2021. szeptember 28.
//
Vencel névnap

Éles: Nem csapat, család vagyunk!

Hogy mi a titkunk? Játékosaink gyermekkoruk óta együtt szerepelnek. Barátok, tisztelik egymást, felnéznek edzőikre. Meghalnának egymásért a pályán. Nem akarnak mást, csak hétről hétre bizonyítani – fogalmazott a VKKFT elnöke, Éles József az Eger elleni csütörtöki (18.00) hazai bajnoki előtt.

Meglepetéscsapat

– tökéletes jelző a kézilabda élvonalban újonc Veszprémi KKFT-re. Hogy miért? Lássuk csak: vegyük játékosaik átlagéletkorát. Nem sokkal húsz felett járunk. A 2020/2021-es idény kezdete előtt ez volt az egyik ok, amivel a „hitetlenek” kampányoltak a bakonyi alakulat ellen. „Rajtuk még a tojáshéj, semmi tapasztalatuk” – olvashattuk az internet kommentszekcióiban, ahogy azt is, „ilyen kondival hamar összetörik majd őket a rutinos a rókák.”

Érdekes. Elkezdődött a bajnokság, a veszprémiek pedig futószalagon kezdték szállítani a bajnoki pontokat. Ha pedig kikaptak, azt emelt fővel tették. A „károgókból” hamar szimpatizánsok születtek, a fiatalok teljesítménye pedig ahogy lenni szokott, más csapatok érdeklődését is felkeltette. Erről is kérdeztük Éles József klubigazgatót, ahogy a mögöttük álló bajnoki mérkőzések tapasztalatairól, illetve a következő derbiről.

Éles József: Szívből játszanak, ettől válnak vérbeli veszprémi játékosokká (archív fotók)Éles József: Szívből játszanak, ettől válnak vérbeli veszprémi játékosokká (archív fotók)

Nem túlzok akkor, amikor azt mondom, hogy nem csapatunk, hanem családunk van. Sokan kérdezik, hogy mi a titkunk. Nincs titok. Kézilabdázóink kisgyerekkoruk óta egy csapatot alkotnak. Szeretik, becsülik egymást, tisztelik edzőiket. Ha a szükség úgy kívánná, meghalnának egymásért a pályán. És ez így megy hétről-hétre. Lehet bárki az ellenfelünk, mi csakis saját magunkkal foglalkozunk.

Mint ismert, a Veszprémi KKFT az elmúlt két bajnoki fordulóban is varázslatos teljesítményt nyújtott: a bakonyiak előbb a Telekommal korábban ikszelő Csurgót fektették két vállra könnyűszerrel, majd úgy arattak tükörsima győzelmet Orosházán, hogy vendéglátójukat a második játékrészben nyolc gólon tartották. 

Egyszerű a képlet: hiszünk bennük, ők pedig hisznek magukban. Szívből játszanak, ettől válnak vérbeli veszprémi játékosokká. A támadósorunkban, a szélen, a védekezésben, mindenhol tökéletes összhang van. Kapusaink pedig támaszt, nyugalmat sugallnak a többieknek. Ezt várjuk tőlük a csütörtöki, Eger elleni hazai bajnoki mérkőzés alkalmával is. Azt, hogy megtegyenek minden tőlük telhetőt.

Éles József hozzátette, szerinte az elmúlt fordulók legnehezebb próbatétele vár majd rájuk. Emlékeztetett, a Heves megyeiek szintén győztes szériában vannak, hiszen a Dabas után ők is felülemelkedtek a Csurgón. Ugyanakkor megjegyezte, ha zárt kapuk mögött is, de a hazai pálya, az aréna a veszprémieket segíti.

Visszatérve arra a kérdésre, ostromolják-e már a játékosokat más klubok is, az elnök úgy fogalmazott, hogy a mutatott teljesítmény függvényében mindez elkerülhetetlen. Azonban hangsúlyozta, a vezetőség mindent megtesz annak érdekében, hogy mind az edzők, mind a kézilabdázók irányába korrekt feltételeket tudjon biztosítani az egyesület a következő idényben. Tartozásaik pedig semmilyen irányba nincsenek.

