Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az Aalborg elvette a Veszprém veretlenségét

2020. november 27. 7:09
A dán bajnok 2-1 után végig vezetett a találkozón, a Telekom hatalmasat hajrázott, de nem tudta utolérni vendégeit, így elszenvedte első vereségét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei kiírásában.

A múlt heti fordulóval – amelyben a Telekom Veszprém 33-27-re nyert az Aalborg vendégeként – zárult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fele. A második etap a visszavágókkal vette kezdetét, a bakonyiak szerda este így ismét összecsaptak a dán bajnokkal.

Ezúttal hazai környezetben. Igaz, a Veszprém Arénában a megszokott fergeteges hangulat helyett – a járványügyi korlátozások miatt – néma csend honolt. A távolmaradó szurkolók egy „Otthonról is veletek vagyunk!” feliratú molinóval üzentek kedvenceiknek.

Az előző találkozóhoz képest változott a magyar rekordbajnok kerete, hiszen Blaz Blagotinsek és Kantin Mahé is visszatérhetett. Utóbbira balszélsőként számított David Davis vezetőedző, Manuel Strlek után ugyanis Dejan Manaszkov is megsérült. Továbbra is hiányzott ugyanakkor a pozitív koronavírus tesztet produkáló Lékai Máté, Rodrigo Corrales, Jorge Maqueda, valamint a sérült Danyiil Siskarjov.

Akárcsak az „odavágón”, ezúttal is gyenge védekezéssel kezdett a Telekom. Ezt kihasználva öt perc után már két góllal vezetett az Aalborg (2-4). A folytatásban is rendre a vendégek vezettek, de a mieink Borozan vezetésével ott loholtak ellenfelük nyakában (10. perc: 6-7).

A védekezés mellett a visszarendeződéssel is meggyűlt a vendéglátó baja, ezt kihasználva sorozatban négyet vágott a Madsen-gárda, melynek kapujában Gade több bravúrt is bemutatott. Bár Borozan átlövése utat talált a kapuba, válaszként a beállós Saugstrup kétszer is beköszönt. A játékrész derekánál, 7-13-as állásnál azonnal időt kért Davis mester.

Claar átlövésével már hét is volt közte, ezúttal a Dániában extraklasszis teljesítményt nyújtó Cupara sem tudott segíteni az övéin, érkezett is a helyére Székely. Ligetvári beállásával stabilabbá vált a Veszprém védelme, amely Lauge hetesével, valamint Nilsson és Jahia találatával mínusz négyre zárkózott (22. perc: 11-15).

Nagyon kellett Székely védése, illetve Borozan újabb két bombája. Támadásban feljavult a Davis-csapat teljesítménye, öttel a pihenő előtt már 13-16 állt az eredményjelzőn. A hajrában hét a hat elleni játékkal is próbálkoztak az északiak, méghozzá eredményesen, egy híján húsz gólig jutottak (16-19).

Borozan újabb – immáron hatodik – sikeres átlövésével kezdődött a második felvonás, majd Antonsen kisbüntetése után Tönnesen is feliratkozott a gólszerzők közé. Ráadásul Juul hetese a kapufán csattant. Szorongatott helyzetben ismét új erőre kapott a rivális: sorrendben Saugstrup, Christensen és Juul is a hálóba juttatta a játékszert (39. perc: 18-22).

Székely kétszer is nagyot védett, Nilsson pedig kétszer is betalált, majd Nenadics csökkentette egyre csapata hátrányát emberfórban. Egyenlíteni viszont ekkor sem sikerült, ehelyett a fehér mezesek lőttek sorozatban hármat (45. perc: 21-25).

Úgy tűnt, hogy Nenadics elkapta a fonalat, a szerb játékmester kétszer is megvillant. Bár Székely játékát nem érhette kritika, együttesének nem sikerült faragnia a hátrányból. Az utolsó tíz perce Cupara tért vissza a kapuba, de a padról beszállva ő sem tudta megfogni Juul hetesét (49. perc: 23-28).

Elúszni látszott a mérkőzés, hiszen az utolsó tíz percre is ötgólos előnnyel fordultak a dánok. Az azonban bizakodásra adott otthont, hogy Mollgaardot harmadszor is kiállították a szerb játékvezetők. A Telekom sem adta fel, amely Cupara védéseivel és Lauge góljaival újabb 3-0-s rohamot produkált (54. perc: 28-30).

Blagotinsek kiskiállítását Christensen góllal büntette, de ezt sem törte meg a veszprémieket, akik kettővel a lefújás előtt felzárkóztak 30-31-re. Bár a végjáték izgalmasan alakult, több gólt már nem szerzett az Építők. Mahé ugyanis üres kapus helyzetben a kapufára ívelt, Nenadics pedig mellé durrantott végén. Ehelyett az utolsó másodpercben a kilenc gólig jutó Juul talált be.

Hivatalos mérkőzésen előszőr szenvedett vereséget az idényben a Veszprém, amely egy hét múlva a német THW Kiel vendéglátójaként javíthat a sorozatban. Előte, pénteken pedig városi rangadó vár Margucékra a VKKFT ellen.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 8. forduló:
Telekom Veszprém–Aalborg Handbold 30-32 (16-19)
Veszprém Aréna (zárt kapuk). Vezette: Boricsics, Markovics (szerbek)
Veszprém: Cupara – Marguc 2, Tönnesen 1, Moraes 1, Borozan 6, Markussen, Nenadics 6 (1)
Csere: Székely (kapus), Mahé 1, Lauge 5 (2), Nilsson 5, Ligetvári, Jahia 3, Blagotinsek
Vezetőedző: David Davis
Aalborg: Gade – Marcher, Sandell 3, Antonsen 4, Claar 1, Christensen 3, Juul 9 (6)
Csere: Aggefors (kapus), Christiansen 1, Mollgaard 6, Saugstrup 3, Holst 1, Jakobsen, Samuelsson 1
Vezetőedző: Stefan Madsen
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 7/6

Így látta a mester

 

Csalódott és dühös vagyok. A mai napon sem a védekezésünk, sem a támadójátékunk nem működött megfelelően. Ellenfelünk jobb volt és megérdemelten nyert

– értékelt David Davis.

Galéria
Telekom Veszprém – Aalborg Handbold 30-32
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.