Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Huszadik évadját kezdi meg a Pannon Várszínház

2020. szeptember 27. 4:00
Izgalmasan indult a hét, hiszen hétfő délelőtt rendhagyó évadzárót, és egyben évadnyitót tartott a Pannon Várszínház, a Hangvilla kávézójában.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója egy nehéz időszak után, de pozitívan üdvözölte társulatát, és számolt be a sajtónak az elmúlt időszakról, valamint a következő évadról.

A mögöttük álló hónapokat értékelve elmondta, a társulatnak újra meg kellett találnia önmagát, hiszen a körülmények rendkívül megnehezítették a színház működését. Azonban az online térben sikerült újítóan hatni és megszólítani a Várszínház közönségét. A karantén alatt négy teljes hónapig nem voltak előadások, így összesen ötvenhét saját előadás maradt el, valamint huszonegy vendégelőadás. Amikor azonban enyhítést jelentettek, rögtön színpadra léptek, így a nyáron összesen negyvenegyszer gördült fel a függöny, ebben már a rendkívül sikeres vidéki szereplések is benne vannak, mint például a debreceni, ahol kis híján ezer ember előtt játszották a Hairt.

Szeptember huszonnegyedikén a nagy sikerrel bemutatott Pál utcai fiúk lesz látható, hiszen a huszadik évadkezdést a Molnár Ferenc regényéből készült színpadi változattal ünneplik.

A következő évad első premierje szeptember huszonhatodikán lesz, méghozzá a teátrum vezetője által rendezett, és Szelle Dávid főszereplésével a Virágot Algernonnak című színművel várják a nézőket. A második nagyszínházi bemutató a Kölcsönlakás című komédia lesz, melyben Szelle Dávid most – noha nem ismeretlen, de - más minőségben vesz részt, hiszen ő rendezi az előadást.

A harmadik bemutató A főnök meg én meg a főnök című komédia lesz, melyet Vándorfi László visz színre. Ezt M. Tóth Géza rendezése követi, aki Wolfgang Amadeus Mozart történetét állítja színpadra, címe Amadeus. Végül a Novai Gábor és Fenyő Miklós által írt musical, a Hotel Menthol (…Éji álom!) című előadás kerül a nagyszínpadra, melyben egyébként Shakespeare Szentivánéji álom vígjátékának motívumai is megjelennek majd.

Három kamaraelőadással is készül a Pannon Várszínház: Kárpáti Barbara monodrámában eleveníti meg Jászai Marit, és a színésznő történetét. Ezen túl Dennis Kelly 23 perc című monodrámáját láthatjuk majd, végül egy szintén rendkívül izgalmasnak ígérkező monomusical, Lola Blau kerül színre, Krámer György irányításával.

Az évadnyitó ülésen számos díj nyertesét hirdették ki, elsőként a közönség által megszavazott legjobb előadást, mely a Hair musical lett. A legkedveltebb színművészek a dobogón felfelé haladva: Kovács Ágnes, Koscsisák András, Szelle Dávid lettek. A titkárságról Németh Erika kapott jutalmat, aki erőn felül, nem is csupán a saját munkakörére kihatóan segítette a színház működését.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.