2021. február 28.
//
Elemér névnap

Elhunyt Benkő László, az Omega alapító tagja

2020. november 20. 12:01
Facebook

Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad

– írta közösségi oldalán a zenekar.

(fotó: MTI)(fotó: MTI)

 A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes billentyűse, zeneszerzője szerdára virradó éjjel, 77 éves korában rákbetegségben halt meg - erősítette meg Kóbor János, a zenekar énekese az MTI-nek.Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, amely minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az együttesnek mind a 17 stúdiólemezén játszott; az Omega 1968-ban első kelet-közép-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. A csapat világszerte több mint 50 millió albumot adott el.

1982 óta szólólemezeket is készített (Lexikon I., II., Ikarosz, Űropera, Omegamix, Impressio, Másik világ), emellett tévésorozatok, játékfilmek, balettek, színpadi művek zenéjét írta. 1992 és 1998 között a Hungaroton Gong Kft. lemezkiadó igazgatója volt.

vehir.hu

További cikkek

Elkezdődött a veszprémi SzeretFilm Stúdió új, #tüneményesutazás munkacímű játékfilmjének forgatása
Elkezdődött a veszprémi SzeretFilm Stúdió új, #tüneményesutazás munkacímű játékfilmjének forgatása
"Filmünk lélektani dráma, a vírushelyzetre reagál, ugyanakkor balatoni filmnek is tartom, ami megközelítés nagyon fontos látványvilága szempontjából" – vallotta a filmről Buvári Tamás rendező.
Elhunyt a portugál kézilabda-válogatott kapusa
Elhunyt a portugál kézilabda-válogatott kapusa
Hétfői szívmegállása következtében pénteken elhunyt Alfredo Quintana, az FC Porto és a portugál férfi kézilabda-válogatott kubai születésű kapusa.
Böjt: főpróba az étrendváltáshoz
Böjt: főpróba az étrendváltáshoz
Február 17-én beléptünk a nagyböjti időszakba, ezzel együtt pedig sokan döntenek úgy, maguk is belekezdenek egy tisztító kúrába. De milyen esetben szolgálja valóban az egészségünket a böjt és mi az, amit inkább kerüljünk?
Hinni csak abban szabad, amit a párt mond
Hinni csak abban szabad, amit a párt mond
Legtömörebben talán így lehetne összefoglalni a kommunista diktatúrák ideológiáját az elhíresült Rákosi-mondat mellett, s bár az elnyomás éveit leginkább a szürkeség jellemezte, a filmművészet igen színesen mutatja be a korszakot. Öt nemzetközi és magyar filmet hoztunk a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján.
Elhunyt a korábbi veszprémi közönségkedvenc, Zlatko Saracevic
Elhunyt a korábbi veszprémi közönségkedvenc, Zlatko Saracevic
Ötvenkilenc esztendős korában szívinfarktust kapott és elhunyt a horvát Podravka Koprivnca női kézilabdacsapatának edzője, Zlatko Saracevic, aki játékosként 2000-től 2002-ig a Fotex Veszprémet erősítette.