kori sírkövet emeltek ki, de az épület ezen kívül is tartogatott érdekességeket.

Kapcsolódó cikk
Római kori sírkövet tártak fel Dörgicsén
A Laczkó Dezső Múzeum munkatársai egy meglepően épen maradt sírkőtöredéket tártak fel egy dörgicsei présház pincéjében.

Az épület présház helyiségében, a szoba felőli sarokban a nagyméretű szabadkémény alatt egy kemence rejtőzött. A kemencét borító omladékban számos évszámos téglát találtak a szakemberek, melyeken az 1819-es évszám, valamint a CCZ monogram díszlik. Ezek a vélhetően a nagyvázsonyi Zichy-uradalom égetőjében készült téglák az épület olyan eleméből származnak, melyek bizonyosan a ház építésekor keletkeztek, így kijelenthető, hogy a „villámsújtotta présház” épp kétszáz esztendővel ezelőtt született.

Fotó: Laczkó Dezső MúzeumFotó: Laczkó Dezső Múzeum

A napokban aztán a 19. századi lakáskultúra több mardványát is feltárták. Először egy mázatlan kályhaszem-töredékre leltek rá, majd önkéntesek munkájának is köszönhetően a szemeskályha maradványait is sikerült annak eredeti helyén, a szobában megfigyelni.

Az előkerült, vörösre égetett, mázatlan kályhaszem, illetve mintázott csempe darabok már a 19. század végi néprajzi leírásokból is hiányoznak, hiszen addigra az ízlés változása miatt a mázatlan kályhákat a főként zöldmázas változatokra cserélték, ám ezen épületben valamiért kitartottak a mázatlan típus mellett. Olyannyira, hogy a kályha minden bizonnyal megélte a huszadik század tízes éveit is, amikor egy rakott takaréktűzhely (azaz sparhelt) váltotta fel, melynek sütő részébe a szemeskályha előkerült – díszesebb –  darabjait építették be.

Fotó: Laczkó Dezső MúzeumFotó: Laczkó Dezső Múzeum

Az egyik ilyen darab teljesen épen vészelte át a földben töltött évtizedeket, sőt, megtisztítása után még egy extra szenzációval is szolgált, ugyanis a két téglalap alakú feliratmező az 1817-es évszámot rejtette! Az évszám nem feltétlenül datálja a csempe készítési idejét, hiszen elképzelhető, hogy az adott nyomódúcot több évig is használták, mindenesetre jól összecseng az 1819-es datálású téglákkal. 

vehir.hu
további cikkek
A lótenyésztő nemzet, amely ingyen kapta a gázt, a vizet és a villanyt A lótenyésztő nemzet, amely ingyen kapta a gázt, a vizet és a villanyt Türkmenisztán még ma is a világ egyik legzártabb országa, amely azután se nagyon akarja felfedni a titkait, hogy beléptünk oda. Sziránszki Józsefnek, a Laczkó Dezső Múzeum munkatársának sikerült eljutnia az államba, amely neki sem fedte fel minden titkát, de azért néhányat megosztott a veszprémiekkel is. 2024. március 24. 10:47 Három muskéta visszakerült a Laczkó Dezső Múzeumhoz Laczkó Dezső Múzeum Három muskéta visszakerült a Laczkó Dezső Múzeumhoz Két évvel ezelőtt három 1895 mintájú Mannlicher karabély darabjai és hozzájuk tartozó lőszerek kerültek elő a Veszprémi Érsekség területén zajló ásatáson. A nyolc milliméteres lőszereket az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakemberei a vonatkozó kormányrendelet szerint megsemmisítették, a fegyvermaradványokat viszont a szakértői tanúsítvány megszületését követően március 7-én visszaadták a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak. 2024. március 8. 15:17 Mit találtak a megye régészei 2022-ben? Mit találtak a megye régészei 2022-ben? Régészeti konferenciát rendeztek pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban, ahol a Veszprém vármegye területén 2022-ben végzett kutatások eredményeiről számoltak be a szakemberek. 2024. március 9. 14:58 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.