2021. május 9.
//
Gergely névnap

Mindig megpróbáltam felnőni a feladatokhoz

Molnár Ervin – a Pannon Várszínház színművésze, vírusmentes időszakban – estéről estére emlékezetes alakításokkal lepi meg a színházszerető veszprémi közönséget. Most a teátrum is az online térbe költözött, de a hogyan továbbról, az aktuális feladatairól, a múltról és a jelenlegi nehézségekről a művész – megkeresésünkre - örömmel mesélt…

Utazzunk kicsit az időben! Hogyan emlékszel vissza a folyamatra, mely során a színház világa magába vonzott?

Már általános iskola első osztályában hívtak olyan szavalóversenyekre, illetve mesemondó versenyekre, ahol tulajdonképpen nálam idősebbek vettek részt, mégis nyertem. De abban az időben még kijártak az iskolákba bizonyos intézményekből – így a zeneiskolából -, hogy felmérjék, kivel érdemes komolyabban is foglalkozni. Akkor eljártam szolfézsórákra, de tulajdonképpen zongorázni akartam.

És mi volt az akadálya?

Nem volt otthon rendes zongoránk, így erről sajnos le kellett mondanom. Viszont elmentem néptáncolni, azt tizenegy évig csináltam. Emellett az iskolában nagyon jó tanáraim voltak, láttak bennem fantáziát, sok versenyre elvittek,

és mivel sok sikerélmény ért, így egyértelműen ezen a vonalon akartam maradni.

Az első komolyabb pillanat az volt, amikor tizenkét évesen Soltis Lajos rendezett meghallgatást Veszprémben, a saját kis társulatához. Amikor odaértünk a bátyámmal, nem volt ott senki… elnéztük az időpontot. Végül három óra múlva megjelent a társulatvezető, és mondta, hogy egyébként is tizenötév felettieket keres, de ha már itt vagyok, próbáljam meg. Először el kellett mondanom egy verset, majd arra kért, hogy miközben mondom a verset, terítsem meg az asztalt a színpadon. Aztán azt mondta, továbbra is terítsek, de előbb a páros, majd a páratlan versszakokat mondjam. Megcsináltam, ő hátranézett a csapatára és azt mondta: Megpróbálja még valaki?

Emlékszel mi volt az első komolyabb élményed, ami meghatározta a színházról való gondolkodásodat?

 Az első nagy – pozitív – élményem, valamikor általános iskolás koromból van. A szüleim a Vígszínházba vittek, ahol a Fekete Pétert néztük, Rudolf Péterrel és Eszenyi Enikővel. Akkor azt mondtam apámnak: én színész szeretnék lenni.

A családban mit szóltak?

Úgy éreztem, elfogadják. Anyu az első pillanattól fogva támogatta az ötletet, apu meg úgy volt vele, hogy ha ezt akarom csinálni, akkor csináljam. Azt akarták, hogy olyan munkám legyen, amiből rendesen meg tudok élni. Illetve ők is kedvelték a színházat. Anyu mesélte, hogy amikor lejöttek vidékre a nagy művészek, lett egy közös fotója Bessenyei Ferenccel. Teljesen oda volt. Illetve a régi filmek színészeire gondoltak, akiknél komoly egzisztenciával is járt a szakma.

Jobban megbecsülték őket?

Szerintem igen. Illetve még mindig rettenetesen Pest-központú a színészi szakma. Castingokra is kockázatosabb vidékről feljárni, hiszen nem feltétlenül éri meg a sok utazgatás.

Ez azt jelenti, hogy nem is jársz castingokra?

Nem igazán. Előfordult olyan, hogy lejöttek vidékre bizonyos ügynökségek, így többször is szerepeltem a Barátok köztben például, de ugye az is kérdés, hogy a filmezés – ami engem nagyon érdekel -, mennyire lenne összeegyeztethető a színházi feladatokkal. Én várpalotai vagyok, nekem Veszprém tökéletesen megfelel. Kellőképpen nagy, ugyanakkor családias és gyönyörű. Tanultam a fővárosban is, de nekem az a város sok lett egy idő után.

A fővárosban szereztél színészi végzettséget?

 A Teátrum Színiakadémián kezdtem a tanulmányaimat. Egy ideig párhuzamosan tanultam ott és játszottam itt Veszprémben. Majd egy idő után nem lehetett összeegyeztetni a két dolgot. Akkor még nagyobb divat volt, hogy a színházak saját maguknak nevelték ki az utánpótlást. Én is itt a Pannon Várszínházban csináltam a gyakorlati vizsgáimat és a Színész 1. végzettséget pedig a Pesti Magyar Színiakadémián szereztem meg.  Amikor a döntések előtt álltam, sokat hallottam arról, hogy a Színművészetin tulajdonképpen elzárnak a külvilágtól. Az első éveidben nem játszhatsz sehol. Ez számomra ijesztő volt akkor és a kudarctól is féltem.

