Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ember legjobb társa az oroszlán

2020. szeptember 15. 12:00
Kikerült Kolodko Mihály harmadik, Kislány és az oroszlán miniszobra is Veszprémbe, melyet az A1-Sped Kft. felkérésére készített.

Az alkotást ezúttal a Séd partján, a Margit romokhoz közel kell keresni, melynek témáját a turizmus és a történelem ihlette. A megrendelő A1-Sped Kft. egyrészt mindenképpen szeretett volna egy kislányt ábrázoló szobrot, hiszen Veszprém a Királynék városa, s mondhatni minden kislány „királylány” szeretne lenni, másrészt Árpád-házi Szent Margit is itt nevelkedett gyermekként. Az oroszlán ebben az esetben kettős jelentéssel bír: mint az állatok királya, Kolodko Mihály javaslatára ő a királyfi a királylány mellett, emellett pedig a Veszprémi Állatkertet is szimbolizálja.

A szobor összességében 36 cm hosszú, 17 cm széles és 25 cm magas, a kislány figura bronzból készült, az oroszlán pedig mészkőből.

Az alkotás végleges nevéhez a javaslatokat ezúttal is a veszprémiektől várják, melyek közül a legjobbakra a cég közösségi oldalán lehet szavazni.

Kolodko Mihály és Török Balázs a legújabb alkotássalKolodko Mihály és Török Balázs a legújabb alkotással

A harmadik mű kihelyezésével pedig a kör is teljessé vált, azok ugyanis a múltat (Őr), a jelent (Utcazenész) és a jövőt is jelképezik (Kislány és az oroszlán). Emellett a tervezésnél azt is szem előtt tartotta a cég és az alkotó, hogy mindegyiknek kicsit más hangulata legyen: az Őr komolyságot, fegyelmet sugall, az Utcazenész vidámságot, míg a legújabb alkotás a helyszínhez hasonlóan csendességet – tudtuk meg Török Balázs ügyvezetőtől.

A cégvezető hozzátette, köszönettel tartoznak Veszprém Megyei Jogú Város képviselő-testületének tagjainak, akik egyhangúan elfogadták Kolodko Mihály miniszobrainak Veszprémben történő kihelyezését, illetve Brányi Mária alpolgármesternek és az ő elnöklésével vezetett Köztéri műalkotások munkacsoportjának, valamint Perlaki Claudiának, a munkacsoport vezetőjének, akik szintén közreműködtek a projekt eredményes létrejöttében.

Fotók: Török Balázs

Bertalan Melinda
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.