Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C

Ismét házhoz mentek a Petőfi Színház művészei

2020. december 6. 11:53
A tavaszi nagy sikerű akció után decemberben is házhoz mennek a Petőfi Színház. Szombaton a város több pontján lepték meg a veszprémieket saját erkélyükön a színészek.

Tavasszal a járvány első hullámában, amikor a színházaknak is be kellett zárniuk közönségük előtt az ajtóikat, a Petőfi Színház egyedülálló akcióval állt elő, ami nem sokkal később országos méretűvé nőtt.

A színművészek a nagyobb lakótelepek parkjaiba települtek ki, ahol különböző ismert dalokat adtak elő, a zeneszerető közönség pedig a saját erkélyükről élvezhették ezeket.

Idén decemberben ezt a kezdeményezést porolta le a Petőfi Színház és szombaton ismét megjelentek a veszprémi színészek az Egry, Endrődi és Csererdő lakótelepeken a „Maradj otthon, majd mi megyünk” program keretében.

Az akció megvalósításában résztvevő művészek: Oberfrank Pál igazgató és a program ötletgazdája Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser valamint: Módri Györgyi, Hirschl Laura, Soltis Nóra, Kőrösi Csaba, Keller Márton és Pásztor Márk.

A színház azt ígéri, az eseménysorozat a következő időszakban tovább folytatódik majd, erről legegyszerűbben az intézmény Facebook-oldaláról tájékozódhatnak.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. ma 9:00 Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. tegnap 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. tegnap 11:40 Összhangban a győzelemért: négykezes zongoraverseny zajlik a Csermákban Összhangban a győzelemért: négykezes zongoraverseny zajlik a Csermákban Veszprémben rendezik meg a hétvégén a 13. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny döntőjét. ma 14:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.