Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

25 éve lelkipásztor Bikádi László

2020. október 28. 4:00
Királyszentistván, Hajmáskér, Vilonya és Sóly hívei vasárnap Istentisztelet keretében ünnepelték a jubileumot.

A négy település hívei Hajmaskéren gyűltek össze vasárnap, hogy közösen ünnepeljék Bikádi László 25 éves lelkipásztori szolgálatát.

Az eseményre hivatalos volt Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki beszédében Bikádi tevékenységét méltatta:

"25 év egy ember életében olyan hosszú időszak, amely mellett már nem lehet legyintve elmenni. 25 év alatt formálódik az ember, tapasztalatokkal gazdagodik, megél emelkedett, magasztos pillanatokat és ugyanúgy átesik hullámvölgyeken, nehézségeken is.

De 25 év alatt nem csak az ember formálódik. Ennyi idő alatt közösségek kovácsolódnak össze, ismeretlenekből ismerősök, idegenekből barátok lesznek. Olyan közösségek, ahol megvalósulnak Krisztus tanításai és az emberek egymást segítik, egymásban teljesednek ki a szeretet és összetartás jegyében"-fogalmazott.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.