Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Húszezerszer kellett már intézkednie a rendőröknek

2020. november 25. 4:00
A koronavírussal kapcsolatban létrehozott kormányzati tájékoztató portálon naponta frissítik az éppen aktuális statisztikákat a megbetegedésekről és gyógyulásokról, azonban az egészségügyi statisztikák mellett újabban a rendőrségi fellépések számait is lehet böngészni. A több, mint 20 ezer intézkedésből kiolvasható, hogy a magyarok melyik korlátozást viselik a legnehezebben.

November 10-től lépett életbe országosan a kijárási tilalom este 8 és hajnali 5 óra között, ezzel együtt a rendőrség is fokozottabban ellenőrzi, hogy mindenki betartja-e a szabályokat. Emellett továbbra is figyelik azokat, akik a maszkviselés előírásait megszegik, vagy engedély nélkül elhagyják a házi karantént.

Minderről pedig a koronavirus.gov.hu oldalon egy naponta frissülő statisztikát tesznek közzé, ahol nyomon lehet követni, hogy ez egyes szabályok megsértői ellen hány esetben intézkedtek a rend őrei.

A november 19-ei adatok szerint már közel 4 ezer személlyel szemben kellett fellépni, pontosan 3936 alkalommal a kijárási tilalom megszegése miatt. 397-szer csak figyelmeztetéssel éltek a rendőrök, 2070 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 1469-szer pedig szabálysértési feljelentést tettek. Ez utóbbit alkalmazzák akkor is, ha az ember nem fogadja el a helyszíni bírságot, azaz nem ért egyet az intézkedéssel, ilyenkor a rendőrök hivatalból megindítják az eljárást.

A hatósági házi karantént is 3810-en már megszegték. Akiknél ilyet rendelnek el, a rendőrség szúrópróbaszerűen ellenőrzi őket, ha pedig nem tartják be az otthonmaradás szabályát, ismét szankciókra számíthatnak.

A legtöbb esetben, összesen 6165 alkalommal a maszkviselés szabályainak megszegői ellen léptek fel a rendőrök, igaz hozzátartozik a statisztikához, hogy az utcán ezt a legegyszerűbb ellenőrizni. A statisztika megkülönbözteti azokat, akik tömegközlekedési eszközön szegték meg a szabályokat, ők 1042-en voltak, üzletekben és az önkormányzatok által meghatározott helyeken pedig 5123-man nem viselték az arcfedőt.

A kijárási tilalom, a házi karantén, valamint a maszkviselés megszegéséért 5 ezer és 500 ezer forint közötti büntetést szabhatnak ki a rendőrök.

A novembertől bevezetett rendelet szerint az üzletek is csak este 7 óráig lehetnek nyitva, ha ezt nem tartják be, pénzbüntetésre, vagy akár bezárásra is számíthatnak a tulajdonosok. A rendőrség országosan 320 alkalommal élt figyelmeztetéssel, helyszíni bírsággal, vagy feljelentéssel.  A bírság ebben az esetben 100 ezer és 1 millió forint között mozog.

A hatóságok úgynevezett görgetett statisztikát vezetnek ezekről az intézkedésekről, ráadásul országos szinten, megkeresésünkre veszprémi számokkal nem tudtak szolgálni, de ezekből az adatokból is kiolvasható, hogy a legtöbben figyelmetlenségből vagy kényelemből az egyik legegyszerűbben betartható szabályt, a maszkviselést nem tartják be megfelelően.

A rendőrségi intézkedések statisztikája a koronavirus.gov.hu oldalon (2020. november 19-ei adatok)A rendőrségi intézkedések statisztikája a koronavirus.gov.hu oldalon (2020. november 19-ei adatok)

Azt mindenki döntse el maga, hogy egy tízmilliós ország esetében a 20 ezer intézkedés mennyire mondható soknak, a rendőrség mindenesetre optimista, erről Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese is nyilatkozott a napokban.

Jelenlegi helyzet szerint december 11-ig érvényesek ezek a korlátozások, azt, hogy ezt követően mi marad érvényben, nagyban befolyásolja egy másik statisztika, a megbetegedések görbéje.

Kapcsolódó cikk
Kemény szigorításokat vezetnek be szerdától
A járvány terjedését korlátozó további intézkedéseket vezet be a kormány, mert ha a jelenlegi ütemben növekszik a fertőzöttek száma, az egészségügy nem lesz képes ellátni a betegeket.
Hajas Bálint
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.