Nem is próbáltad meg?

Nem. Anyukám nagyon mérges volt, hiszen otthon feküdt az asztalon a kitöltött jelentkezési lap. Elképzelhető, hogy egy kis gyávaság, kishitűség is volt bennem. Kicsit úgy voltam vele, hogy ha a barátaimat nem veszik fel, engem miért vennének. Pedig ma már látom, hogy figurákat keresnek.

Soha nem bántad meg, hogy nem próbáltad meg?

Megbánás nincs bennem, inkább kíváncsiság. Mi lett volna ha…? De nem szoktam ezen agyalni, hiszen nagyon boldog vagyok a mostani életemben. Ha nem maradok itt, akkor nem találkozom a feleségemmel, és nem biztos, hogy ilyen szép szerepeket kapok. Megbecsült helyem van itt, úgy érzem, szeret a közönség, és én is szeretem őket.

Az említett kishitűséged mi táplálhatta?

Talán ez a személyemből ered. Illetve azért a családom is azt táplálta belém, hogy a biztosra kell menni, nem kell mindent túlgondolni. De ez nem minden esetben jó gondolat. Szerintem igenis merni kell nagyot álmodni, kellenek a kihívások, kellenek a kudarcok is, maximum nekifutsz még egyszer.

Téged értek jelentősebb kudarcok?

Én mindig megpróbáltam felnőni a feladatokhoz. Az élet rendkívül erős karakterekkel sodort össze, hiszen ne felejtsük el, hogy ahonnan én jövök – Várpalotáról -, onnan egy országosan ismert színész is éppen akkor indult, amikor én. Szinte egy korosztály vagyunk Szemenyei Jánossal. És amikor figyeled az Isten adta tehetséget, és kellő öniróniával rendelkezel, akkor azért felteszed a kérdést, hogy ezt a szintet vajon el lehet érni? Engem az ilyen emberek általában felfelé húznak.

Szóval merni kell nagyot álmodni. Mondasz egy példát, amikor épp ezt tetted?

Amikor gimnazista voltam, Kiss Dávid barátommal létrehoztunk egy színjátszó csoportot, Erky Zsebszínház néven. Voltak elképzeléseink, hogy milyen színházat szeretnénk csinálni, kezdetben persze a magunk szórakoztatására. Az elején Monty Phyton jelenetekből csináltunk kisebb műsorokat, majd a saját magunk által írt jeleneteket is bemutattunk. A következő években három egész estés műsorunk is született, aminek már mi voltunk a szerzői. Fantasztikus időszak volt.  Egyébként pont ezekben az években ismerkedtem meg Likó Marcival is, akivel együtt próbáltuk kicsit felrázni Várpalota kulturális életét. Majdnem egyesületet is alapítottunk. Időközben én a Pannon Várszínház művésze lettem, a Vad Fruttik pedig egy országosan ismert zenekar Marcival az élen.  

Nagyon büszke voltam rá, amikor megjelent a Bunkerrajzoló című könyv, aztán jött a színdarab, amelynek Vándorfi László irányítása alatt, Lenchés Márton barátommal együtt társszerzője is lehettem.

Ez is egy meghatározó élmény az életemben. Jó volt belelátni egy profibb alkotó világlátásba. Részleteiben látni, hogyan formálódik a könyvből egy színdarab. Sokat tanultam belőle. Az előadás nagy siker lett. Ötször játszottuk teltház előtt a Thália Színházban és az ország számos más pontján is nagy sikert aratott.

Volt már olyan időszaka eddigi pályádnak, amikor megkérdőjelezted a szakmád létjogosultságát?

Persze. Hiszen most is, itt ülünk ebben az üres színházi épületben. Mostanában tehát hatványozottan többször teszek fel ehhez hasonló kérdéseket. Az a helyzet, hogy nagyon szeretem ezt csinálni, és közben jó lenne, ha ebből kényelmesen meg lehetne élni. Vívódó ember vagyok, és úgy gondolom, már volt időm és lehetőségem bizonyítani: mindenki átesik azon az időszakon, amikor kezdetben féláron csinálja, miközben önfenntartónak kell lenni. A szüleimnek sem volt egyszerű, ráadásul abban az időszakban váltak, most meg én vagyok ott, hogy gyerekem van, de még mindig albérletben élünk.

