Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Kisebb Utcazene, kevesebb hulladék

2020. szeptember 7. 4:20
Nemcsak a koncerthelyszínek száma csökkent az idei Utcazene Fesztiválon, de hulladékból is látványosan kevesebb termelődött. A méretbeli adottságok mellett ebben a tudatosságunk is közrejátszhatott.

Bár egy-egy átbulizott éjszaka után reggelente a VKSZ Zrt. köztisztaságért felelős dolgozóinak köszönhetően a városban mozogva semmi nem árulkodik arról, hogy éppen egy fesztivál zajlik, ettől függetlenül még elég jelentős mennyiségű hulladék keletkezik egy ilyen rendezvényen: a cég évente összeállított statisztikái szerint 16 tonna kommunális hulladék egy-egy Utcazene Fesztivál mérlege.

Ez persze csak az átlag, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott, 2013 óta vezetett statisztika szerint volt olyan év, amikor a begyűjtött kommunális hulladék mennyisége elérte a 22080 kg-ot is (2015), és olyan is, amikor „mindössze” 10470 kg volt (2018). Az elmúlt két évben egyébként már csökkenő tendenciát mutatott a szemét mennyisége: bár 2019-ben ismét 15220 kg volt, a 2014-2017-es időszak 16-17 tonnájához képest pozitív előrelépést jelzett.

Az előrelépés pedig kifejezetten célja is a hulladékkezelőnek és a közüzemi szolgáltatónak. Iskolai, óvodai környezeti nevelés óráikkal, hulladék kisokos kiadványukkal vagy éppen Fenntarthatósági napjukkal rengeteget tesznek azért a hétköznapokban, hogy tudatosítsák, mennyire fontos a bolygónk és önmagunk érdekében is az ökológiai lábnyomunk csökkentése. Ennek már látszanak az eredményei, a szelektív hulladékgyűjtés terén például Veszprém vezető szerepet tölt be a mindennapokban, de szeretnék, ha a környezettudatosság a fesztiválokon is magától értetődővé válna.

Éppen ezért idén az Utcazene Fesztiválon a kommunális hulladékgyűjtő edények mellett szelektív kukákat is kihelyeztek, jelezve, hogy abba kerülhetnek a kiürült PET palackok és az aludobozok. Ilyen irányú próbálkozásuk egyébként volt már az elmúlt 2-3 évben, az viszont még nem volt sikeres, mert nagyon szennyezett volt az így begyűjtött hulladék. Mostanra viszont úgy tűnik, kezd beérni a munka gyümölcse: az előzetes becslések szerint mintegy 120-150 kg szelektív hulladékot sikerült összegyűjteni.

De a változás szele a kommunális hulladék mennyiségét is utolérte: 2019-hez képest igen látványosan, tíz tonnával kevesebbet szemeteltünk az idei Utcazenén, összesen 5040 kg-ot.

Több ponton is felhívták a figyelmünket a fenntarthatóságraTöbb ponton is felhívták a figyelmünket a fenntarthatóságra

Ebben kétségtelenül közrejátszott az is, hogy a koronavírus-járvány miatt csak az Óváros térre korlátozódott a rendezvény, és programból, fellépőből, fesztiválozóból is kevesebb jutott az idei évre.

Az eredmény azonban talán a fokozódó tudatosságnak is köszönhető: egyre többen töltik újra a kulacsukat az erre alkalmas pontokon, és figyelnek oda arra, hogy ne termeljenek feleslegesen szemetet – utóbbira egyébként közvetve még a fesztivál önkéntesei is emlékeztettek kérdőíves kutatásukkal. Aztán persze, hogy valóban egyre zöldebbek vagyunk, azt majd a remélhetőleg zavartalanabb jövő év bizonyítja.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.