Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Verekedésre biztatta unokáját a nagymama egy Tapolca környéki falunapon

2020. november 22. 4:01 // Forrás: Veszprém Megyei Főügyészség
Garázdaság és kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 53 éves nővel szemben, aki a nővérével és a felügyeletére bízott unokájával együtt bántalmazta a fiatal lány egy szintén kiskorú haragosát.

A vádiratban foglaltak szerint az asszony a nővérével, valamint a gondjaira bízott 15 éves unokájával együtt vett részt a tavaly nyáron megtartott rendezvényen.

A lány az esti órákban szóváltásba került egy vele régóta haragos viszonyban álló másik kamasszal, mire a nagyszülő a sértett csuklóját megragadta, unokáját pedig rövid felszólítással arra biztatta, hogy menjen neki ellenlábasának.

A fiatalkorú lány a felhívás nyomán tenyérrel arcon ütötte a sértettet, aki védekezésképpen a támadója hajába kapaszkodott. Erre nővérével együtt a nagymama is bekapcsolódott a dulakodásba, mindketten a sértett kezét rángatták, majd az idősebb asszony a hajánál fogva a földre rántotta, a fiatalkorú elkövető pedig megrúgta a földön lévő sértettet, aki ezek után elmenekült a helyszínről.

A nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket elszenvedő sértett a magánindítványra büntethető könnyű testi sértés vétsége miatt kérte az elkövetők felelősségre vonását.

A nagyszülő testvérének, akit a kiskorú lány felügyeletével kapcsolatos kötelezettség nem terhelt, csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt kell felelnie a bíróság előtt.

Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára tett indítványt a Tapolcai Járásbíróságnak azzal, hogy mindkét nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A verekedő unokával szemben a Veszprémi Járási Ügyészség a büntetőeljárást egy évre felfüggesztette, melynek tartama alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.