Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem megfelelő a 8-as út elkerülője az ellenzéki politikusok szerint

2020. augusztus 14. 4:00
A közösségi tervezés hiányát és a Látó-hegy hermetikus elválasztását nehezményezték az ellenzéki képviselők a 8-as út déli felújításával kapcsolatban. Benczik Gabriella, Gerstmár Ferenc és Hartmann Ferenc hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon az évtizedes projekttörténet fontosabb fejezeteiből is idéztek.

A Kalmár téren tartott sajtóesemény keretében Gerstmár Ferenc (LMP) önkormányzati képviselő elsődlegesen azt nehezményezte, hogy a 8-as út fejlesztése során nem valósultak meg a közösségi tervezés feltételei, amit a képviselő így foglalt össze röviden:

  1. a lehetőségnek a megfelelő fázisban (tehát a folyamat kezdetén) való megjelenése
  2. valódi jogai legyenek az érintetteknek
  3. kölcsönös tájékoztatás esélye

Gerstmár FerencGerstmár Ferenc

Hangsúlyozta, hogy

Ha a lakosságot bevonjuk egy folyamatba, olyan információk beépítése történhet, amelyekkel adott esetben csak ők rendelkeznek.

Így történhetett meg az, hogy jelen állás szerint megszűnik a Látóhegyre történő átjutás lehetősége a Cholnokyvárosból a Boglárka utca felől.

Jelen esetben is egyébként szabálytalanul és életveszélyes körülmények között, kétszer kétsávos úton kelnek át azok, akik ezen a területen terveznek kirándulni, vagy kutyát sétáltatni.

Benczik Gabriella (Párbeszéd) kiemelte, hogy a júniusi közgyűlésen a többségi képviselőcsoport leszavazta azt a javaslatot, hogy a 8-as főút déli elkerülő szakaszának Cholnoky lakótelepi részén a korszerűsítést követően biztosított legyen a gyalogos és kerékpáros átkelés lehetősége a Látóhegy irányába.

Benczik GabriellaBenczik Gabriella

A képviselő ezután az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is megkereste, ahonnan azt a választ kapta, hogy

az új építésű gyorsforgalmi és elkerülő utaknak köszönhetően a tranzitforgalom kevésbé fogja terhelni a települések útjait, azok így hozzájárulnak az élhetőbb, egészségesebb, levegő és zajszennyezésnek kevésbé kitett települések kialakításához, a helyi életminőség javításához.

Zajvédő elemek valóban lesznek az elkerülő út mentén, ugyanakkor akik a Látóhegyre szeretnének kijutni, az Almádi úti kereszteződésnél, vagy a Tesco áruháznál tudnak átkelni, a köztes 3,5 km hosszúságú úton a jövőben már szabálytalanul sem lesz erre lehetőség.

A Párbeszéd képviselője szerint egy aluljáróval egyszerűen orvosolni lehetne ezt a problémát.

Hartmann Ferenc (MSZP) tájékoztatójában a 8-as út felújításának történetét egészen 2005-ig vezette vissza. Egy GKM rendelet ekkor határozott a Veszprém-Dunaújváros-Szolnok városokat összekötő M8-as autóút nyomvonaláról, amely Veszprémet délről elkerülve vezetett volna az M7-es autópályába. Ez a szakasz aztán 2008-ban megkapta a környezetvédelmi engedélyt is.

Az M8-as azonban gazdasági okok miatt – a fővárosi metróépítés miatt – kikerült az Országos Területrendezési tervből.

Hartmann FerencHartmann Ferenc

Szintén ebben az időszakban, 2007-ben a Debreczenyi János vezette városvezetés a helyi rendezési terv módosítása érdekében szabvány alóli felmentést kért, hogy ne kelljen kétszintes csomópontot kialakítani annak érdekében, hogy a közelben megépülhessen egy barkácsáruház.

Hartmann kifejtette, hogy a városvezetés ekkor sem egyeztetett a lakossággal, de a tiltakozások miatt végül visszamódosította a rendezési tervet.

Végül 2010-ben jelentette be Navracsics Tibor és Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszer, hogy megépülhet a többszintes csomópontokkal ellátott déli elkerülő, ennek az utolsó szakasza, a tényleges építkezés kezdődött el most.

Hartmann Ferenc nehezményezte, hogy a fejlesztés részleteiről keveset lehet tudni, az sem egyértelmű, hogy hol és milyen lesz a zajvédelem. A képviselő aggodalmát fejezte ki a Kalmár téri növényzettel kapcsolatban is, szerinte nem csak zajvédő falakkal, hanem zöld növényekkel, azok áttelepítésével is megoldható a zajvédelem.

Továbbá kijelentette, hogy ha a projekt keretében egy aluljáró építéséhez nincs meg a kellő állami forrás, akkor a városnak kellene finanszíroznia azt saját pénzből.

 

A fejlesztés kapcsán egyébként hétfő délután 5 órától lakossági fórumot hirdetett az önkormányzat a Cholnoky Iskolába, ahol az illetékes döntéshozóknak és hivatali vezetőknek tehetnek fel kérdéseket az érdeklődők.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Veszprémi ellenzék: nem járható ez az út! 8-as út Veszprémi ellenzék: nem járható ez az út! A Veszprémet kikerülő 8-as főút nyugati szakaszának fejlesztését sürgeti a helyi ellenzék, valamint aggodalmuknak is hangot adtak, amiért ez a beruházás egyelőre – nem tudni meddig – kikerült az államilag finanszírozott projektek közül. Erről Hartmann Ferenc, az MSZP helyi önkormányzati képviselője és Grőber Attila, Veszprém vármegye és Pápa DK-s önkormányzati képviselője beszéltek hétfő délután az érintett szakasz mellett. 2024. január 30. 11:32 Felújítás miatt forgalomkorlátozás lesz a városlődi völgyhídon Felújítás miatt forgalomkorlátozás lesz a városlődi völgyhídon Felújítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 8-as főúton, az Ajka és Veszprém között elhelyezkedő Városlődi völgyhídon – közölte a társaság. 2023. augusztus 30. 11:34 Csütörtökön ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend az új 8-ason Csütörtökön ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend az új 8-ason 2023. április 19. 8:42 Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért útfejlesztés Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért Több veszprémi útfejlesztési projekt kapcsán arra kérte Hartmann Ferenc, helyi szocialista önkormányzati képviselő az Országgyűlés MSZP-frakcióját, hogy nyújtsanak be módosító indítványt az ország 2023-as költségvetéséhez. Mindezt annak érdekében, hogy megvalósulhassanak ezek a beruházások, amelyeknek a tervei készen vannak, de a forrás jelenleg nem áll rendelkezésre. 2023. március 27. 13:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.