2022. január 18.
//
Piroska névnap

Szerdán kezdődik az operettfesztivál Veszprémben

2020. augusztus 22. 8:15
Petőfi Színház
Az egész család számára tartalmas kikapcsolódást kínál a III. Veszprémi Rátonyi Operettfesztivál augusztus 19-én és 20-án a Veszprémi Petőfi Színház szervezésében.

A hungarikummá vált műfaj legnagyobb hazai alakjai lépnek fel a kétnapos eseményen. A nyitóceremónia díszvendége Gálvölgyi János Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, akivel később egy beszélgetés is zajlik a színházban.

A szerda este fő műsoraként Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét láthatják a nézők, a címszerepben Eperjesi Erikával, Tasziló – a darabban álnéven Török Péter – szerepét pedig Domoszlai Sándor formálja meg A színpadra lép még Fritz Éva, Egyházi Géza, Balázs Andrea, Kállai Bori érdemes művész, Kőrösi Csaba Petőfi-díjas, Keresztes Gábor, valamint Rikker Marika. Közreműködik a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, az előadás karmestere Farkas Pál.

Az operettfesztivál első megnyitója 2018-ban (Fotó: Kovács Bálint, archív)Az operettfesztivál első megnyitója 2018-ban (Fotó: Kovács Bálint, archív)

Csütörtök este nagyszabású Operett gálával zárul a fesztivál, ami emlékezetes estét ígér a hungarikummá vált műfaj kedvelőinek, akik a legnagyobb operett slágereket a legnépszerűbb énekesek előadásában hallhatják: Frankó Tünde, Peller Károly, Kardffy Aisha, Tassonyi Balázs, Füredi Nikolett és Buch Tibor minden bizonnyal elvarázsolja majd a nézőket, az est rendezője Somogyi Szilárd.

A szerdai és csütörtöki esti előadások mellett rengeteg tartalmas, ingyenes program várja a kikapcsolódásra vágyókat, melyeken garantáltan minden korosztály talál magának megfelelőt.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy az eseményt a jelenlegi szabályok és rendelkezések fokozott betartása mellett tudják megtartani, ezért a nézőszám korlátozása miatt valamennyi ingyenes programra előzetes regisztráció szükséges, melyet a (+36) 20 772 8200-as telefonszámon lehet megtenni, hétköznap 8 és 18 óra között.

vehir.hu

További cikkek

Négy évtized alkotásai
Négy évtized alkotásai
Szombaton nyílt meg és február 19-ig látogatható Matzon Ákos Dekádok című kiállítása a Csikász galériában.
Lelki hullámvasútra ültet fel Az unoka című film
Lelki hullámvasútra ültet fel Az unoka című film
Deák Kristóf, Oscar-díjas rendező elsősorban élményt szeretne adni filmjeivel és a mozinézőre bízza annak eldöntését, hogy milyen következtetéseket von le egy-egy alkotása után. Az unoka című új filmjében egy nagyon is aktuális témát dolgoz fel, a nézőket pedig lelki hullámvasútra ülteti a bűnügyi thrillerben. Deák Kristóf beszélt új filmjéről, rendezői megoldásairól és veszprémi emlékeiről is.
A csatárhegyi kápolnában állítólag a Szent Kereszt egy darabját is őrizték egykor
A csatárhegyi kápolnában állítólag a Szent Kereszt egy darabját is őrizték egykor
A csatárhegyi kis kápolna története számos érdekességet rejt magában.
A veszprémi férfi, aki továbbfejlesztette a szúdokut
A veszprémi férfi, aki továbbfejlesztette a szúdokut
Egy 9x9-es tábla, amibe megfelelően kell elhelyezni a számokat 1-től 9-ig. Ez a szúdoku, a világ egyik legegyszerűbb szabályokkal bíró logikai játéka, ami számos lehetőséget rejt magában, hogy a kreatív elmék továbbfejlesszék. A veszprémi Sótonyi Sándor több izgalmas verziót is megalkotott belőle, amivel az „év játéka” elismerést is megkapta. Vele beszélgettünk a szúdoku történetéről, a továbbfejlesztett játékairól és a versenyekről.
Háttérből dolgoznak az EKF hátterén
Háttérből dolgoznak az EKF hátterén
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program programfejlesztési csapata mellett dolgozik egy főleg veszprémi és környékbeli szakemberekből álló mérnökgárda is, akik minden energiájukat annak szentelik, hogy a város régi épületei új életet kapjanak. Úgy, hogy egyrészről megőrizzék régi patinájukat, másrészről valódi, közönségcsalogató funkciójuk legyen, nem csak 2023-ban. Az ő vezetőjükkel, Lamos Péterrel beszélgettünk akkor, amikor már elindultak az építkezések, Veszprém pedig belép az EKF-re valófelkészülés utolsó évébe.