A helyzet úgy hozta, hogy most kellene egy nagy ugrás a privát életünkben, tovább kellene lépnünk egzisztenciális értelemben.

Napról napra élünk, ahogy sajnos a színházak is, állandó kérdés, hogy lesz-e már nyitás, mikor lesz nyitás… Szeretek mindent, amit csinálok, a színészet mellett esküvőkön vagyok ceremóniamester, vagy vőfély. Illetve ebben a helyzetben - bár online mennek előadásaink a Pannon Otthon sorozat keretében -, de arra gondoltunk, hogy jó lenne folyamatosan hírt adni magunkról. A színház igazgatója, Vándorfi László pedig elénk állt egy tervezett csomaggal, amiben mindenki megtalálta a saját feladatkörét, a Pannon Podcastról beszélek. Sokféle téma lesz, például szociális, történelmi, de sporttal kapcsolatos podcast is. Emellett pedig korszerűsítjük a régi Színházi Percek című sorozatunkat, ahol aktuális témákról számolunk be a színház varázsát nem lerombolva. Ezt együtt szerkesztjük Szűcs Kittivel, aki a színház videós megjelenéseiért felel. Nagyon jó meglátásai vannak a kamera mögül, én pedig a műsorvezető szerepét töltöm be.

Úgy tűnik, nem csak a színpadon vagy szerepben, ha még esküvőkön is dolgozol…

Igen, az esküvőket is imádom csinálni, hihetetlen érzés az embereket az egyik legboldogabb pillanatukban látni, csillogó szemekkel. De tulajdonképpen a színpadon is az a cél, hogy arra a néhány órára, amíg a néző bent ül a nézőtéren, elfelejtse a problémáit, a gondjait, és azt, hogy miből vesz másnap kenyeret. És talán addig érdemes ezt csinálni, amíg teljesen őszintén hiszel ebben, mert csak úgy tudod száz százalékig odaadni magad. Akkor pedig nagy baj nem lehet…

Szabó Eszter
Domján Attila

További cikkek

Színházaink a nyitás felé
Színházaink a nyitás felé
Fontos állomáshoz érkeztünk a négymillió beoltottal, hiszen a kormány engedélyezi a színházak megnyitását, a teátrumok látogatását, legalábbis azok számára, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Kellerné Egresi Zsuzsannát, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettes-kreatív menedzserét, a Pannon Várszínház igazgatóját, Vándorfi Lászlót, valamint Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettesét kérdeztük.
A Covid utáni első koncert az igazi hősöknek szól majd a Hangvillában
A Covid utáni első koncert az igazi hősöknek szól majd a Hangvillában
Új értelmezést nyert a „hős” jelző, a békeidőben tanúsított hőstetteket a Hangvilla most egy különleges ajándékkal hálálja meg. Május végén, a Covid-járvány után először tartanak zenei rendezvényt a kulturális központban, a vendégkör viszont speciális lesz. Erről, valamint a kulturális szféra járvány utáni új kihívásairól is beszélgettünk a Hangvilla igazgatójával.
Elmarad a Gizella-napok
Elmarad a Gizella-napok
Közösségi oldalán jelentette be az egyébként nem meglepő hírt a Veszprémi Programiroda: idén sem rendezik meg a Gizella-napokat a járványhelyzet miatt.
Hollywood nyomában Magyarországon
Hollywood nyomában Magyarországon
Vörös veréb, Fekete özvegy, Vaják. Csak néhány azok közül a hollywoodi produkciók közül, amelyeket részben vagy egészben kis hazánkban forgattak. Az elmúlt években Magyarország egyre népszerűbb lett a filmesek körében, a mozgókép és az utazás szerelmeseinek pedig izgalmas felfedezést jelenthet felkeresni a forgatási helyszíneket.
Navracsics Tibor: az EKF programsorozat a régiós identitás erősítéséről is szól
Navracsics Tibor: az EKF programsorozat a régiós identitás erősítéséről is szól
Veszprém Európa Kulturális Fővárosaként (EKF) 2023-ban nem csupán a látogatóknak szeretné megmutatni a Bakony-Balaton térség szépségeit, hanem a programsorozat a régiós identitást is erősíteni akarja. Ezt a kettős célt szolgálja az is, hogy június 23. és 26. között Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont a Magyar Mozgókép Fesztiválnak - mondta el az MTI-nek a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programért felelős kormánybiztos.