Több szponzorral is tárgyalásokat folytatunk, hogy az anyagi helyzetünket vaskosabbá tehessük a következő szezonra. Szeretnénk megtartani a játékosainkat, edzőinket, dolgozunk érte, hogy megemelhessük majd a béreket. Ugyanakkor egy fiatal játékosnak szem előtt kell tartania azt is, hogy ennyi idős korban a folyamatos játéklehetőség nagyobb ajándék, mint mondjuk plusz ötvenezer forint. A srácok együttes erővel még rengeteget mindent elérhetnek!

Éles József zárásként elmondta, a magyar kézilabda-élvonalban nemcsak játékosokat, hanem edzőket is előszeretettel csábítanak el egymástól a klubok. Nyomatékosította, a Tombor-Fazekas edzőpáros irányába töretlen a bizalmuk. Hálásak a trénereknek a befektetett, lelkiismeretes munkáért, velük képzelik el a jövőt.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. Pick Szeged 4 4 0 0 160 93 67 8
2. T. Veszprém 3 3 0 0 103 72 31 6
3. Balatonfüred 3 2 1 0 81 70 11 5
4. Gyöngyös 3 2 0 1 80 71 9 4
5. F.B. Veszprém 3 2 0 1 91 87 4 4
6. Budakalász 4 1 2 1 99 112 -13 4
7. Dabas 3 1 1 1 71 70 1 3
8. FTC 3 1 0 2 81 80 1 2
9. Csurgó 2 1 0 1 47 58 -11 2
10. Komló 3 1 0 2 83 97 -14 2
11. Tatabánya 3 1 0 2 82 97 -15 2
12. NEKA 3 1 0 2 78 94 -16 2
13. Eger 3 0 0 3 72 84 -12 0
14. Kecskemét 4 0 0 4 87 130 -43 0
Utolsó módosítás: 2021. szeptember 26. 19:37
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 6. 2021. október 24. 17:00 Szeged, Városi Sportcsarnok Pick Szeged Fejér-B.Á.L. Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 5. 2021. október 16. 18:00 Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok Gyöngyös Fejér-B.Á.L. Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 4. 2021. október 4. 18:00 Veszprém Aréna Fejér-B.Á.L. Veszprém Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 3. 2021. szeptember 24. 18:00 Kecskemét, Városi Sportcsarnok Kecskemét Fejér-B.Á.L. Veszprém 19-28
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 2. 2021. szeptember 18. 18:00 Balatonfüred, Városi Sportcsarnok Balatonfüred Fejér-B.Á.L. Veszprém 37-29
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 1. 2021. szeptember 12. 18:00 Veszprém Aréna Fejér-B.Á.L. Veszprém Komló 34-31
előző események betöltése

További cikkek

Kilenccel nyert Kecskeméten a Fejér-B.Á.L. Veszprém!
Kilenccel nyert Kecskeméten a Fejér-B.Á.L. Veszprém!
Idénybeli harmadik élvonalbeli bajnokiján második győzelmét aratta a Fejér B.Á.L. Veszprém, amely péntek este az újonc Kecskemétet verte lehengerlő magabiztossággal.
Egy félidőt bírt Füreden a Tombor-csapat
Egy félidőt bírt Füreden a Tombor-csapat
Félidei döntetlen után nyolc góllal alulmaradt a Balatonfüredi KSE vendégeként a Fejér-B.Á.L. Veszprém a férfi kézilabda NB I szombat este rendezett Veszprém megyei rangadóján.
Új név, régi lendület – sikerrel kezdett a Fejér-B.Á.L. Veszprém
Új név, régi lendület – sikerrel kezdett a Fejér-B.Á.L. Veszprém
Győzelemmel kezdte a férfi kézilabda NB I idei kiírását a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely a nyitó forduló vasárnapi meccsén kiélezett küzdelemben 34-31-re verte a vendég Komlót.
A cél a stabil bennmaradás
A cél a stabil bennmaradás
A Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata második NB I-es idényére készül. Vasárnap 18 órakor a bakonyiak bizonyíthatnak is, hiszen a Komló csapata érkezik majd az Arénába.
Névadó szponzor segíti a „kis Veszprém” munkáját
Névadó szponzor segíti a „kis Veszprém” munkáját
Javában tart a Veszprémi KKFT felkészülése, amely új néven vág neki a 2021/2022-es idénynek. A jövőben is a kézilabda NB I-ben való bennmaradásért küzdő bakonyiak egy nemzetközi tornagyőzelmet már magukénak tudhatnak.